Kane & Lynch 2 - Dog Days

Kiadó: Square Enix
Fejlesztő: IO Interactive
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel 3,0 GHz vagy AMD 2,5 GHz-es processzor, 1 GB memória (Vista/Win 7 esetén 2 GB), Nvidia 7800 / ATI X1800 videokártya, vagy bármilyen Shader 3.0-s 512 MB-os videokártya, 8 GB szabad tárhely
Ajánlott: Intel Core 2 Duo 1,8 GHz/Athlon X2 64 2,4 GHz, 1,5 GB RAM XP-hez, 2 GB RAM Vistához és Windows 7-hez, 10 GB szabad tárhely, NVIDIA GeForce 8800 GS/ATI Radeon 4670, Microsoft Windows XP / Windows Vista / Windows 7
Hasonló játékok: Kane & Lynch: Dead Man, Gears of War, Stranglehold
Kategória: külsőnézetes akciójáték

2007 novemberében a dán IO Interactive a kiadója (akkor még az Eidos) sürgetésére félkészen adta ki kezei közül a Kane & Lynch: Dead Men című játékát. Persze a sajtó és a játékosok azonnal lehúzták, de mégis akadtak olyanok, akik észrevették, hogy ez egy zseniális játék is lehetett volna. Bizonyára ők örülhettek a legjobban, amikor az IO bejelentette a játék folytatását, és három évvel az első rész megjelenése után visszatért Kane és Lynch. Ráadásul jövőre érkezik a mozifilm is, Bruce Willis és Jamie Foxx főszereplésével (bár Foxx mint Lynch eléggé érdekes választás).

A Kane & Lynch 2 - Dog Days története megint csak minőségire sikerült, hiába sablonos egy kicsit. A sztori szerint Lynch békésen él Sanghajban barátnőjével, Xiouval, de egy sima ügynek látszó fegyvereladási üzletnek nem tud ellenállni. Az egyszerűnek induló üzletbe bevonja régi társát, Kane-t is, aki a biztos pénz reményében érkezik a városba. Első dolguk egy összekötő felkutatása, azonban a találkozó nem úgy sül el, ahogy tervezték, és a zűrzavarban véletlenül végeznek valakivel, akinek a halála egy egész lavinát indít el. Hőseinket innentől kezdve az egész sanghaji alvilág és a rendőrség is keresi, így nincs más választásuk, küzdeniük kell a túlélésért, és kideríteni, hogy miért is kerültek ekkora slamasztikába.


Mint látható, a történet nem tartogat túl sok újdonságot, ám a tálalás az, ami igazán különlegessé teszi a játékot. Már eleve a menü az, ami megadja az alaphangulatot. Minden indításnál más-más kép fogad, többek között egy olyan is, amelyben egy autó ablakából láthatjuk Sanghaj esti fényben úszó látképét, vagy egy ablakon át nézhetjük, ahogy esik az eső. Apróság, de mégis hangulatos. Viszont ami igazán különleges atmoszférát teremt a játéknak, az a vizuális megvalósítás. Az egész program olyan, mintha egy YouTube-os kézikamerás videót néznénk.

Végig olyan érzésünk van, mintha egy amatőr operatőr követne minket a kamerájával, mindezt úgy, hogy a külső nézetes akciójátékokban megszokott kamerakezelést nem zavarja. Még a töltőképernyő is ezt az érzést erősíti, mivel nem az ismerős Loading feliratot láthatjuk, hanem a Bufferinget, ahogy azt a netes videóknál megszokhattuk. A megvalósításból kifolyólag a kamera mindig imbolyog egy kicsit (akit ez zavar, az Options-ban kikapcsolhatja), a fényforrások téglalapokat alkotnak a képernyőn, néha bepixelesedik a kép, és mindent egy fakó, szürkés árnyalatban láthatunk. Ráadásul ha futunk, akkor oda-vissza kileng a kamera, ezzel teljesen realisztikussá téve a hatást.


Mindemellett, ha hősünk találatot kap, akkor bekockásodik és szétesik a kép, vér fröccsen a lencsékre, és a sérülés mértékétől függően vörösödik a kép. Ha pedig elhaláloznánk, akkor a kamera nemes egyszerűséggel eldől, leesik a földre, mintha csak az operatőrt lőtték volna le. Eleinte ez szokatlan lehet, de az első pálya végére teljesen megszokható. Megjegyezném még azt is, hogy a brutálisabb fejlövések és a meztelenség ki van kockázva, ezzel is erősítve a filmes hatást. Vigyázat, érzékeny gyomrúak ne játsszanak túl sokat, mert a rángatózó kamera nem biztos, hogy jótékony hatással lesz rájuk.

Most pedig essen pár szó a játékmenetről is. Ezúttal a pszichopata Lynchet fogjuk irányítani 11 fejezeten keresztül. A játékmenet a tipikus fedezékből-fedezékbe elvet követi, a'la Gears of War, és végre sikerült egy normálisabb fedezékrendszert kidolgozni az első részhez képest. Egy gombnyomással bevágódunk egy biztonságosnak tűnő tereptárgy mögé, és onnan intézzük el a támadóinkat. Tökéletes fedezék azonban nincs, egy-egy kósza golyó azért eltalálhat, ráadásul a környezet bizonyos mértékig rombolható, így előfordulhat az is, hogy egyszerűen szétlövik a fedezékünket, mi pedig kereshetünk újat.


Két apróbb hiba van ezzel a megoldással: az első az, hogy a játék nem mindig veszi be elsőre, hogy megnyomtuk a szükséges gombot, így hősünk ott marad a tűzvonalban. A második pedig, hogy néha sokkal biztonságosabb és hatékonyabb, ha nem nyomunk rá a Cover gombra, hanem a fedezék mögül néha kimozdulva lövöldözünk. Van még egy lehetőségünk magunkat (relatíve) biztonságba helyezni, ugyanis, ha közel kerülünk ellenfelünkhöz, vagy esetleg sikerül észrevétlenül a háta mögé kerülni, akkor egyetlen gombnyomással emberi pajzzsá tehetjük az illetőt. Ha meguntuk, akkor kedvünk szerint kivégezhetjük, vagy ellökhetjük magunktól áldozatunkat. Sajnos ez a megoldás nem sokat véd, így a látványosságon kívül nem sok haszna van, kivéve azokon a részeken, ahol fegyver nélkül kell haladnunk.

Ha a fenti hibák miatt, vagy esetleg egy jól irányzott golyó következtében a padlóra kerülünk, akkor lehetőségünk van biztonságosnak ítélt helyre kúszni, és egy gombnyomással lábra állni, vagy ha van rá mód, akkor azonnal fedezék mögé is pattanhatunk. Igazán hangulatos, amikor a földön kúszva próbáljuk lelőni támadónkat, mindezt a vértől mocskos kamerán keresztül látva. Mindezek mellett előfordul, hogy benzin vagy gáz, esetleg acetilén tartályokat találunk a pályákon. Ezeket felvehetjük, és az ellenségre dobhatjuk, majd egy automatikusan becélzott lövéssel felrobbanthatjuk, szép tűzijátékot és csúnya mészárlást okozva. Persze nem csak arról szól a játék, hogy fedezékből-fedezékbe rohanva lövöldözünk, néha akad más dolgunk is. Nem egyszer elő fog fordulni, hogy meg kell védenünk másokat, meg kell semmisíteni egy járművet, időben el kell érni egy célszemélyt, járművet, vagy éppen észrevétlenül kell áthaladnunk ellenségeink között. Az igazat megvallva, a lopakodós részek megvalósítása hagy némi kivetni valót maga után, ugyanis szinte egyiket sem lehet összecsapás nélkül megúszni. Szerencsére nem egy Splinter Cell a program, így semmi baj nincs belőle, hogy ha nem sikerül a lopakodás.

A játékban lehetőségünk nyílik némi taktikázásra is, mivel a pályák a kooperatív multit figyelembe véve lettek kialakítva. A szintek nagy részén ellenfeleinket több irányból közelíthetjük meg, így akár oldalba is kaphatjuk a banditákat, míg Kane szemből lefoglalja őket, vagy fordítva. Persze ugyanezt velünk is megjátszhatják, szóval mindig legyünk nagyon óvatosak. A pályákról még annyit, hogy nem panaszkodhatunk a változatosságra, mivel mocskos sikátorokban, éttermekben, illegális varrodákban, építkezésen, vonatpályaudvaron és még sok más helyen fogunk összecsapni rosszakaróinkkal.

Ellenfelekből elég sokféle akad, többek között találkozunk majd utcai bandatagokkal, rendőrökkel, kommandósokkal, katonákkal, és - szerencsére nem túl sűrűn - kutyákkal is, ha már Dog Days a játék címe. Négylábú ellenfeleink gyorsak, és képesek egy támadással leteríteni minket, ráadásul nehéz őket eltalálni. Ellenük igazán hasznos lehetett volna egy közelharci (melee) támadás, de sajnos ez kimaradt a programból. Szerencsére ezt elfeledteti velünk a rendelkezésünkre álló arzenál. Többfajta pisztolyt, gépfegyvert és sörétes puskát ragadhatunk a kezünk közé, melyekből egyszerre kettőt vihetünk magunkkal.


Nincs olyan megkötés, hogy egy kis kaliberű és egy nagy lehet nálunk, azt viszünk magunkkal, amit csak akarunk. Fegyvereinket az elhullott ellenségtől szedhetjük össze, és töltényt is így szerezhetünk. A rendelkezésünkre álló skuló mennyisége kevésnek tűnhet, de nem sűrűn fogunk töltényhiánnyal küszködni, mert rengetegen támadnak ránk, így majdnem mindig van miből utánpótlást szerezni. Ha pedig kifogyott a lőszer, akkor nemes egyszerűséggel felveszünk egy másik fegyvert, és mehet tovább az akció.

Ha végeztünk a Story móddal, akkor választhatunk, hogy végigvisszük még egyszer online coop módban, megnézzük, mit takar az Arcade mód, vagy pedig nekiesünk a multinak. Ha egy ismerőssel nekivágunk a kampánynak, akkor tapasztalhatunk némi eltérést az egyjátékos módhoz képest. Míg szólóban társunk halhatatlan volt, addig coopban hajlamos súlyosan megsérülni. Ilyenkor az első részhez, vagy a GOW-hoz hasonlóan egy gombnyomással feltámaszthatjuk, feltéve, hogy oda tudunk jutni hozzá. Ha pedig a multit akarjuk kipróbálni, érdemes előtte az Arcade-ban gyakorolni, mivel ez a Fragile Alliance (Törékeny szövetség) nevezetű többjátékos módot takarja, csak botokkal, így megismerhetjük a szabályokat.


Ez a mód az első részben is megtalálható volt, és a lényeg ugyanaz maradt. Maximum nyolcan vághatunk neki, és feladatunk egy rablás végrehajtása, majd pedig az elmenekülés. Az érdekessége a dolognak az, hogy miután magunkhoz vettük a zsákmányt, ha kedvünk tartja, elkezdhetjük legyilkolni a társainkat, megszerezve a náluk lévő összeget. Igen ám, csakhogy a leölt társak rendőrként születnek újjá, és ha sikerül levadászniuk minket, akkor Revenge bónuszt kapnak. Ráadásul a játék azonnal Traitornak (árulónak) titulál minket, és megjelenünk a térképen, plusz társaink is mindenféle büntetés nélkül leölhetnek minket.

Más módon is kiszúrhatunk szövetségeseinkkel, mégpedig akkor, ha sikerül elsőként odaérnünk a menekülésre szánt járműhöz. Ha részesedést adunk a sofőrnek/pilótának, akkor a többieket hátrahagyva csak mi menekülünk el. Érdemes megfontolni az ilyen lépéseket, mivel a következő körben nem biztos, hogy partnereink nem teszik meg velünk ugyanezt. Ha lement egy kör, a begyűjtött pénzből fegyvereket vehetünk magunknak, és értelemszerűen minél több anyagi javat szerzünk, annál erősebb gyilkolóeszközt tudunk venni. Ha kivásároltuk magunkat, akkor indul az újabb kör, amely egy kicsivel nehezebb, mint az előző, és minél többet játszunk, annál nagyobb lesz a kihívás. Izgalmas mód ez, mivel sosem tudhatjuk, hogy a kollégákat mikor szállja meg a kapzsiság, és kezdenek el halomra gyilkolni mindenkit, így állandóan ott az óvatosság és a paranoia a levegőben.


A következő mód az Undercover Cop (Beépített zsaru), amely lényegében ugyanaz, mint a Fragile Alliance, csak itt a kör kezdetén a program véletlenszerűen kiválaszt egy játékost, hogy ő legyen a rend beépített őre. Az ő dolga nem lesz más, mint a rablás meghiúsítása. Persze nem fedheti fel magát azonnal, meg kell várnia, míg elkezdődik az akció, onnantól kezdve ott tehet keresztbe a többieknek, ahol tud. Ilyenkor nem lesz áruló az illető, ha eltesz egy csapattagot láb alól, így rejtve munkálkodhat, ezért elég nehéz felfedezni ki a tégla, de ha mégis sikerül, tekintélyes bónusz üti a felfedező markát. Roppant hangulatos az, hogy nemcsak társaink pénzéhségétől kell tartanunk, hanem egy beépített zsarutól is, aki szintén bármikor elintézhet minket.

Az utolsó lehetőség a Cops and Robbers (Rablók és pandúrok), ahol tizenketten játszhatnak, kétfelé osztva. Az egyik fél lesz a rablóbanda, míg a másik értelemszerűen a rendőrök csapata. A rablók dolga megszerezni a szajrét, és elmenekülni, míg a kékruhásoké megakadályozni ezt. Mindegyik mód rengeteg szórakozást nyújt, főleg, ha megfelelő csapattal vág neki az ember. Egyetlen hibája a dolognak, hogy egyelőre kevés térkép és fegyver áll rendelkezésünkre, de ezeket DLC formájában fogják bővíteni a készítők. Grafika: A játék a Hitman - Blood Money motorját használja, igencsak feljavított változatban. Épp ezért nem versenyezhet az újfajta grafikus motorokkal, de érezhetően kihozták belőle a maximumot. A karakterek és a környezet részletesen kidolgozottak, kevés ismétlődő elemmel fogunk találkozni. A dokumentarista stílust pedig zseniálisan sikerült megvalósítani, bár ez nem biztos, hogy mindenkinek tetszeni fog.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Az irányítással nem volt gond, leszámítva, hogy Lynch kifejezetten lomha, de ez megszokható. A billentyűzetkiosztással sincs baj, ráadásul bármikor kedvünk szerint átállítható. Persze nem muszáj billentyű + egér kombinációval játszani, a játék támogatja az X360 kontrollerét is, kinek melyik kényelmesebb. A már említett dokumentarista stílusnak köszönhetően a képernyőn mindössze fegyvereinket láthatjuk, és hogy mennyi töltény van még hozzájuk. Ezenkívül még egy alig észrevehető fehér nyilacska található a képernyőn, mely Kane-t hivatott jelezni.

Játszhatóság: A játékban nincs betanítópálya, helyette a kezdetekkor folyamatosan kiírja a program, hogy melyik gombbal mit tehetünk az adott szituációban, utána már csak az eldobható tárgyakat jelöli külön gyorstippekkel. Ha elakadnánk, akkor a Hint gomb lenyomásával a kamera a továbbhaladás irányába áll, bár legtöbbször csak Kane-re mutat rá. Sajnos a szóló kampány pofátlanul rövid (nehézségtől függően 4-5 óra), így ha valakinek nem jön be a multi, akkor igencsak csökken a program szavatossági ideje.

Intelligencia, nehézség: Itt igazi kettősség jellemzi a programot. Az AI néhol zseniális, néhol pedig kifejezetten buta. Ellenségeink használják a fedezékeket, apránként araszolva közelítenek felénk, és ha lehetőség van rá, oldalról vagy hátulról próbálnak bekeríteni minket, de ami a legidegesítőbb, hogy az estek többségében csak vakon lövöldöznek ki a fedezékük mögül, így nem igazán lehet őket leteríteni, ráadásul hihetetlenül pontosak is. Szerencsére előfordul az is, hogy csak jönnek felénk, tökéletes célpontot nyújtva számunkra, és nem mindig hajlamosak észrevenni, hogy oldalba támadtuk őket.

Társunk AI-ja is hasonlóan ambivalensen viselkedik. Szintén kihasználja a fedezékeket, igyekszik bekeríteni az ellenséget, viszont rengetegszer mászik bele a kamerába, kitakarva előlünk az ellenséget, és elég sűrűn le is löveti magát. Szerencsére halhatatlan (legalábbis single-ben), így ez nem probléma. Az is hibája, hogy ahol az ellenfél van, oda célzás nélkül folyamatosan lő, pazarolva töltényét, ráadásul szívfájdalom nélkül belénk ereszt pár golyót, ha épp meg akarjuk közelíteni az ellent. A nehézséget pedig sikerült jól eltalálni: hard szinten igen kemény összecsapások várnak ránk, amit még tovább nehezít a checkpointos mentési rendszer.

Hangok, zene: Ezen a téren nem lehet panasz a játékra. A fegyverek mind máshogy szólnak, a szinkronok kiválóak, és a zene is tökéletesen illik a programhoz. Nem is lehet mást írni, mint hogy a játék ezen része hibátlan.

Összefoglalás: Az első rész hibáit javító, ámbár rövid, de kifejezetten hangulatos folytatás lett a Kane & Lynch 2 - Dog Days. Az egész játék üdítően mocskos, és brutálisan őszinte, az első perctől teljesen magával ragadja az embert. Külön tetszett az is, hogy Lynch folyamatosan küzd elborult énje ellen, ezért hallhatjuk magában beszélni, vagy ordibálni. Érezhetően mindent beleadtak az IO Interactive emberei a játékba, de sajnos a rövid kampány és a kevés multis térkép nem biztos, hogy csábítóvá teszik a programot, ráadásul a játék vizuális világa sem feltétlenül fogja elnyerni mindenki tetszését. Reméljük, találkozunk még a furcsa párossal egy hasonlóan igényes folytatás keretein belül.