Újabb csapás a StarCraft II rajongóinak, pedig az "epizodikus" megjelenés és a LAN teljes hiánya sem okozott túl nagy boldogságot nekik.
A Blizzard vezető producere, Chris Sigaty egy friss bejegyzésében megjegyezte, hogy egy-egy rész fejlesztését ő személy szerint legkevesebb 18 hónapra becsüli és ebből egy kis matek után könnyen kiszámolható, hogy az évenkénti megjelenésre már most keresztet vethetnek a rajongók.
És miután a Blizzard eddig sem a dátumok betartásáról volt híres, így "örülhetünk", ha a második, Heart of the Swarm című rész 2011. végén, a befejező, Legacy of the Void című epizód pedig 2013. közepén kerülne csak a boltokba. Ez természetesen úgy lett számolva, ha a Wings of Liberty idén júniusig megjelenik. Ha késik, akkor elméletileg a többi rész is késik.
nevedhez hû volt a kommented.. nem azt írtam hogy kötelezõen adjanak ki játékokat évente, de érdemes lenne nem húzni a játékosok agyát azzal hogy 2-3 éven át vannak a minnyá kész vagyunk állapotban.. ez kb olyan mint a DNF csak abból már mindenki tudta 4 éve is hogy nem lesz semmi, a blizz meg elõbb utóbb ki fogja adni a játékát, max csúsznak pár évet. de erre meg azt lehet mondani hogy tökéletesítették és finomhangolták...
Rühellem azokat a "reálisnak" nevezett játékokat (mint a CoD-ok) ahol egy fél tárat beléderesztenek és semmi gond.. vagy legyen reális (Solider of Fortune) vagy meseszerû mint a Quake széria..
Neked nem teljesen tök mind1, hogy õk mit csinálnak a bevételeikbõl. Ha úgy döntenek, hogy elmennek hawaira, és amíg tart a zsé számítógépre rá se néznek, ahhoz is joguk van. Õk készítenek egy terméket, a maguk módszerével, tempójában, idõnként megmutatják hogy állnak. Te meg ha akarod megveszed, ha meg nem, akkor másra költöd a pénzed. Milyen volna már, ha odamennél toporzékolni a Ferrarihoz, hogy büdös bunkók, hol van már a következõ modell, a jelenlegi már tök uncsi.
WoW és kiegészítõi az összes MMO közül a legkevesebb buggal jött ki. Azért nézz már meg mondjuk egy Age of Conant, ahol "véletlenül" elfelejtették elkészíteni a magasabb szintek területeit.
A Bliz offline játékai gyakorlatilag hibátlan, kiegyensúlyozott, simán végigjátszható játékok megjelenésükkor.
Mindez azt mutatja, hogy a "bliz dev bagázs" kb többet ér, mint bármely másik játékfejlesztõ csapat. Az hogy a te kényes igényeidnek nem felel meg, az lehet. De ha mondjuk azt mondanám neked, hogy csinálok neked tetszõ játékot, de 15 perc lesz a várható játékidõ, és 2MFt a játék egy példánya, akkor abban is találnál kifogást.
Realizmus... annak idején az Age of Empires-t nem szólta meg senki, hogy ütötték karddal az épületet meg nyilazták ami erre kigyulladt meg összedõlt... sc2: benne vagyok a beta-ban, megnéztem a vadiúj single playeres videokat a gametrailersen ahhoz, hogy tudjam, hogy meg fogom venni. Az, hogy nem félévente jön ki a másik két rész hozzá már szerintem megszoktuk a blizztõl, de addig is van idõd "gyûjteni" rájuk és speciel pl. az agyonhype-olt mw2 volt az ami 4 óra játék után azt mondta, hogy to be continued és csak pislogtam, hogy ennyi...? és lehet mw3 már nem is lesz miután széthullott az IW.
Ezzel 10 év múlva is versenyeket rendeznek, ahol 10ezren nézik a helyszínen, TVben meg 10 millióan ahogy Vér István alázza Vég Bélát. Havi reklámbevétel a közvetítésekbõl többet hoz a konyhára, mint bármely konzolos játék profitja.
Minek veszed meg az elsõ 3 részt, ha úgyis csak a díszcsomagolásra vágysz? Ja, hogy valójában egy szar 1/3 játékkal is játszani akarsz, annyira rá vagy már izgulva? Akkor meg ne rinyálj az ár miatt, függõkém.
A CoD féle: "Bekaptam öt lövést, mellettem robbant fel a gránát, de nem baj öt másodperc a sarokban és jól vagyok" szerintebb jobb vagy realisztikusabb? Ezek a játékok legalább más világban játszódnak, szóval abban az univerzumban akár legyeknél is lehet páncél, vagy rá lehet fogni.
Csak éppen egy AAA-s játék fejlesztési ideje még átlagosan messze nem ennyi. Vannak ugyan példák is ilyen idõre, de azért 8 év alatt már illett volna produkálniuk valamit, nem csak ülni a wow bevételein.