SG.hu·

Call of Duty 6: Modern Warfare 2 történések

Egy dolog biztos: az élet zajlik a Modern Warfare folytatásának háza táján. Szinte nincs olyan nap, amikor ne érkezne valami apró információ a játékról, így most összefoglalnánk ezeket.

Először is a Modern Warfare 2 szinte mindenkit rettegéssel tölt el és bizony rengeteg programot elcsúsztattak miatta már 2010 elejére. Ám kivétel így is akad. Anno az FPS első részének megjelenésekor a Ubisoft harcba küldte Altairt, aki sikerrel vette az akadályt és a mai napig összesen 9 millió darab kelt el az Assassin's Creed első részéből.

A francia fejlesztők ezúttal sem tojták össze magukat és a bérgyilkosos játék folytatása két héttel a Modern Warfare 2 premierje után kerül a polcokra és ezúttal 10 millió feletti eladásokra számítanak. A Call of Duty hatodik része is kitesz magáért. Először is a héten bejelentették, hogy az Oscar-díjas Hans Zimmer szerzi majd a játék zenéjét.


Zimmer eddig olyan alkotásokat tűntetett ki muzsikájával, mint a Gladiátor, A Karib-tenger kalózai trilógia vagy A sötét lovag. Vagyis a zenével ezúttal sem lesz gond. A másik hír még nincs megerősítve, így még nem biztos, hogy valóban a Square-Enix terjeszti Japánban a Modern Warfare 2-t.

A lépés egyébként beleillene az ázsiai cég új arculatába (lásd Eidos felvásárlása és kifejezetten európai játékok felkarolása).

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Haulin2012. 04. 09.. 22:42||#14
SZAR KOCKA COD FASZOK VAGYTOK MIND! SEGGFEJ DIVATMAJMOK!
© Sheltem2009. 09. 03.. 09:58||#13
Eddig is szerettem a Call of Duty játékokat, de itt Hans Zimmer kreálja a zenéjét? Must have! <#wow1>
© dronkZero2009. 09. 02.. 14:51||#12
Nem kell aggódni, a COD-ok védelme gyakorlatilag nem létezõ dolog... 😛

Ha nagyon eredeti-párti vagy, akkor majd megveszed 2013-ban Tecsóban 999-ért... 😛 😄
© MrBlowfish2009. 09. 02.. 14:03||#11
Akkor vedd meg a gyüjtõi fémdobozos verziót 15k-ért (vagy 17ért), úgy legalább van indok arra, miért került annyiba 😄
© koschwarz2009. 09. 02.. 12:25||#10
mondjuk egy holtbiztos: 13k-ért nem fogom megvenni. pedig eredetijáték-párti vagyok. persze megértem én, egy ilyen sikerjátéknál a kiadó kibaszhat a játékosokkal, úgyis NAGYON sokan fogják megvenni, de azért a jóédesanyjukat.
© blessyou2009. 09. 02.. 11:40||#9
Vajon ebbe is visszahozzák Cpt. Price-t? Ha már úgyis ennyi évet lehúzott a brit hadseregben, és már nemtom hányszor meghalt... <#idiota>
Már szinte hiányozna, ha kihagynák, de most komolyan 😄. Igazi bajtársi kötelék fûz hozzá <#vigyor2>
© es5eNCe2009. 09. 01.. 23:41||#8
Zimmer már írt játékhoz zenét a Rainbow Six elsõ részét õ jegyezte ha jól tudom!
© ffxi2009. 09. 01.. 14:16||#7
Hát igen. Ha lenne pénzem megvenném mint 2-t. De így... egyet sem 😊
© Balumann2009. 09. 01.. 14:03||#6
Konzolosoknak meg külön falhozbújás gomb kell, hogy használjanak a játékosok fedezéket?
© Balumann2009. 09. 01.. 13:54||#5
Az egész videó alatt 1x nem vonul fedezékbe, és kb. 2x lövik meg. Nagyon remélem csak a konzolos verzió lesz ilyen béna, illetve nem ez a nehéz fokozat. A jármûves rész is elég gyenge, ugyan azzal a jármûvel 3x akkorát ugratnak meg bemennek elé, mikor tövig nyomja a gázt valószínû, meg nekimegy az egyiknek és elszáll mintha papírból lenne... 😮 Ettõl függetlenül nem rossz ,és biztos lesznek benne az elõzõ részekhez hasonlóan élvezetes pillanatok. Ha COOP is lesz, akkor meg biztos ütni fog.

Szerintem annyira nem eltérõ a 2 játék, mármint persze azokban igen, de nagyjából ugyan az a tábor szereti ezeket. Eladásokat tekintve hatással vannak egymásra, de aki vesz játékokat, és mind2-t szereti, az úgyis megveszi egy kis eltolódással.