Ötvös Tibor

6 perc Assassin's Creed: Revelations


Az idei E3-on is kint volt természetesen a Ubisoft Assassin's Creed sorozatának következő darabja, a Revelations.

A program első látásra nagyon ismét nagyon meggyőzőnek tűnik és látszik, hogy a készítők újabb és újabb újdonságokat tettek bele a játékba. Ezt eddig csak olvashattuk a különböző beszámolókban, ám most már saját szemünkkel is láthatjuk, hiszen felkerült a netre az E3-on bemutatott demó, melyben számos újdonságot láthatunk.


A látottak alapján Ezio számos új mozgást kapott, melyek többségét a harcokban kamatoztathatja majd. Ugyanakkor végre láthatjuk bevetés közben a kampót is, melyet több módon is használhatunk. Ugyanakkor végre hivatalos megjelenési dátumot is kapott a program, mely így november 18-án lát majd napvilágot. Szerencsére ezúttal nem kell várnunk a PC-s portra, hiszen most mindhárom változat egyszerre jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • armageddon666 #11
    Egyelőre javuló tendenciát mutat szerintem, és én az első részt is élveztem. (Amíg nem untam meg a monotonitást. A 2-re sokat javítottak a történetmesélésen, karakterek is csiszoltabbak lettek.)
  • Evoluti0N #10
    A 2. rész és a Brotherhood zseniális lett. Ha tovább is tudják hozni a szintet és tudnak kellő újítást belevinni az új epizódokba, akkor tőlem lehet akár 25 Assassin's Creed játék is :)
  • Etinger #9
    Ráéreztek a siker ízére... Bár minden folytatás hozná ezt a színvonalat.
  • armageddon666 #8
    Szerintem eddig is ilyen volt...
  • Jude666 #7
    FFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFFUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUUU-
  • Atkamon #6
    Szerintem (végre) nem lesz cape. Nagyon nem szerettem, hogy mindig magára hajtogatta...
  • gombabácsi #5
    COD? vagy ez egy átvezető volt? :o)
  • FoodLFG #4
    Szétszkriptelt fos.
  • RoyalPredator #3
    http://irevolutiondesign.wordpress.com/2011/06/08/assassins-creed-revelations-first-gameplay/

    BTW Cape lesz benne?
    Linken kommenteljetek, jobban megéri ;)
  • Gubberx #2
    Na igen :) De a játék jó lesz :)