Ötvös Tibor

Folytatódik a Tom Clancy's EndWar

A Ubisoft nem sokat szórakozik Tom Clancy nevével, hiszen miután megvette az író jogait, azóta szinte ontják magukból a Clancy-címkével ellátott katonai játékokat.

Csak az utóbbi két évben katunk egy Rainbow Six Vegas 2-t, egy H.A.W.X.-ot és egy EndWart. Hamarosan pedig jön a Vegas 3 és a Ghost Recon 4 is. A Ubisoft pedig a mai napon bejelentette, hogy folytatja a hangvezérlése révén elhíresült stratégiai vonalat is. Az EndWar 2-t maga a fejlesztési igazgató, Michael De Plate jelentette be és hozzátette, hogy ugyanaz a shanghaji stúdió készíti, amely az első részt is.



Ráadásul a program munkálatai már javában zajlanak, úgyhogy még idén bővebb információkkal is szolgálnak majd az EndWar 2-ről. Az első rész egy jó kis stratégiai játék volt, mely a hangvezérlésével próbált újítani. Sajna arról nincs pontos adat, hogy a játékosok közül ki választotta az új módszert és ki maradt réginél, mindenesetre a stratégiai játék szépen fogyott mind konzolokon, mind pedig PC-n.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • tomcsa4 #5
    Azt hiszem ugyanaz a rendszer, szóval van köze.
  • Carbine #4
    Annak ehhez pont semmi köze.
  • Rage47 #3
    én csak HAWX-t néztem, ott müködött a hangvezérlés.
  • tttttom #2
    Nekem 10 esetből 8-or müködött a hangvezérlés. :P

    1-szer azért mert nem megfelelő angollal makogtam a parancsot XD.Meg 1-szer azért mert lehalkitottam a miket oszt ment az anyázás. XD

    Bár ez csak az én tapasztalatom.
  • 5i #1
    Az elsőt nem próbáltam. Működött rendesen a hangezérlés?