Ötvös Tibor

Miért tartott 6 évig a Hitman: Absolution fejlesztése?

Az IO Interactive közel 6 éves kihagyás után folytatja a 47-es ügynök kalandjait.

Tegnap Christian Elverdam, a csapat játékmeneti rendezője arról beszélt, hogy miért kellett ekkora szünetet tartani a két rész között. "Egy teljesen új technológiát építettünk fel. Glacier 2 motornak neveztük el. Teljesen az elejétől kellett elkezdenünk a munkát, így volt időnk visszanézni a korábbi részeket és megállapítani, hogy melyek a sorozat legfontosabb részei, területei."



"Tudtuk, hogy szükség van erre az új technológiára. Ha megnézzük az E3-as prezentációt, az MI sokkal fejlettebb, mint eddig bármikor. A bemutatott változatban például a 47-s ügynök rendőrnek volt beöltözve és egy hippi apartmanba ment be. Mivel ezek az emberek nem nagyon foglalkoznak a zsarukkal, így nyugodtan közlekedhetünk az épületben."

"Páran ránk szólnak, hogy tűnjünk el az épületből, de nem esnek nekünk. Ha viszont egy öltönyben megyünk be, a hippik nagyon kedvesek lesznek hozzánk és ha esetleg valamilyen oknál fogva leverünk egy rendőrt, nem esnek nekünk és kezdenek el lőni minket. Főleg, ha nem is láttak semmit."

A Hitman: Absolution 2012-ben jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sith #3
    Szerintem az új hitmant az Apple pénzeli....
    eddig csak olyan ficsöröket harangoztak be amiket már láttunk de ez most mekkora fantasztikus újítás :D
  • DaemoonHunter #2
    (Y)

    Csodálkoztam is, ez lenne az új technológia?:D szokásos idióta reklámszöveg megy, na jó nem idióta, mert sokan megveszik majd.
  • Skynet #1
    ""Páran ránk szólnak, hogy tűnjünk el az épületből, de nem esnek nekünk. Ha viszont egy öltönyben megyünk be, a hippik nagyon kedvesek lesznek hozzánk és ha esetleg valamilyen oknál fogva leverünk egy rendőrt, nem esnek nekünk és kezdenek el lőni minket. Főleg, ha nem is láttak semmit.""

    Ebben semmi extra nincs eddig is így működött kb az álruhás rendszer,mindig volt valami ami jó volt egy adott helyszínre...
    Én inkább atól félek hogy az utolsó részben látott teljesen jó 5letes balesetnek feltüntethető gyilokok és a gondolkodás ki fog maradni a játékból és ilyen belopakodunk majd aztán hentelünk játék lesz...