SG.hu·
A BioWare besegít a Darkspore fejlesztésébe
Az Electronic Arts már korábban is megszellőztette, hogy nem a várt irányba folytatja a Sporet és a héten megrendezett konferenciáján be is mutatta a Darkspore címet kapott "folytatást", mely egy akció-RPG (alias Diablo-klón) lesz.
A rajongók nem fogadták kitörő örömmel és a kiadó által remélt lelkesedéssel a bejelentést ezért az EA pár nappal később gyorsan hozzátette, hogy egyébként a Maxis fejlesztőinek a műfajban rendkívüli jártassággal bíró BioWare is besegít. Most azonban lássuk, mit is tudhatunk eddig a programról.

Érdekel a Darkspore?
Igen36% (68)
Nem24% (45)
Inkább a Mass Effect 334% (65)
Összesen 189 szavazat
Mint már említettem, a Darkspore egy akció-RPG lesz, melyre a Maxis szerint olyan alkotások voltak hatással, mint a Diablo, a Dungeon Siege vagy a Guild Wars sorozatok. A csapat ehhez a Mass Effect készítőn kívül egykori Blizzardosok segítségét is igénybe veszi. A Darskpore története szerint egy ősi faj, a Crogenitorok titokzatos kísérleteket végeztek, melynek eredménye egy új és rettentően erős, ám instabil DNS-lánc lett.

Ám a csapat egyik tagja beültette saját testébe a DNS-t és ezzel emberfeletti képességekre tett szert. Ezután "készített" egy egész szörnysereget, melyek mindegyikébe beültette a DNS-t és pillanatok alatt kiirtották a Crogenitorokat. Természetesen páran megmenekültek, akik szétszéledtek a galaxisban és megpróbálták megtalálni a DNS ellenszerét.
Gondolom sokan kitalálták, hogy ezek lennénk mi. Hősünk egy genetikai mutáns, aki képes lehet eme invázió megállítására. Szerencsére azonban nem leszünk egyedül. Ahelyett, hogy egy karakterre összpontosítanánk, kénytelenek leszünk három, akár teljesen különböző szereplőre is figyelni. A Darkspore öt fajt (genetikai típust) kínál, melyek rögtön meg is határozzák a játékos harcstílusát.
Ezek a bio (a környezetünk segítségével támadunk), cyber (gépes támadások), plazma (tűz és villám alapú támadások), necro (haláli támadások) és quantum (idő és tér alapú támadások). Ezen belül további három karakterosztály közül választhatunk: Sentinel (közelharci egység), Tempest (varázsló) és Ravager (a tolvaj). Egy küldetésben egyszerre csak egy karaktert irányítunk, de egy gombnyomással válthatunk.

Mivel egyszerre három karakter van a képernyőn, így rögtön adja magát a ko-op játékmód lehetősége, mely szerencsére a fejlesztők fejében is megfordult. A Maxis szerint egy sikeresen kivitelezett "közös" támadás több extrát vagy értékesebb tárgyakat ad majd a csapatnak így érdemes lesz együttműködni a többiekkel.
És most jöjjön a rossz hír - már ha az eddigieket jónak lehetett nevezni. Bár a Spore szolgáltatja az alapját a játéknak, ennek ellenére nem lehet saját teremtményeket megalkotni. A játékot csak az előre elkészített alakokkal vihetjük végig, saját teremtményeinket nem is importálhatjuk a játékba. A Darkspore jövőre jelenik meg.