Ötvös Tibor
Guinness rekorder a Mafia II
A játékvilág már eddig is szolgált pár érdekes rekorddal és most a Mafia II is beállt ezek sorába.
A hivatalos közlemény szerint ugyanis a 2K Games egyik legújabb játéka megdöntötte a Játéktörténelem legtöbb szitkozódása rekordját és ezzel mától Vito és Joe közös harca hivatalosan is Guinness rekorder lett. Az eddigi csúcsot a - fonetikusan mondva - fákkozásban a 2009-es House of the Dead: Overkill tartotta a maga 189 beszólásával.
A Mafia II-ben azonban 200 alkalommal hangzik el eme szócska - vagyis többször, csak a rekord beállításához elég volt a 13. fejezetig megnézni az átvezető animációkat. Szóval van még tartalék a játékban.
Ugyanakkor érdemes beszámolni az amerikai UNICO National tiltakozásáról is. A szervezet az Államok legnagyobb amerikai-olaszokat tömörítő csoportja, akik ellenszenvüket fejezték ki azzal kapcsolatban, hogy a Mafia II-ben úgy ábrázolják őket, mintha a bűnözés a mindennapjaik része lenne.
A kiadó nem reagált a közel egy hónapos dologra, így a szervezet ismét egy nyílt levelet tett közzé, melyben ismét kifogásolja az olaszokkal szembeni előítéleteket, mely szerintük ahhoz vezethet, hogy a fiatalok szemében minden olasz egy bűnöző.