Ötvös Tibor

Nem lesz csapatutasítás az F1 2010-ben

Szeptemberben jelenik meg az F1 2010, mellyel a népszerű autóverseny három év után végre PC-re is visszatér.

A Codemasters folyamatosan ontja magából az információkat a játékkal kapcsolatban és ma is elárultak pár újdonságot az F1 2010-ről, melyekkel végül is a múlt heti Ferrari-botrányra reagáltak a maguk módján. Első és legfontosabb, hogy nem lesznek csapatutasítások a játékban. Ez ugyanis nem megengedett a Forma-1-ben, így ezt nem is tették bele.



Ettől függetlenül dönthetünk úgy verseny közben, hogy elengedjük a társunkat, de ez csak rajtunk múlik. A verseny után tartott sajtótájékoztatón azonban ajánlott óvatosan fogalmazni, hiszen minden egyes mondatunknak következménye lesz. Ha például leszóljuk társunkat, az alaposan megronthatja a csapaton belüli hangulatot.

Lehetőségünk lesz verseny közben konzultálni a mérnökünkkel és így bármikor változtathatunk az előre megbeszélt stratégián. A Codemasters pár szerelőt is lemodellezett, így a kerékcserék során is élethű mozdulatokat láthatunk majd.

És nem mellékesen a fent látható fotó a szintén Codemasters berkeiben készülő DiRT 3-ból származó első kép. A kiadó szerint a hétvégén megjelenik az első trailer is, melyet érdeklődve várunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Julius Caesar #3
    Játékban sajtájt tartani :D Ez mondjuk tetszik, jó ötlet.
  • mgenya911 #2
    milyen 3 év után? utoljára 2002 ben volt pc-s f1 játék! a moddolt rfactort nyilván nem számolom
  • LeventeV #1
    kivancsi vagyok, hogy ebbol a csapatstrategias dologbol mi lesz benne a jatekba.