Napi Online

Félmilliárd dollárt termelt 3 hónap alatt az Activision Blizzard

A világ legnagyobb számítógépes játékgyártójának számító Activision Blizzard Inc. gyorsjelentése szerint az első negyedévben részvényenként 42 centes (összesen 503 millió dolláros) nyereséget ért el, szemben az előző év hasonló időszakának 30 centes értékével.

A piac ennél is pozitívabban értékelhette, hogy a társaság erre a negyedévre 13 centes papíronkénti eredményt prognosztizált, az elemzői konszenzus ugyanis eddig csak nyolc centről szólt. A jó eredmények elsősorban a "Call of Duty: Black Ops" és "World of Warcraft" (WoW) játékok sikerének voltak betudhatóak - írja a MarketWatch.

A múlt héten az iparág második legnagyobb szereplője, az Electronic Arts részvényeinek árfolyama ugrott meg közel tíz százalékkal, amikor bejelentette, hogy a tavaly első negyedévi 9-ről idén 45 centre emelkedett a nyeresége részvényenként, pedig a Thomson Reuters elemzői konszenzusa csak 22 centtel számolt. E cég legjobban menő játékai a Crysis 2, a Dragon Age 2 és a Dead Space 2 voltak, a tárgyidőszakban mindegyikből több, mint kétmillió volt az eladások száma. Ebben a negyedévben a Star Wars online változatától várnak sokat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KP27 #5
    morden, annyi játékfüggő van, hogy a játék piacot, nyugodtan nevezheted drog piacnak :D
  • morden #4
    Az igen "negyedévi 9-ről idén 45 centre emelkedett a nyeresége részvényenként" ha jól számolom 500%-os nyereség emelkedés, szerintem a drogpiacot leszámítva nincs a földön jobban jövedelmező piac mint a sok kocka :D
  • cateran #3
    Az Old Republicra, gondolom...Csak az idovel all- szokas szerint- hadilabon.....ETA: second half of 2011...Az meg semmikeppen sem ez a negyedev...
  • Grodt #2
    Milyen Star Wars online változatra gondolt a cikkíró?:O
  • Atkamon #1
    Nincs itt válság, emberek... :D