Ötvös Tibor

Fallout 3 - The Pitt részletek

Az első Fallout 3 megérkezett és megérdemelt sikert aratott. Sajnos a fellépő hibák miatt a maradék kettő DLC-t egy hónappal elcsúsztatták, így a The Pitt című kiegészítőt márciusban kaphatjuk a kezünk közé.

A Bethesda elérkezettnek látta az időt, hogy a The Pitt mélyebb részleteit is megismertesse a rajongókkal. A sztori helyszíne Pittsburgh lesz, melyet elkerült az atomcsapás, ám az utóbbi időben a fertőzött víz miatt megjelentek a mutánsok. A város, mely a Raiderek fennhatósága alatt áll, több területből áll majd. A játékos kóborolhat labirintusokban, egy acéltelepen és egy két részre osztott lakóövezetben: Downtown a mutánsok és rabszolgák, Haven pedig a gazdagok lakrésze.



Karakterünk rabszolgaként kezdi meg pályafutását és ezúttal is dönthetünk, hogy melyik utat járjuk be. Fellázadva élére állhatunk a szolgáknak és megpróbálhatjuk felszabadítani őket, de lehetünk a legszemetebb hajcsárok is. A Raiderek ezúttal nem csak ellenségeink lehetnek, hiszen a fő sztori épp a vezetőjük körül forog. A városi pletykák szerint ugyanis a Raiderek főnöke megtalálta a mutáció ellenszerét, melyet nekünk kell megszereznünk.

Új fegyverként lép be a képbe az Auto Axe, melyről még semmit nem tudni. A megjelenés márciusban várható. Jó hír a hazai Fallout 3 rajongóknak, hogy február 17-től magyar nyelven is elérhető lesz a játék - csak a PC-sek számára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gary #1
    Fallout 3 - The Pitt részletek
    2009. február 16. 19:04, Hétfő - Ötvös Tibor

    Nocsak, időutaztam!