SG.hu·

Brothers in Arms a modern korban?

A jelek szerint a konkurencia is észrevette, hogy a Call of Duty modern korba helyezett része, a Modern Warfare bizony nem csak egyszeri fellángolás volt, és bizony még a World at War eladásainak is jót tett a váltás.

És hogy nehogy lemaradjanak a képzeletbeli torta valamely szeletéről, ezért az Electronic Arts már korábban bejelentette, hogy a Medal of Honor is kap egy jelenkorban játszódó részt, a Gearbox háza táján pedig szintén felröppent egy hasonló hír. Aki esetleg nem tudná, ez a csapat felel többek között a Brothers in Arms sorozatért, ám a legutóbbi rész már nem aratott akkora sikert, mint elődei.



Épp ezért a cég vezetője, Randy Pitchford nemrégiben azt nyilatkozta, hogy az új részre jóval több időt áldoznak majd. Kiderült, hogy a Gearbox levédette a World War II Hero, a War Hero, a Brothers in Arms: War Hero, és a Modern War Hero címeket. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy rögtön négy program is készül és elképzelhető - legalábbis az első címből -, hogy maradnak a kaptafánál, de ennél sokkal valószínűbb, hogy "hamarosan" modern fegyverekkel küzdhetünk itt is.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mumeen2010. 01. 13.. 18:24||#7
Igen.Nekem is az tetszik a legjobban,hogy a katonák életét,lelkivilágát is bemutatja.És azok a katonás szlengek😄 Imádom.A következõ mondatomért sokan felakasztanának,de szerintem 100000-szer élethûbb,mint a CoD.A CoD hentelõs rambo.Tök nem életszerû,akárki akármit mond.BiA-ban az egyszemélyes hadsereg elve nem nagyon mûködik.Alwares,Te meg úgy látom,hogy nem igazán fogod fel,hogy ez a játék mirõl is szól.Csak nézed a durva jelenteket,de semmi hatása rád nézve.
Amúgy a Vietnámos ötletet támogatom
© Falcon872009. 07. 10.. 22:31||#6
Nekem iszonyatosan bejön a sorozat, inkább a katonák szenvedésére fókuszál, és ezt nagyon jól be tudja mutatni. Az átlagon felüli történet, a párbeszédek.... ááááhh
© Alwares2009. 07. 01.. 20:32||#5
Tudjátok milyen Bia lenne jó? Vietnámos! Jó kis dzsungelben szenvedõs, társakkal, vérrel, belekkel leszakadt végtagokkal, napalmal és miegymással. Apokalipszis most!
© Zsolek1232009. 06. 29.. 23:24||#4
Az egész egyéntõl függõ, ha neked ez nem tetszik, akkor nem tetszik, lehet hogy neked meg az tetszik ami nekem nem...
Ezért szép a világ.
© Balumann2009. 06. 29.. 21:26||#3
Én mindegyik részt próbáltam, nekem egyik sem jött be és hamar abba is hagytam. Szörnyû a harcrendszer (és sebzésrendszer), mozgások, AI, a HUD bár kikapcsolható engem szintén elriasztott. 1 percig nem tudtam élvezni egyiket sem, pedig én szinte "mindenevõ" vagyok háborús/harci nem egyedül hentelõs játék iránt.
© qwas2009. 06. 29.. 12:42||#2
Nem támogatom. Hajrá második világháború.
© Zsolek1232009. 06. 28.. 20:42||#1
Nem lenne rossz egy beton-dzsungeles BIA.
Én a játékot mindig is bírtam, és ha ez elkészül az isten se rángat el a gép elõl <#nyes><#nyes><#nyes>