Ötvös Tibor
PC-re is jön az új Resident Evil
Egy ideje már lehetett sejteni, hogy folytatódik a régóta sikerrel futó Resident Evil széria, ám az előzetes várakozásokkal ellentétben mégsem a hatodik epizódot jelentették be tegnap.
A hivatalos közlemény szerint a játék a Resident Evil: Operation Raccoon City címet viseli majd és egy amolyan 'mellékág' lesz a sorozatban. A hírek szerint a játék a második és harmadik rész ideje alatt játszódik, de ezúttal nem valamely korábbi főhős, hanem egy új arc szemszögéből látjuk az eseményeket.
Ráadásul az új karakterünk nem is a 'jó' oldalon áll, hiszen 'hősünk' az Umbrella Biztonsági Szolgálat tagja, akinek feladata, hogy megsemmisítsen minden, a T-vírussal kapcsolatos bizonyítékot és végezzen ki minden túlélőt. Ugyanakkor az amerikai kormány is kiküld egy csapatot, melynek épp eme akció megakadályozása lesz a feladata.
A játékban Raccoon City számos, a korábbi részekből ismerős részeit járhatjuk be újból és összefuthatunk Leon Kennedyvel is. A Resident Evil: Operation Racoon City még az idén megjelenik, konzolok mellett PC-re is.
|