Ötvös Tibor

Kína a játékokat okolja a bűnökért

Tegnap még a Modern Warfare 2-t támadják a Maine állambeli keresztények, ma pedig már a világ szinte minden problémájáért a játékokat okolja Kína.

Legalábbis a Chinese Central Television (CCTV - az állami csatorna) az "Egy gyilkos vallomása - Központban az online játékokban található erőszak és pornográfia (Második rész)" című műsora egy olyan férfiról szólt, aki egy pekingi börtönben tölti életfogytiglani büntetését, mivel öt embert ölt meg, hogy így kapjon egy játékban extra felszereléseket.



A riport szerint a játék bírta rá az erőszakos cselekedeteire. Készítettek egy felmérést is, mely szerint a börtönlakók 80%-a az erőszakos játékok miatt vált bűnözővé. A riport második szereplője egy 14 éves kislány, aki immáron második abortuszán esett át. A kiskorú kedvenc szórakozása az "Audition" nevezetű online táncos játék, ahol több egyéjszakás kalandba is keveredett és ezek eredményét próbálta leplezni a műtétekkel.

Végül bemutattak több tinédzsert is, akik gyógyszer és drogfüggőségeit szintén a játékokhoz kötötték. A fiatalok szerint azért kezdték el szedni a pirulákat, hogy bírják a sokszor éjszakákba nyúló online csatározásokat. Kína épp ezért vezette be a korábban kifogásolt retorziókat, mely legérzékenyebben a World of WarCraftot érintette.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morden #17
    Hümm képes voltál éjjel kikeresni az indonéz cuccot:D , ez csak a saját rigojám, hogy gyűlölöm amikor angolul van kiiírva msnen is a gyorsüzenet ( pl, Happy Xmas,happy new year stb..)nincs bajom a nyelvvel, értem is használom is, de fordítás nélkül soha nem tennék fórumba idegen nyelvű szöveget, mert így kilőném a magyar olvasók 80%-át ( lehet több kevesebb nem tudom, de én úgy gondolom , hogy az elsöprő többség nem ismeri az idegen nyelvet ( reményeim szerint nem csak fiatalok olvassák).
    Pl az empátia tanulható, fejleszthető, az önkontroll is ha nagyon erős genetikai alapja lenne akkor nem lenne pár egyszerű gyakorlattal fejleszthető ( de ismétlem , nyilvánvaló van genetikai alapja, de szerintem túl van hangsúlyozva) amúgy már nem is értem hogy kapcsolódik ez a cikkhez, mindegy ez a fórumok rákfenéje, hogy bármit lehet írni bárhova ( bár legalább egyvalaki olvassa és utánnanéz még az indonéz szövegnek is :D )
  • A1274815 #16
    Hogy tanúlsz lelkiismeret, empátiát hogy tanúlsz meg érzelmeket és most nem s színlelésre tesség gondolni. Makacsságot? Szociális képességet és igényeket? Impulzivitást?

    Tudod az állítás ott sántikál, hogy személyiség zavarok olyan faktorait bújtattam el benne melyek, a jelenlegi pszichopathológiai kutatások alapján erősen genetikai alpúak. Pl.: empátia hány vagy torzúltság, amigdala központhoz köthető, mely teljesen eltérő működést mutat, olyanyíra, hogy azon esetekben nem is emberiek a mért agyhullámok. Az impulzivitás és az önkontrol úgy néz ki egy receptor függvénye. A lekiismeret hiány + empátia hiány pedig az agy bizonyos központjainak a teljes eltolódásaival jár. (Lásd f-MRI képek)

    Továbbá pszichópaták nem csak rossz körülmények között élőkből lesznek, hanem sokszor olyanokból is, akiknek jó gyerekkoruk volt és később is minden adott volt. Illetve a fordítotja is igaz. Ez pedig ahoz vezet, hogy a genetikai faktorok igen is fontosak.

    Ja és két alacsony IQ-jú szűlőnek a gyereke sem lesz magas IQ-jú.

    "entang tes kecerdasan? IQ rendah.....? Apa berlaku bagi orang yang kesulitan menjalani tes kecerdasan?"...

    Ez az indonéz darabka meg honna van? Minegy a Google translate segített, bár az eredmény kicsit fúrcsa:
    "Entang intelligencia teszt? IQ .....? Alacsony Mi vonatkozik a rászorulók át az intelligencia teszt?
    Én középiskolás diák. Néhány évvel ezelőtt követte kiválasztását a tartományi tudományos verseny által szervezett oktatási intézmény.
    A vizsgálat során Fogalmam sem volt, ha a probléma főként az intelligencia teszt (pszicho). megismerése mellett a nagyon kevés, hogy vannak csoportosítva, hogy teszteljék az alapvető tudomány."

    Nem szemrehányásként mondom, a becsületedre válik, ha tudsz indonézül, de azért angolul esetleg németül többen tudhatnak, mint indonézül szerény hazánkban nem?

    Értem én, hogy azért tetted, mert angolúl idézett valamit, de azért az indonéz erős volt.

    Hangsúlyozom ezt az utolsó darabot nem piszkálódásból írtam.
  • morden #15
    Ja elfelejtettem még ezt az Iq-ról: "entang tes kecerdasan? IQ rendah.....? Apa berlaku bagi orang yang kesulitan menjalani tes kecerdasan?
    saya adalah siswa sekolah menengah. beberapa waktu lalu saya mengikuti seleksi lomba sains tingkat provinsi yang diadakan oleh sebuah lembaga pendidikan.
    saat menjalani tes saya tak menyangka kalau sebagian besar soalnya adalah tes kecerdasan (psikotes). sementara soal pelajaran hanya sedikit sekali yang dikelompokkan kepada tes sains dasar."
  • morden #14
    Az inteligencia tesztek egy sémára épülnek, (mint az angol nyelvvizsga) megcsinálsz 1000 feladatot és valóban nem ugyan azok a paraméterek ( mondatok , képek stb) lesznek de simán elboldogulsz már egyfajta motorikus betanult agyi mechanizmussal, vagy ez csak nekem egyértelmű... P

    Hogy melyik fog megtanulni hamarabb olvasni ? hát milyen nyelven ? azt hiszem az hogy ki milyen nyelvet fog beszélni/olvasni az nem genetikus mint inkább vak véletlen.
  • cateran #13
    Azt hiszem nem tudod minek a meresere szolgal az IQ.....az IQ tesztek (mar az igaziak)a logikai,a tanulasi,az ok-okozati dolgok felismereset merik,mentesek mindenfele olyasmitol,amihez barmifele mas ismeret szukseges (vagyis a lexikalis tudas hianya nem befolyasolhatja az eredmenyt)
    Ott bukik meg amit irsz,hogy pl. ha meg is tanulsz 1 fajta feladatot,ha mashogy adjak meg a parametereket leblokkolsz,mert ugy mar ertelmezhetetlen, nem illik a "klisebe"...na itt derul ki,intelligens-e vagy sem...

    "In psychology, fluid and crystallized intelligence (abbreviated Gf and Gc, respectively) are factors of general intelligence originally identified by Raymond Cattell.[1] Fluid intelligence is the ability to find meaning in confusion and solve new problems. It is the ability to draw inferences and understand the relationships of various concepts, independent of acquired knowledge. Crystallized intelligence is the ability to use skills, knowledge, and experience. It should not be equated with memory or knowledge, but it does rely on accessing information from long-term memory. The terms are somewhat misleading because one is not a "crystallized" form of the other. Rather, they are believed to be separate neural and mental systems."

    Masreszt: "hogy bizonyos típusú feladatokat valaki jobban megold valaki nem, de ezeket lehet gyakoroltatni és néhány hét alatt szerintem simán fel lehet húzni majdnem bárkiét"
    Nem ez a lenyeg,hanem hogy mennyi ideig tart az uj ismeret elsajatitasa..milyen jo a tanulasi kepesseg? Pl. 2 gyerek kozul melyik fog hamarabb megtanulni olvasni,ha ugyanannyi idot,energiat es figyelmet forditunk rajuk? Tippelj:)

  • morden #12
    Az Iq nem is képesség és nem is genetika az egy semmi, nem jelent semmit, csak kellett egy mérőszám az "okosságra" és ennyire telett, köze nincs semmihez, max ahhoz, hogy bizonyos típusú feladatokat valaki jobban megold valaki nem, de ezeket lehet gyakoroltatni és néhány hét alatt szerintem simán fel lehet húzni majdnem bárkiét.
    A többivel egyetértek, mert én is ezt írtam néhány centivel lejjebb .
  • cateran #11
    IQ mint tanult kepesseg? Meglepne...masreszt az oroklodes bizony sok mindent meghataroz (mire van hajlama az embernek) ezt megfejeljuk a nevelessel es a kornyezeti behatasokkal es igy kapjuk a vegeredmenyt..:)
  • morden #10
    Hümm az alább listából a:
    - skizofrénia ( ami ugye nem egyenlő a többes személyiséggel)
    - Autizmus
    - Asperger
    valóban erősen meghatározhatja a genetika, a többi tanult képesség aminek nem sok köze van a genetikához ( nyilván valamennyi van , de a fejlődés során megszerezhető így a genetika csak nagyon halványan van jelen és egyáltalán nem meghatározó -szerintem-) a többi célirányosan fejleszhető is akár.
  • A1274815 #9
    Azért nem egészen, egy normális embernél talán nem anyíra fontos a genetika, de sokl faktort ad a genetika:
    - skizofrénia
    - lekiismeret hiány vagy torzúltság
    - empátia hiánya vagy torzúltsága
    - érzelmi kifejlettség
    - IQ, EQ, SQ (legalább is a felsőkorlát)
    - Autizmus
    - Asperger szindróma
    - hazudási képesség
    - őnzés (extrém őnzésre gondolok)
    - makacsság
    - impulzivitás
    - szociális képességek
    - szociális igények

    Ezek jelenlegi állás szerint genetikaiak.
  • A1274815 #8
    Van hatása, csak nem az amire számítanál. Nem attól élnek 10-11 éves gyerekek nemi élet (megjegyzem abban a kórban még úgy nem lehet biólógiai okok miatt) és nem is a filmek meg a játékok miatt erőszakosak az emberek.

    Az élet körülmények és a társadalom.
    A rohadság belülől fakad illetve a környezettől, a filmekből és a játékokból maximum öteletet merítenek az ilyenek.