Ötvös Tibor

Apokaliptikus RTS az Apox

Szinte a semmiből bukkant fel az Apox nevezetű stratégiai játék neve, mely egyébként nagyon ígéretesnek tűnik.

A BlueGiant Interactive játéka egy apokaliptikus idősíkban játszódik, mely a Mad Max rajongóknak nem lehet ismeretlen. A fejlesztők sajnos nem adtak bővebb felvilágosítást a sztoriról illetve a választható oldalakról, de a hivatalos honlapon már lehet jelentkezni a béta tesztre, lentebb pedig meg lehet tekinteni az első trailert is.


A játékról eddig csak annyit tudhattunk meg, amit a hivatalos honlapon olvashattunk. Eszerint az egységek lő távját befolyásolja az adott egység helyzete - de ez már alap elvárás. Realisztikus lőszer és üzemanyag ellátási rendszer - vagyis előfordulhat, hogy egy nagy csata közepén az egyik jármű nem mozdul, mert kifogy az aranynál is értékesebb anyag a tankjából.

Az Apoxban a járművek maguktól nem mozdulnak meg. Legyártásuk után egy sofőrt minimum be kell tennünk a gépbe és ha van más funkciója (például egy géppisztoly a tetején), akkor ahhoz is társítanunk kell egy embert. Az RTS-ben több mint 100 térkép áll majd rendelkezésünkre és egy 32 fős multis játékmód is elérhető lesz.

Az Apox megjelenési dátuma még nincs kiírva.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • OstOr #7
    Általában videó kártya driver frissítése ilyenkor megoldja a hibát.
  • SzocsA #6
    Nekem olyan bajom van,leszedtem a játékot,mikor akarok játszani vele,akkor betölti,de csak egér meg hang van,nem látok sehol menüt,ha valaki tudna segíteni azt megköszönném.

  • Hegi90 #5
    32 fős? Asszem a gépigénye is apokaliptikus lesz :S
  • Grodt #4
    Hát elég poén, h a katonák kapnak 2 rakétát, és lőnnek tovább, de a kocsik egy rakétától szétmenne:D:D
  • Porta #3
    A katonák nem semmi moon walkot nyomnak miközben lőnek... öröm nézni
  • lammaer #2
    Hát, ebből a trailerből egy tucat RTS néz ki. Első blikkre a KKND ugrott be róla :)
  • amitakartok #1
    Akkor ez a járműves rendszer Soldiers of Anarchy-szerűen lesz megvalósítva?