Ötvös Tibor

Már előkészületben a F.E.A.R. 3?

Kalandos utat járt be a hivatalosan F.E.A.R. 2 - Project Origin címre hallgató folytatás.

A Monolith kiadóváltása miatt először csak Project Origin címen futott a második rész, mivel a F.E.A.R. jogai a Sierra tulajdonában maradtak. Ám az Activision végül visszavásárolta és immáron hivatalosan is ez lett az FPS folytatása. Azóta szép lassan húzódik a megjelenés, de a Monolith fejlesztőinek agya már más dolgokon jár. Legalábbis a művészeti vezető, Dave Matthews egy interjújában már az esetleges harmadik részről, a letölthető extrákról és egy esetleges mozifilmről beszélt a sajtósoknak.



Kezdjük visszafelé. Matthews szerint nagyon jól mutatna a F.E.A.R. a mozikban, hiszen rengeteg kérdést vetettek fel, melyeket a második részben próbálnak megválaszolni, de természetesen ezek újabb kérdőjeleket vetnek majd fel. Ezeket szeretné egy mozifilmben megválaszolni és lezárni.

A DLC-kről konkrétumot valamiért nem mondott, de az biztos, hogy lesznek hozzá. Hogy ez most extra pályákat vagy fegyvereket jelent csak, azt nem tudni. A végén pedig kifejtette, hogy Alma történetét szeretnék folytatni, hiszen a második epizód megírásakor rengeteg szálat ki kellett hagyni, melyek most ott várnak talonban. Természetesen a harmadik rész sorsa a Project Origin sikerétől függ.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Dragooon #5
    én is erre gondoltam egy csomószor miközben az elsővel játszottam.
    mi az hogy nincs még film belőle? :(
  • grebber #4
    Egy fasza kiadó rendező / szinészek hatására ebből olyan filmet lehetne csinálni hogy azta.

    Játékokból filmek!
  • Kemuri #3
    Játéknak kiválló, de tipikusan az a story amihez hasonlót már 10en akárhány hollywoodi gagyihorrorban (kivéve Kör) megcsinátltak. A másik plussz dolog a lassítás (bullettime) volt amit szintén szarrácsépeltek már a Mátrix óta minden b.kategóriás akciófilmben.
    Egyébként nagy Monolith rajongó vagyok, FEAR meg a Condemnedek legjobb horrorfpsek ever...
  • szily3 #2
    No. Hát ha ezen múlik csak, nekem tuti kell a második rész. Az első nagyot ütött.
  • Reg5 #1
    A játék kiadója a Warner, aki az Vivenditől(most ActBlizz) megvette a F.E.A.R nevet. Az Acivisionnak köze nincs a 2. részhez.

    Ja és várom:)