Ötvös Tibor

Zombi-mód a DiRT 3-ban

Gőzerővel készül a népszerű DiRT harmadik része, melyben a szokásos versenyek mellett a leginkább a mutatványokra építő Gymkhana mód is jelen lesz.

Ma pedig az is kiderült, hogy a leginkább Ken Block által híressé tett versenyfajta mellett egy másik, kifejezetten a multis élményt javító opciót is elérhetővé tesznek a tavaszi megjelenéskor. Ez pedig a Zombi-mód, mely igazán ötletesen dobja fel a "komoly" versenyeket.



Az élőhalott mód lényege, hogy a versenyzők közül az egyikük autóját "megfertőzik" és neki az lesz a feladata, hogy a többi játékosra is ráragassza ezt a kórt. Akihez hozzáér a zombi, annak a képernyője bezöldül és ettől fogva ő is fertőz. Az eredeti tervek szerint egyébként ezeken a versenyeken "valódi" élőhalottak is felbukkantak volna, de ezt az ötletet végül elvetették.

A fejlesztők ugyanis végül úgy döntöttek, hogy az emberek (még ha zombik is) elgázolása nem fér bele a DiRT sorozatba. A DiRT 3 május 24-én jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • silanor #6
    "lerágott csont"
  • Jagdgeschwader #5
    Hmmm. Szóval adva van egy zombi gépjármű, ami karambol útján fertőz. Állva tapsolok komolyan.
  • kalaposkan #4
    Remek ötlet zombikkal versenyezni Kipróbálnék egy ilyen versenyt, egész más jelleget ad a dolognak ez a lehetőség, szeretem mikor ilyen új cuccokat pakolnak bele a játékokba, amik lényegesen meghosszabbítják a játékkal elszórakozható időt - azokat a kiadókat nem szeretem, akik ilyenek miatt képesek külön játékot kiadni a lehúzás végett...
  • DrTre #3
    Már kezdtem megijedni, hogy vmi baromságot raknak bele, te ez teljesen jó, más autós játékban is már régóta szerepel, csak ez most egy kicsit módosított verziója. Multiban tökre jó.
  • b3nnyr4y #2
    Lehetett volna zombi helyett bomba, mint anno a Carmageddonban, de most a zombizás a divat. Multiba szerintem beleillik.
  • funkyman #1
    Na pont a zombi mód hiányzott ide is. Könyörgöm, valami újdonságot már!! Vagy legalább ne egy ennyire lerágott csontot!