SG.hu·

A Blizzard és az EA uralja a játéklistákat

Bár márciusban is a fenti két cég vetélkedett az első helyért, az eladási listán mégis egy kívülálló, az Empire: Total War happolta el azt, megelőzve a World of Warcraft kiegészítőjét.

Az NPD által elkészített összesített PC-s listán az amerikai forgalmazók adatai alapján állították össze a legtöbb példányban elkelt játékok rangsorát, ebben azonban nem vették figyelembe a digitális, online terjesztési csatornák eredményeit. Így is érdekes eredményeket vehetünk azonban szemügyre, hiszen a Blizzard és az Electronic Arts mellett alig tudtak labdába rúgni a többiek.

A fenti mondat persze egy kicsit megtévesztő, hiszen az első helyen a két cég fölénye ellenére mégis egy harmadik fél, a Sega America által forgalmazott Empire: Total War végzett, ami mindenképpen elismerésre méltó teljesítmény. A második az eladási listákról szinte elmaradhatatlan World of Warcraft lett, amelynek legújabb kiegészítője még mindig szép példányban talált gazdára a tengerentúlon, míg a harmadik az EA által piacra dobott The Sims 2 Double Deluxe, amely egy egészen más műfajban hódít. A negyedik helyen a Warhammer 40,000: Dawn Of War II (THQ) található, a lista azonban innentől kezdve meglehetősen egyhangú, hiszen a két nagy cég különböző címei közé csak a 13. helyen végzett Fallout 3 tudta beverekedni magát, a Bethesda jóvoltából.

Kissé meglepő lehet, hogy az immár igencsak koros Civilization IV (Take-Two) még mindig szép példányban talál gazdára, ami a 14. helyhez volt elegendő, míg a nagy reményekkel indult Warhammer Online (szintén EA) csak a 17. lett. Úgy tűnik, hogy az MMO műfajból továbbra is egyedül a World of Warcraft tudja megközelíteni, vagy akár megverni a hagyományos műfajban készülő játékokat, a többiek eredménye akár vegetálásnak is felfogható.

Mintha a vásárlók az operációs rendszerek szegmense mellett az MMO kategóriában is homogén felállásra vágynának, amelyben egy nagy szereplő visz el szinte mindent.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Sir Ny2009. 06. 12.. 22:35||#15
"Ja, ha az elsõ 10-et kihagyod az eladási listáról, akkor a világelsõ a korábbi 10. helyezett lesz."
biztos?
© Szgabi752009. 05. 26.. 18:43||#14
Az Electronic Arts-al kapcsolatban egy kis "mazsola": "Kalózok áldozata lett a The Sims 3

Két héttel áll a megjelenés elõtt az EA játéka, de már felkerült egy kalóz letöltõ oldalra."
http://www.jatekhirek.hu/jatekhirek/kalozok_aldozata_lett_a_the_sims_3_4260_478615.html
© irkab1rka2009. 04. 23.. 12:40||#13
"ebben azonban nem vették figyelembe a digitális, online terjesztési csatornák eredményeit."

errõl az jutott eszembe, hogy...

"... a Szabó baktert meg emberi számítás szerint kihagyom"...
Ja, ha az elsõ 10-et kihagyod az eladási listáról, akkor a világelsõ a korábbi 10. helyezett lesz.

nagy ügy...
© BCS pixel2009. 04. 23.. 12:06||#12
a Blizzard megértem, az ea meg szörnyen nagy
© cateran2009. 04. 23.. 03:18||#11
Ilyen a Sims 2? Nocsak<#wow1>...mert a WoW-ra nem áll amit irtál,az tuti<#hehe>
© Cat 022009. 04. 22.. 18:22||#10
5szor azért nem, de Mo-n is szépen fogy a Sims...
© Balumann2009. 04. 22.. 17:29||#9
Warezzal is lehet játszani, vannak jó szerverek... Az oka amiért érdemes megvenni:
-a mûfaj kedvelõit hosszú idõre leköti
-igényesen van kialakítva, szép, jól van optimalizálva
-sok dolog, amire odafigyeltek hogy érdekes legyen, ne legyenek idegesítõ dolgok benne, ötletes, változatos helyszínek, hangulatos, stb.

Mai játékokból nagyrészt ezek hiányoznak sajnos.
© kozik2009. 04. 22.. 16:02||#8
Azt az agyatlan hozzáállást ne is említsük, amikor a gamernek tetszik a cucc, és ösztönözni szeretné a fejlesztõket a folytatásra, vagy egyszerûen csak így tartja becsületesnek a dolgot ;)
© Matyóhímzés2009. 04. 22.. 12:51||#7
Igen egyszeru, 5szor annyit keresnek es 5szor kevesebbe kerul a jatek, mint Magyarorszagon, jobban megeri megvenni, mint letoltessel pepecselni.
© HENCIG2009. 04. 22.. 08:22||#6
Na én is pont erre gondoltam..láttem mindkettõt, sosem játszottam egyikkel sem...nem is fogok.
Mi értelme van ezeknek?
Sosem értettem meg, hogy miért játszanak ilyen szó szerint buta cuccal!!!