Ötvös Tibor

Test Drive Unlimited 2 - Irány Ibiza!

A Test Drive Unlimited elég nagyot újított azzal, hogy autóversenyes játékban először kaptunk teljes szabadságot egy szigeten, ráadásul házat vásárolhattunk és szórakozhattunk is.

Azóta elég sok sorozat átvette eme megoldást és az Eden Games most látta elérkezettnek az időt, hogy visszatérjenek és megint megmutassák, hogyan is kell ezt csinálni. Már eddigi is megtudhattunk pár érdekességet és tényt a Test Drive Unlimited 2-ről, ám ma elég sok információt hoztak nyilvánosságra a fejlesztők.

A legfontosabb, hogy ezúttal a műholdas felvételek alapján megalkotott Ibiza adja majd a játék helyszínét, mely közel háromszor nagyobb lesz, mint az első rész szigete volt. Bevezették a napszakok változását is, így már éjszaka is versenyezhetünk, akár egy, az úton találomra levillantott ellenfél ellen is.



Ezúttal nem csak "sima" utcai versenyek várnak ránk, hiszen off-road terepjárók is rendelkezésünkre állnak, melyekkel a sziget nehezen megközelíthető helyszíneire is eljuthatunk. Alig pár órája pedig a megjelent egy bejegyzés a Test Drive Unlimited fórumán, melyben megerősítik a SUV-ok érkezését is.

A Test Drive Unlimited elméletileg idén megjelenik PC-re, PS3-ra és X360-ra is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Oláh Herkules #9
    És gondolod a tdu-ba 1:1 arányban rakták oahut? Mert akkor a világ leg életveszélyesebb közútjairól lenne szó, ha megnézed a tduban milyen eszeveszett bukkanók, és emelkedők vannak.
  • neoG #8
    Valszin nem km2-re gondoltak, hanem az úthálózat hosszúságára.Legalábbis csak így lenne helytálló, hogy most nő a játéktér.
  • ZSOOLT2 #7
    Ibiza -> 575 km2
    Oahu -> 1 557 km2

    Oahu a nagyobb...
  • ZeemanX #6
    Ezen én is megakadtam. Ha viszont tényleg így említették, valszeg a kidolgozottság/részletességre vonatkozott. Gondolom.
  • Celeborn #5
    Nem egészen értem. Azt írja, hogy Ibiza 3x nagyobb lesz mint Oahu az első részben. A Wiki szerint ez pont fordítva van. Vagy a játékban felnagyítják a szigetet? Vagy Oahu volt lekicsinyítve. :) Minden esetre nagyon várom. Csak legyen olyan jó, mint az első rész.
  • [HUN]FaTaL #4
    A fejlesztők is megerősítették. :)

    Várjuk szeretettel! :)
  • Oláh Herkules #3
    hiszem ha látom hogy ibizán lesz... eddig csak ilyen hülye pletyka szinten terjedt el, azt 40 online újság átvette, bizonyíték nuku, és az eddigi hivatalos állítások is oahut mondták...
  • oreal #2
    sok szeretettel varjuk !
  • Adr74 #1
    Hát igen a jó öreg Test Drive :) Még anno mennyit játszottunk a haverokkal... Az Unlimited nagyon tetszett.Viszont nagy volt egy kicsit a gépigénye.Nálam 25-30 fps-el rohangált az akkori gépen.Néha zavaró volt, néha nem.Kíváncsian várom a további fejleményeket!