SG.hu·

Nem kap rendes befejezést az Assassin's Creed: Brotherhood

A mai napon két érdekes dolog is kiderült az Assassin's Creed: Brotherhood című játékról, mellyel a héten kiemelten is foglalkozunk.

A Ubisoft ugyanis mozgásban is bemutatta a játék multiját, melyről mindenképpen érdemes külön értekezni. Ma azonban egy nagyon aggasztó hír látott napvilágot, mely a Brotherhood végével kapcsolatos. A játék kreatív direktora, Patrice Désilets ugyanis egy interjúban elárulta, hogy a Desmond hangját adó színész, Nolan North teljesen kiakadt a szövegkönyv utolsó oldalát látván.



"A napokban vettük fel az Assassin's Creed: Brotherhood befejezésének hanganyagát, melyben Desmond karakterének lesz fontos szerepe. Ám a karakter hangját adó Nolan North az utolsó oldalra lapozván felkiáltott, hogy "Stáblista? Ezt hogy a xxx gondoljátok?!". Mire én: "Tudod, ennek itt van vége". North ezt végül tudomásul vette."

A másik dolog pedig a korábbi pletykák hivatalos cáfolata, melyek arról szóltak, hogy a sorozat harmadik része a világháború idején játszódik majd. Ez nem így lesz és az Assassin's Creed 3 továbbra sem modernizálja magát.

"Nem látom értelmét egy II. világháborús váltásnak. De jó, mondjuk az egyik feladatunk szerint meg kellene ölnünk Hitlert. De most komolyan. Rengeteg más játékot készíthetünk ebben a témában, de ez az egyetlen olyan időszak, amibe az Assassin's Creed biztosan nem látogat el."

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© hiftu2010. 06. 30.. 08:41||#17
Azért nem csinálnak ilyet, mert amerika elég nagy piac. Pedig tényleg meg lehetne nézni más szemszögbõl is a VH-t.
Más: a másik túlhypeolt dolog a világban a zsidó üldöztetés. Rendben van, hogy fajírtás történt (vagyis nincs rendben, senkinek nem kivánom), de kisajátitják maguknak. Mintha Sztálin nem nyirt volna ki egy csomó embert. A Holokauszt csak a fajírtás egy példája, volt még egy csomó ilyen a történelemben. (Ja és megtörtént, ha valaki jönne, hogy tagadom...)
© tttttom2010. 06. 29.. 21:26||#16
Bááár...Ott van a Hearts of iron III. 😄

Ott jól ellehet picsázni a szövetségeseket. 😊

Nem tudom, de nekem az ilyen stratégiai játékokba van ilyen mániám, hogy a megmaradt ellenséges katonákat lehessen befogni/kivégezni és mondjuk ingyen munkaerõnek használni vagy esetleg kiirtani õket... 😊 Mondjuk ezzel a hadifoglyok emlékét is meggyalázom emiatt...Tudom, hogy ez egy katonának szar érzés amikor bekerül ilyen táborba (Pl.:Japán...), de hát ha ez van az embereknek ilyen hajlama akkor is inkább a virtuális térben kell ezt kiélni nem pedig a valóságban. 😄 Meg mondjuk a mai idõkre is ott van Irak/Afganisztán/Izrael...+Amcsi "óvodások" által kezdeményezett kínzások...stb.

Ja meg egyébként vissza térve a játékiparra ott a CoD széria. A cod1,2,3,5-be csak arról van szó, hogy öld a németet, mert rossz... Bezzeg, ha valami fejlesztõ csapat kigondolná, hogy hoppá feldolgozni a játékot német,olasz vagy esetleg magyar szemszögbõl...Vajon az mekkora szentségtörés lenne a világ számára?...Biztos az amcsi "óvodások"/patanásos/dagadékok szövetsége petíciót adna ki azért, mert az általunk nagy agyonszentségelt/hypeolt világ közepéjüknél megsértik az amerikai katonák emlékét...Az talán pl.: a cod1,2,3,5 nevû játékban nem a németek emlékét gyalázzák meg akik hõsiesen harcoltak a második vh.-ban és úgy ábrázolják õket, mintha õk lennének valami "gonosz" hadsereg aki leakarná darálni a földet... Én már ezért nem codozom...És kösz, hogy egyetértesz velem Fbn. 😊
© Fbn Lx2010. 06. 29.. 18:54||#15
pedig teljesen igazad van, ráférne egy ilyen a játékiparra. meg a perverz fantáziámra is 😄
© hiftu2010. 06. 29.. 17:02||#14
Miért ne lehetne, hogy a II. vh-ban mondjuk az etiopokat kell kinyirni, vagy a kinaiakat esetleg az argentinokat... He? 😊)
© tttttom2010. 06. 29.. 05:21||#13
Szerintem Hitler meggyilkolása már unalmas lenne. 😄 Miért nem inkább azt csinálnák, hgy második vh. De nem a németeket,olaszokat,magyarok, hanem oroszokat,angolokat,franciákat és amerikaiakat kéne kinyírni. 😄 +Rosseveltet, Churchilt, Sztálint meg De Gaulet kéne kinyírni. 😄

(Na ezért sztem le leszek nácizva, de magasról leszarom 😄)
© Fbn Lx2010. 06. 29.. 02:05||#12
továbbra is tartom, hogy japán, 17. század, és a daimiók (itt templomosok) hatalmi harca, az assassinok pedig nindzsák.
ez lenne az igazi.
© Fbn Lx2010. 06. 29.. 02:00||#11
"De jó, mondjuk az egyik feladatunk szerint meg kellene ölnünk Hitlert."

De mért? Hitler õ nem templar volt, hanem assassin 😄
© FrostyDK2010. 06. 28.. 19:49||#10
Nekem megvan eredetiben, csutka töltés mellett ugyan úgy megy szóval ennyit errõl, a DRM-el akkor volt problem amikor kiadták és rázúdultak pár százezren a szerókra és erre kimondottan nem készültek fel az UBInál. Most meg akinek problémája van leszedi a törtet és megvan oldva.
© Atkamon2010. 06. 28.. 18:51||#9
Lesz annak is rendes single része is, de az még nem a harmadik rész, régebben AC 2,5-nek hívták. Megalkották ezt az egész reneszánsz dolgot, a fõszereplõt, a karaktereket, és még egy kicsit ki akarták õket használni, ha már ennyit dolgoztak velük.
© LeventeV2010. 06. 28.. 18:33||#8
akkor a brotherhood hanyadik assassins creed??? mert en mar teljesen osszezavarodtam. es a brotherhoodnak is lesz egy rendes egyszemelyes kampanya mint a 2esnek, ugye? gondolok itt arra, hogy nem egy 4-5 oras valami lesz.