Ötvös Tibor

Számos Star Wars játék áll fejlesztés alatt

Amikor a LucasArts a Star Wars: The Force Unleashed fejlesztésének végeztével kijelentette, hogy mostantól kezdve csak és kizárólag kiadói feladatokat látnak el, sok rajongó megijedt.

Pedig azt már előre lehetett tudni, hogy az úgynevezett aranytojást tojó tyúkot nem szokás lelőni, így bizonyára nem maradunk Star Wars játék nélkül. Ezt erősítette meg a Lucidity bejelentésével egy időben Darrell Rodriguez, a LucasArts elnöke, aki egy interjúban elárulta, hogy a BioWare műhelyében készülő The Old Republic mellett számos, még be nem jelentett Star Wars program fejlesztése folyik.



Sajnos az úriember ennél többet nem volt hajlandó elárulni, ehelyett hozzátett egy olyan infót, amitől sok old-school játékosnak leeshet az álla. Darrell ugyanis elárulta, hogy mostanában komolyan tárgyalnak Tim Schaferrel, Dave Grossmannal, Ron Gilberttel és Larry Hollanddel egy-egy közös produkcióról. És hogy kik ezek az úriemberek? Schaffer, Gilbert és Grossman a Monkey Island 1-2 munkálataiban vettek részt, de előbbi készítette a Full Throttle című örök klasszikust. Holland pedig a klasszikus X-Wing és Tie Fighter játékokért felelt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Hoz_Hun #12
    Egyetértek. Single rpg-ben legalább megvárnak a társak és nem kell éjjel 4-ig raidolni, mert másnak csak akkor jó.
  • Evoluti0N #11
  • Skyline #10
    Kis nyominger az apád füle.:)
    Lordboxi tökéletesen összefoglalja amúgy a problémát.
    Agyontáp vérpistik gizdáznak a "tudásukkal" online...Csodálatos,de én enyhén többre értékelek egy frankón megírt hangulatos Single rpg-t amiben nem vagyok baromarcúakkal összezárva...A sok cheater és egyéb élményromboló kis búzákról nem beszélve. És mindehez a játék árán felül még használati díjat is fizessek..Persze..:D
    Elhiheted én lennék alegbldogabb ha nem így történne a star wars játékkal...De ugyan ez lesz. Sok agyontáp sok cheater egy idő után dögunalom játékmenet tökátlag sztorival,mindezt sokpénzért. Köszi,de akkor inkább előveszem nosztalgiából a Kotor 1-2-t...
  • Lordboxi #9
    az összes mmo csak szar lehet, jól látja mert, hiába lessz a játék esetleg jó, jön a sok vérpisti és elrontja az rpg élményt. meghát ugye az összes mmo-ban mindenki ugyan azt küldetést oldja meg ami kicsit hülyén nézki, hogy egy embernek napi 50 szer szerzik vissza mondjuk a családi varázstárgyát, ugyanattól az embertől, akit ki is nyírnak 50 naponta.... Hát ezért szar az összes....
  • cateran #8
    Nezzenek oda...kis nyominger latott 1 WoW-ot es ebbol leszurte a vilagegyetem egyik alapszabalyat:MMO csak szar lehet...
    Az EVE Online pl koszonoviszonyban sincs a WoW-val....hogy 1 ismertebb peldat hozzak fel...
  • Skyline #7
    Mint minden MMO akárcsak a Wow,ez is rakás szar lesz.:)
  • cateran #6
    Minden alkalommal elsütöd a nyomorod? Meg sem jelent még baszod..honnan tudod,hogy tucatszemét szar lesz? Láttad talán a pár karaktert bemutató ingame videót? (én igen és hmm..nem gyözött meg:D)
  • rumkola #5
    X-Wing és Tie Fighter
    :D
    vehetek joy-t :)
  • Skyline #4
    Kotor 3 helyett tucatszemépt mmo lesz...csodás...Mostanság divat a jó singleplayer címeket szutyok mmo-ra pazarolni.
  • macseke #3
    meg csinálják újra a többi kalandjátékukat is, mint a mondkey island-ot csinálták! (nagyon szép lett) És ne legyen kizárólag konzolra kiadott star wars játék többé! :)
    Hát egy KOTOR III-nak én is örülnék, meg egy Jedi Knight 4-nek is, egy Republic Commando 2-nek meg megintcsak.. :)