SG.hu·

Megszúrta apját a Fifa '09 miatt

Újabb őrült bukkant fel Európában. Románia után ezúttal Olaszországban kattant be egy fiatal, aki saját apját szúrta nyakon a Fifa '09 miatt.

A jelek szerint már nem csak Amerikában foglalkoznak kiemelten egy-egy játékkal kapcsolatos bűnüggyel. Legutóbb egy román fiatal kapott világméretű figyelmet, aki nevelőanyját a net be nem fizetése miatt ölte meg. Most pedig egy olasz fiúról érkezett hír, aki kedvenc focijátéka miatt követett el gyilkossági kísérletet. Ahogy az olasz Colliere della Sera című lap is megírta, a 15 éves Mario és édesapja, Fabrizio épp az EA nagysikerű játékának két éves kiadásával játszottak, mikor a fiú szótlanul felállt, kisétált a konyhába, majd egy késsel tért vissza a szobába.

"Láttam, amint Mario szép nyugodtan besétál a konyhába és elmos egy kést" - nyilatkozta a megrémült édesanya. "Nem tudtam, mire véljem a dolgot, ám ekkor a férjem jelent meg az ajtóban. Fabrizio a nyakát fogta, melyből ömlött a vér." A kiérkező rendőrök elkapták a fiút, akit már egy javítóintézetben tölti a mindennapjait. Fabrizio sebe súlyos, de túléli. Az apa mindössze annyit mondott, hogy pár cselt és trükköt mutatott a fiának a játékban, aki aztán szó nélkül kiment és hátulról leszúrta.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© _Atti_2010. 01. 29.. 00:19||#15
elmosta a kést😄
© A12748152010. 01. 27.. 18:34||#14
És akkor miért nincs ide írva valami ilyesmi:
A tetest megkérdezve, hogy miért tette a bírosán gon azt felete, hogy ...

Kérem szépen én nem azt mondtam, hogy nem lehet abszólút elmebaj alapja, bár a játéknak az eseményekhez 100%, hogy semmi közük és az elmebaj is valami a háttérben. Csúpán azt, hogy ha van valami is a hátterében és a srác ki is tálalt volna, el lett halgatva a nyílvánosság elõl, azért hogy a játékokon lehesen elverni a port.
© Narxis2010. 01. 27.. 16:38||#13
Nincs itt a háttérben semmi, kitálalt volna a srác...
© A12748152010. 01. 27.. 12:55||#12
Ennek semmi köze nem volt a játékhoz.

Valami itt van a háttérben és valószínûtlen, hogy valaha is elõrukkoljanak vele.
© plu6042010. 01. 27.. 12:31||#11
Egyszerûen nem tudom elképzelni azt a szituációt ahogy apa-fia családias hangulatban, barátságos meccset vívva játszanak, egyszer csak a gyerek meg torkon szúrja az apját...
Vagy beteg a gyerek, vagy volt már ennek elõzménye is.
© bigjoe2010. 01. 27.. 11:32||#10
Nem kell messzemenõ következtetéseket levonni.. Mindig is voltak idióták (Pszichopaták) és lesznek is. Függetlenül a játékoktól.
© Kindred Blades2010. 01. 27.. 10:48||#9
Nem a sport primitív (illetve a foci is, de közel sem annyira, mint) a kedves rajongótábor nagyobbik része. Akinek nem inge, ugye...
© jaspercry2010. 01. 27.. 10:27||#8
jóhogynem azt mondod ,hogy akés a hibás!
© jaspercry2010. 01. 27.. 10:26||#7
boccsi"marcee"-nak ment
© jaspercry2010. 01. 27.. 10:25||#6
nem ez nem igaz,a "nevelés" édes fiam,ma ugyan is a fiatalságot nem a szölõ neveli(persze tisztelettel a kivételnek)hanem a média!
mindenki elfoglalt ebben a kapitalista rabszolgatartó Geci társadalomban ,AZÉ!