SG.hu·

Még idén jöhet a StarCraft II Terrans

A Blizzard leszögezte, hogy még az év vége előtt piacra dobná a játékot, de csak abban az esetben, ha valóban kész terméket vehetünk a kezünkbe a három kiadásban érkező fejlesztés révén.

Arról még tavaly kaptuk az első információkat, miszerint a játék a hagyományokkal ellentétben ezúttal három különböző változatban jelenik majd meg a piacon. Ezek a single-player módon belül egy-egy faj történetét mesélik el, vagyis aki több oldalt is ki szeretne próbálni, az kétszer, vagy akár háromszor is kénytelen lesz megvenni a programot. A Blizzard ezt azzal indokolta, hogy a single-player immár túlságosan nagy és kiterjedt egyetlen kiadáshoz, vagyis nincs szó a játékosok pénztárcájának szándékos megcsapolásáról.



A svéd Press2Play.tv oldalnak adott videointerjúban a cég két alkalmazottja is nyilatkozott a játékkal kapcsolatban, akik elmondták, hogy mindenképpen szeretnék még az idei év vége előtt piacra dobni a StarCraft II Terrans: Wings of Liberty-t. Erre azonban csak abban az esetben kerülhet sor, ha valóban kész terméket nyújthatnak át a vásárlóknak, vagyis amennyiben hibák, hiányosságok lassítják majd a megjelenést, az könnyen átcsúszhat 2010-re. Indoklásuk szerint a vadonatúj motor fejlesztése miatt volt szükség 6 évre a WarCraft 3: The Frozen Throne megjelenése óta, a motornak pedig a kiterjedt multi-player módra is fel kellett készülnie, miközben a hosszú és részletes sztorit sem hagyhatták figyelmen kívül.

A három kiadással kapcsolatban kiemelték, hogy ez kreatív döntés volt, hiszen az egyes kampányok olyan hosszúra és részletesre sikerültek, hogy egyetlen kiadvány már nem fedhette volna le mindhárom oldalt. Felmerülhet a kérdés, hogy miért helyeznek ekkora hangsúlyt a single-player módra, mikor a StarCraft inkább a multi-player által vált igazán híressé és népszerűvé, a fejlesztők szerint azonban ezúttal előbbi nem lesz a többjátékos mód egyfajta felvezetése - ez amúgy is meglehetősen sikertelen volt az első rész esetében, hiszen a Batlle.net oldalra felmerészkedő újoncok igencsak felkészületlenek voltak a profikkal szemben, ez pedig a single-player mód hiányosságait jelezte.

Arra a kérdésre nem adtak választ, hogy az egyes kiadványok új, egyedi egységeket, avagy egyéb újdonságokat is kínálnak-e majd az adott oldal játszhatóságán kívül. A béta megjelenése állításuk szerint közel van, bár pontos dátumot itt sem közöltek.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© cateran2009. 06. 29.. 01:51||#78
Nem is szolva arrol,hogy a serverek allandoan lagolnak es keptelenek voltak uj servereket berakni,helyette kitalaltak a limitalt instarun mennyiseget..vicces volt ahogy 10-20 jatekos allt alkalmankent 1-1 insta elott es probalgattak be-be lepni..5-10-30-60 percen at neha....mi ez ha nem sohersag?
© cateran2009. 06. 29.. 01:45||#77
Nyugodtan hasonlitsd ossze a minoseget Activision elott es utan a WoWban..ertsd kiegek,patchek,patchek patchjei....
Olvasgathatnal blizzes forumokat:) sokan varjak tukon ulve a D3-at es az SC2-t,DE! kozuluk sokan (mar a kommentelok kozul ofc) jeleztek,hogy vagy megvarjak a gold editiont (SC2) vagy letoltik inkabb vagy megvarjak az 1. kritikakat es akkor dontenek(ok voltak a legkevesebben) Persze sokan irtak,hogy kijon D3,SC2 es maris rohannak megvenni,de ettol fuggetlenul barhogy is gondolja a blizz,a 3 reszes darabolas fajokra nem aratott osztatlan sikert (miert is nem lehetett volna 1 sima SC2 es 2 DLC hozza? vagy mint 2 kieg?szvsz singleben ugyanazzal a fajjal ujra es ujra es ujra 100 palyan at...sigh...uncsiiii vagy kib..ott jo storynak kell lennie hozza,amire eleg jo esely van hala istennek)
Amugy nem a WoW fizetossege a penzehseg,hanem a hozzaallasuk....lasd kulonfele akciok,hozz meg embert-kapsz ingyenjatekot,vegyek figurakat,anyamkinjat...ertem en hogy nem jotekonysagi intezmeny es penzbol elnek,de valahogy mar izlestelennek tartottam a vegen a sok szir-szar hirdetest a blizz eu weboldalon(a kinai wowos kolat mar nem is emlitem)
© Loverman2009. 06. 28.. 03:36||#76
akkor játssz azzal, roflmao
© Loverman2009. 06. 28.. 03:35||#75
um, bocs de ez nem így van...kifejtenéd mire gondolsz? a Blizzard mindig is úgy fejlesztett ahogy kedve tartotta, ha csúsztak 2 évet akkor csúsztak, de minél tökéletesebb állapotban akarták kiadni a játékot. Ez mindig így volt. WoW már akkor elindult amikor még sehol sem volt az Activizzard, tehát nem amiatt lett fizetõs. És ha azt mondják h egy fajjal hosszabb lesz a kampány mint SC1-ben az összessel akkor érthetõ. De mondok jobbat: úgyis úgy csinálják ahogy akarják a te véleményed meg semmit sem számít. Akinek csak multira kell az majd megveszi az elsõ részt, azzal is 100%-os hozzáférés lesz a multihoz. Aki meg nem multis az ha akarja megveszi, ha nem nem. De végülis csak egyszer van SC2, ha fanatikus akkor úgyis megveszi.
© cateran2009. 06. 25.. 22:50||#74
Engem speciel inkabb az zavar,hogy miota osszeallt a blizz az Activisionnel,azota szart se lehet adni a szavukra es -legalabbis latszolag-rohadt penzehes bagazskent kezdtek el viselkedni....
© gabeone2009. 06. 25.. 17:42||#73
Kíváncsi leszek, hogy lehet-e majd online kötöttségek nélkül játszani akkor, ha csak a Starcraft 2 Terrans lesz meg a felhasználónak?! Mert bizony a kampány nem érdekel mindenkit..
© Magh2009. 06. 25.. 17:25||#72
Nem értem, miért van mindenki felháborodva, ez így mûködött eddig is minden jobb RTS esetében. Kijön a kieg, új campaign, új multi egységek. SC -> BW. War3 -> TfT. DoW -> WA -> DC -> SS. Lehetne sorolni.
Úgy látom, sokakat megzavar, hogy 1 rész 1 faj, de elmondták, hogy egy oldallal is hosszabb lesz a campaign, mint az elõdben mindhárommal, minõségre meg nem hiszem, hogy lesz panasz.

Multi szempontból már kicsit zavaróbb lesz kiadni 2-3 új egységért 6-8 ezret, engem speciel nagyon nem érdekel a singleplayer, de akinek ez nem tetszik, játszhat tovább az alapjátékkal.
© narumon2009. 06. 25.. 14:38||#71
Mármint melyiket? A régi kibaszott jó volt. Az új meg még nem jelent meg. Ergo nem tudom mirõl beszélsz.
© gabeone2009. 06. 25.. 10:02||#70
Buta és egyben értelmetlen a megjegyzésed. Illik hozzá a "pls" internetes szó. Én kérlek egyiket sem fogom megvenni, a Blizzard munkásságát teljes mértékben elismerem és ha stratégia imádó játékos lennek, valószínûleg meg is venném, én pusztán a tényt állapítottam meg. Mert bizony a Blizzard pénz szagot fogott és mint a legjobb vadászkutya, követi azt.. A többi hozzászólásod ezek után már el sem olvastam, azért remélem, ennél értelmesebbek!
© readswift2009. 06. 24.. 14:14||#69
jó is lett volna ha maradt volna a 2d. Az aktuális 12éves célközönség helyett öltöztették volna új köntösbe a régit <#pardon1>

Ennél basszus még a plants & zombies is értelmesebb, még nem ocsúdtam fel belõle hogy csak ennyi tellt tõlük.