Ötvös Tibor

Nintendo-siker Japánban

A 2008-as év összesített eredményei alapján sem a Microsoft második generációs konzolja, sem pedig a Sony PS3-ja nem szerepelt túl fényesen odaát.

Előbbi nem meglepő, hiszen az X360 eleve hátrányból indult, az amerikaiak első gépét sem fogadta túlságosan nagy szeretet Japánban. Ám a PS3 szereplése kissé meglepő, a Nintendo viszont folyamatosan pezsgőben és pénzkötegekben úszkálhat, hiszen alig van olyan lista, amelyen nem az első helyen szerepelne valamely konzoljuk.

Ezúttal a Japánban megvásárolt játékok alapján állítottak össze egy listát, mely a száz legkelendőbb címet tartalmazza. Mint emítettük, a Nintendo boldog lehet, hiszen a száz címből 47 (!) DS-en jelent meg. A második helyre a Wii került - milyen meglepő - a maga 15 játékával. Ám az ezüstön osztozni kényszerül a csodás PSP-vel, melyre szintén 15 toplistás cím jutott.



És most jöjjön az első meglepetés. A PS2 már régóta kifutóban van, ám a Sony töretlenül támogatja a gépet. Ennek hatására a listán több PS2 játék címe szerepel, mint PS3-as, ami azért nem kis teljesítmény. A Sony harmadik generációs konzolja 10 programot tudott bejuttatni a listára, míg elődje 12 címmel képviselteti magát.

És most jön a valódi égés. A Microsoft konzolja mindössze egyetlen egy címmel tudott bejutni a top 100-ba. Ez egyébként a Tales of Vesperia és csak a 82. helyre tudott felkapaszkodni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #10
    Errm,most penzugyi szempontbol gondoltam..amig a PS2-bol ugyanannyi vagy tobb fogy mint PS3-bol,addig a PS3 rosszabb mint a PS2..WII-re detto ez all..ezt a meccset nem e-penisre jatszak (azaz kinek nagyobb a teljesitmenye,graf.kartyaja,stb) ezt profitra jatszak es itt a Nintendo (next gen vagy sem) porig alazta a masik 2 ceget:)
  • zola2000 #9
    Azért azok is jóak...
  • cateran #8
    Hehe...a WII es a PS2 nagyon szepen ravilagitott,hogy a "high-tech" next gen konzolok kalap szart se ernek...:D
  • Ersiman #7
    Szerintem meg épp ez a legegyedibb, legstílusosabb köztük! Persze az újak is jól néznek ki. :)
  • zola2000 #6
    Baszki a Dragon quest 10et, és a még egyenlőre pletyka szinten létező Grand Theft Auto: Tokiót kihagytam, pedig azok is jönnek...
  • zola2000 #5
    Hát most nézek végig a polcomon a wiis játékok között:
    Star Wars The Clone Wars: Lightsaber Duels, Super Smash Brosh Brawl, Mario Kart wii, Super Mario Galaxy, The Legend Of Zelda Twilight princess, Okami, No more heroes, Resident evil umrella chronicles, Trauma Center: Second Opinion, Metroid Prime 3:corruption, Tales of Symphonia: Dawn of the New World, Super Paper Mario, Opoona, Battalion Wars 2, Fire emblem radiant dawn, SimCity Creator, Sonic and the Secret Rings, Wario Land: Shake It!, Endless Ocean, Zack & Wiki: Quest for Barbaros' Treasure, Lost in Blue: Shipwrecked, Dragon Ball Z: Budokai Tenkaichi 3, Animal Crossing City folks

    Amit még wiire várok csak úgy elsőre: Monster Hunter 3, The conduit, Tenchu 4, Fatal Frame 4, castlevania judgment, mad world, no more heroes 2, klonoa: Door to Phantomile, final fantasy crystal chronicles: crystal breathles, another code, sin and punishment 2, Arc Rise Fantasia, Bleach: Versus Crusade, Broken Sword: The Director's Cut, Cursed Mountain, Dead Rising: Chop Till You Drop, Deadly Creatures, Forever Blue 2: Beautiful Ocean, Fragile: Sayonara Tsuki no Haikyo, Little King's Story, Monster Hunter G, Muramasa: The Demon Blade, Naruto: Clash of Ninja Revolution 2 EU megjelenés, Overlord: Dark Legend, Phantom Brave Wii, Pikmin 3, Punch-Out!!, Red Steel 2, Rune Factory Frontier, Rygar: The Battle of Argus, Star Wars Battlefront III, Swords of Legendia, fragile, szóval felejtsük már el ezt a más célközönség kifejezést a wiinél. Oké jórészben így van, de azért elég jó exkluzív címekkel szorongatja a nintendo a sony és az ms torkát.

    És még mielőtt valaki megkérdezné: Igen használtam a vágólapot, de muszáj volt, mert ha kevesebbet írok, akkor valaki benyögi, hogy a másik gépre ennél jóval nagyobb a választék, pedig nem.
  • zola2000 #4
    De miért ez a ronda duci ds van a képen, miért nem a sokkal szebb DS lite, vagy Dsi?
  • rudymester #3
    Más téma a wii tényleg. Teljesen más közönséget szólit meg a szoftverfelhozatal. Ettől független a "nagy" konzolokkal is be lehet csalni játékosokat.
    Pl. páromat nem igazán érdekelték a játékok. Majd összeköltözésünk után elkezdett érdeklődni, kipróbálgatta őket. Tény, hogy nem a véres hentelős progikat kedveli, hanem a gondolkozós, nyomozós kalandjátékokat. DS-en az Phoenix Wrightal játszott rengeteget, most 360-on Harry Potterezik, online UNOzik és most a Fable 2. szeretné megvenni... :)
  • bertino #2
    más a célközönség a nextgen konzoloknak és a wii-nek.
  • 5i #1
    A Nintendo olyat alkotott, amit a SNES óta nem tudott. Akkor a Gameboy és a Super Nintendo uralta a piacot, most a DS és a Wii. Persze a Sony és a Microsoft folyamatosan löki a süket dumát, hogy a Wii nem versenytárs, mert nem igazi nextgen konzol. Szerintem pont az a lényeg, hogy egy PS2 szintű gépet sem tudnak legyőzni a "nagyok". Főleg úgy, hogy a mai napig talán 2-3 értelmes program jött ki a Wii-re.