MTI

Tudományos kutatás játékkonzollal

Brit kutatók Xbox 360 processzorokat használnak fel arra, hogy a párhuzamos adatátvitel területén tudományos eredményeket érjenek el.

A Warwicki Egyetem akadémikusai meg vannak győződve arról, hogy ők az elsők, akik ezen a tudományos területen a Microsoft konzoljának processzorait használják. A párhuzamos adatátvitel segítségével a processzorokat egyszerre futtatják, így a rendszer gyorsan fel tudja dolgozni az adatokat. A kutatóknak ehhez általában egy méregdrága, speciálisan kidolgozott számítógépet, vagy akár egy egész hálózatot kell használniuk. Ebben az esetben azonban a warwicki csapat egy egyszerű Xbox 360-as grafikus processzort (GPU-t) vett igénybe. A chip sajátosságai miatt képes a párhuzamos adatátvitelre, miközben a professzionális rendszerek töredékébe kerül.

Simon Scarle, a csapat egy kutatója a rendszert azért építette, hogy lemodellezze azt, ahogy a szívben az elektromos jelek a sérült szívsejtek körül mozognak. A kutató korábban a Microsoft Rare stúdiójában, játékfejlesztőként dolgozott, így volt alkalma alaposan kiismerni a GPU technológia lehetőségeit. Scarle elmondta, a processzorban lévő kódot úgy alakították át, hogy grafikus számítások helyett másféléket végezzen el. "Ahelyett, hogy fantasztikus grafikus látványt nyújtson, az én kutatásom esetében úgy változtattuk meg a chip működését, hogy a sejtek kémiai struktúráját számolja ki" - nyilatkozta Scarle.

Korábban már használtak kutatási célból játékkonzolokat valós idejű számításokhoz. A Roadrunner, a világ leggyorsabb szuperszámítógépe ugyanazt a processzort használja, mint ami a PlayStation 3-ban található. Xbox 360-at azonban most először használnak fel párhuzamos adatátvitelre kutatási célból. Scarle szerint lehetséges lenne az is, hogy több Xbox gépet hálózatba kötnek, azonban ehhez az internetet, illetve a Microsoft saját hálózatát, az Xbox Live-ot is igénybe kellene venni. Ez viszont a fejlesztői eszközök használata nélkül nagyon nehéz lenne.

A Sony már régóta foglalkozik párhuzamos számításokkal és ki is adta a fejlesztői készletét, amelyet a Folding@home kutatásához használták fel. Utóbbi egy olyan projekt, amely a PC, Mac, Linux és PlayStation 3 rendszerek processzorait arra használja fel, hogy a fertőző betegségek okait kutassa. A hálózat 4.3 petaflopra képes, amely másodpercenként 4.300 trillió számításnak felel meg. Ezzel összehasonlítva a Roadrunner pusztán egyetlen petaflopot tud. A warwicki egyetem kutatásainak eredményről a Computational Biology and Chemistry tudományos újságban is olvashatunk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • narumon #9
    Max az lehet még, hogy ugye a GPU tele van processing unitokkal, hogy mennyi van az xbox360-éban azt nem tudom.
    Itt az az érdekes, hogy az xbox360 gpuját nem használták még ilyen célra. Azt meg tudni kéne, hogy miért volt értelme azt használni. Egy hasonló áron kapható gpu vajon miért lett volna rosszabb választás?
  • Vorpal #8
    Gondolom erősen zanzásitotta az sg.hu a tudományos cikket.
  • Szemjuel #7
    igenigen, én is ezt mondom :D
    a kékvérűek meg higgyék csak hogy ők a királyok xD
  • cateran #6
    Egyik formájában sem jó,lévén a CPU IBM,a GPU meg ATI, ha jól tudom,bár mind2 Xbox 360 only:D...másrészt a CPU a többmagos,a GPU csak 1 és processzorokról beszél a cikk (pontosabban felváltva egyes és többesszám)
    Másrészt (bár igazad van)a köznyelv processzor alatt a CPU-t érti (a GPU köznyelvbeli megfelelője a grafikus vagy video kártya:D)
    Harmadrészt már 1000 éve használnak GPU-kat ilyesfajta számolásokhoz (Seti vagy a fent emlitett [email protected]óval a britek már megint feltalálták a nagy büdös semmit..)
  • Szemjuel #5
    tudtommal processzor a gPu is, meg a cPu is :) csak az egyik a grafikáért felelős, a másik pedig a központi számító egység. onnantól kezdve, hogy csak processzort írt, nem mond ellent egymásnak a 2 mondat!
  • cateran #4
    Ehh se füle,se farka cikk..
    1, sor: "Brit kutatók Xbox 360 processzorokat használnak fel "
    valamivel lejjebb:"Ebben az esetben azonban a warwicki csapat egy egyszerű Xbox 360-as grafikus processzort (GPU-t) vett igénybe. "

    Jó lenne eldönteni, hogy mi a faszt használtak tulajdonképpen....

    A 4,3 petaflopsos BIZTOS,hogy kevesebbet fogyaszt a kutatóknak,lévén a gépek otthon müködnek a tisztelt vásárlóknál..a Roadrunner meg nem...
  • Szemjuel #3
    szerintem inkább az a fontosabb, hogy mennyit fogyaszt! lehet, hogy a roadrunner ua. fogyaszt, és csak ekkora a teljesítménye! biztos vagyok benne, hogy okos emberek kiszámolták -bár ez elég egyszerű képlet xD-. a mai világban le van szarva, hogy hány proci.. legyen nagyobb a teljesítmény ua. vagy kevesebb energia felhasználásával!
  • Szefmester #2
    oké hogy a Roadrunner csak 1Petaflopot tud ez meg 4,3-at.. DE MENNYI procit használtak ahhoz és mennyit ehhez?
    hasonlat: múlt hónapban kevesebb sült krumplit ettem meg a Mekiben, mint ma itthon...
    semmi összehasonlítási alapunk nincs csak hogy ez kevesebb mint az.. de mekkora rendszer hozta össze?
  • ikszD #1
    Ez már egy vagy két éves dolog! A 3.Évezredben benne volt hogy összekötöttek egy rakás xboxot hogy fekete lyukakat szimuláljanak.