SG.hu·

Újabb pofon a PSP tulajoknak

A korábban már megvásárolt játékainkat nem tölthetjük le ingyen a PlayStation rendszeréről, a PSP Go-ra megjelenő játékok pedig nem jelennek meg UMD-n.

A Sony a Tokio Game Shown megerősítette azt, amit már eddigi is tudtunk, miszerint mindenféle európai bojkott ellenére a PSP Go UMD lejátszó nélkül jelenik meg és a későbbiekben sem tervezik bevezetni a lemezes változatot. Egy újságíró szerencsére észnél volt és rögtön rákérdezett, hogy mi lesz a több millió PSP tulajjal, akik most teljes UMD gyűjteményüket - filmek, játékok - dobhatják ki az új gép miatt. Hozzátette a teljesen természetes felvetést, miszerint nem lehetne-e valamilyen megoldást találni a helyzetre, mint például a beváltás. Ennek az lenne az értelme, hogy a leadott eredeti UMD lemez helyett ugyanazt a programot vagy filmet ingyen lehetne letölteni a PSP Go-ra.

A Sony jelenlévő képviselői rögtön megadták a választ, miszerint ez teljesen lehetetlen, ezzel ugyanis szerzői jogokat sértenének. Sajnos az is kiderült, hogy a jövőbeli fejlesztések sem készülnek el UMD-re. Ezek után az már csak apróság, hogy minket egyáltalán nem érint az, hogy a gép megjelenésekor 16 ezer darabos letölthető tartalom közül lehet választani, ugyanis nálunk nem is lesz kapható a gép.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© dexterZ2009. 10. 04.. 00:39||#16
Ez persze nem igaz, hogy UMD-re nem fejlesztenek, és adnak ki játékokat. A pspGO nem váltotta le a 3000-est, és a SONY szerint az UMD támogatás nem fog megszûnni. Fõleg azért, mert a Go-t nem is lehet minden országban kapni a store hiánya miatt. Az viszont igaz, hogy akinek UMD-je van, az nem válthatja be go! játékra.
© MrBlowfish2009. 10. 01.. 21:34||#15
Ha ez igaz, akkor a Sony bekaphatja az összes faszomat, és veszek egy DSi-t.
© Bogyi0072009. 10. 01.. 19:46||#14
Ugye rosszul értettem most azt hogy ezentúl csak Go-ra készülnek a játékok és nem lesznek Umd-re játékok?
© GG2009. 10. 01.. 14:43||#13
Ezzel csak a warezolást erõsítik. Nekem akkora eredeti UMD készletem van hogy csak na. DE! De ha ezt megjátsza a sony azt mondom kapja be és én is inkább letöltöm a illegális változatott.
© narumon2009. 10. 01.. 12:31||#12
Ez tök szubjektiv. Én egyetlen ps exkluziv cimet sem tudok mondani ami miatt ps3at vennék. Xbox onlyt viszont kapásból.
© drstein2009. 10. 01.. 11:49||#11
Hmm, VAIO notikkal a cégemnél csak szívás volt. Személyes tapasztalatom alapján, én sose vennék VAIO-t és nem is ajánlanám senkinek. A Sony tényleg középszintû cég lett.
© Tinman2009. 10. 01.. 11:15||#10
Vagy nem.
A konzolt a játékok adják el. Kapásból mondok 5 olyan exclusive címet, ami már önmagában ösztönzõbb a PS3 vásárlásra, mint bármelyik másik 5 Box exclusive.
A Box nagy hátránya, hogy elõbb-utóbb, sokszor egyszerre jelennek meg u.a. a címek Box-ra is, mint amik PC-re. Ami esetleg nem lenne PC-re, az van viszont PS3-ra.

Sajnos magát a PS3-at cseszték el a kevés memóriával. Kb. olyan, mint a lábatlan óriás :-/
© Tinman2009. 10. 01.. 11:12||#9
Bravia (igényes TV), PS3(igényes konzol), PSP (igényes kézikonzol), VAIO noti (szintén nem a gagyi kategória, sõt!).

© Landro2009. 10. 01.. 11:12||#8
Kvarcjátéknak még jó lesz majd gyermekeimnek.
© Quent1n2009. 09. 30.. 23:30||#7
A legszomorúbb, hogy igazad van. Van nekik a Bravia a PS3 és kb. ennyi most hirtelen más nem is jut eszembe ami igazán egyedi. A politikájuk olyan mint az Apple-é csak már fele olyan szinten sincsenek minõségben. A múltban valóban egy kimagasló cég volt. Mára SZERINTEM csak egy a sok közül.