Ötvös Tibor

Mass Effect 2 - Pletykaszinten

Érdekes Mass Effect információk bukkantak fel a Gamespot honlapján, melyet szinte azonnal töröltetett is az EA. Ám a hírek szerint nem azért szedették le, mert egy szó sem volt igaz belőle, hanem mert idő előtt szivárgott ki.

Lássuk, mitől is remegett meg az EA fejeseinek a keze. Először is, aki játszott az első résszel, az nagyjából sejti, honnan indul a sztori. A Mass Effect 2 kerek két hónappal az első vége után kezdődik, és nagyjából ennyit tudunk. Jó hír, hogy a már bevált karakterünkkel is folytathatjuk a történetet és kerek 120-as szintig fejleszthetjük fel őt.



Ezúttal három helyett öt karakterrel vághatunk neki egy-egy bolygó felfedezésének, melyeket akár négy barátunk is irányíthat majd. Az ötfős kooperatív mód nagyon csábítóan hangzik, ráadásul visszatér az egyik, már halottnak hitt "barátunk" is. A bejárható bolygók száma is majdnem tízszer annyi lesz, mint az elsőben volt. Ráadásul egyes planétákon bázist is kialakíthatunk és bányászhatunk is, mellyel nem kevés mellékesre tehetünk szert.

Új fegyverek is felbukkannak. A szokásos lézerskulók mellett lehetőségünk lesz késeket is felszedni, melyekkel kellemesen hadonászhatunk. A hír szerint több ezer NPC lesz a játékban, akikkel mind szóba elegyedhetünk. És hogy mi igaz a pletykákból? Az X360 tulajok novemberben, míg a PC-s játékosok közel fél évvel később tudhatják meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AbyssLord #10
    A magyar verzió kapcsán utánanéztem, mert én is beszoptam a dolgot, hogy ithon vettem meg.
    A magyar 1.0-ás verzió egy igen fura állat, mert a nemzetközi verzió az 1.0-ás. A magyar mivel később jelent meg, addigra megjelentek bizonyos javítások, és így beletették azokat. Tehát a magyar 1.0 a nemzetközi pachelt és 1.0 között van valahol.
    A bring down the sky magyarítása meg egy időben történt a full game magyarításával, tehát érthetetlen, hogy miért nem érhető még el.
    Javaslom minden magyar MassEffect tulaj rugdossa a cdprojektet, ahogy én is teszem.
  • bitbandita #9
    Ez mind szép és jó, de mikor dobják már ki végre a magyar verzióhoz a javító pöcst az új küldikkel???
  • Hoz_Hun #8
    Kizárt. Most is legalább fél évet késik PC-re. Ennek üzleti okai vannak.
  • Hoz_Hun #7
    Ez se mai hír a Mass Effect community-n már feltették a fejlesztőknek mi igaz belőle. Ők is akkor látták először. Ha leközölte volna az sg teljes egészében, hogy mit is "találtak ki" ME2-re ti is röhögnétek. Itt most kiemeltek párat tengernyi találgatás közül, de aki azt írta össze ollózott egy csomó egyéb játékból ötleteket aztán készként tálalta.
    A novemberi megjelenés meg legkorábban jövő novemberre igaz.
  • kiralytigris #6
    "És hogy mi igaz a pletykákból? Az X360 tulajok novemberben, míg a PC-s játékosok közel fél évvel később tudhatják meg."

    Mivel ugyanazt a játékot kapják meg az x360-asok és a pc-sek is szerintem egyszerre fog kiderülni :D
  • dronkZero #5
    Mondjuk abból a rettenetesen szar bolygófelszín-minijátékból ha csak eggyel lenne több, már az is sok lenne...
  • narumon #4
    Most november? Az nagyon közelinek tűnik, de bárcsak igaz lenne. Ez a játék egymagában megér egy x360at. Az első kötelező darab szerintem. Irtózatosan jó megvalósítás és story jellemezte, remélem a második csak emel a szinvonalon.
  • warrior28 #3
    Bárcsak a közölt megjelenési dátum lenne igaz! :D
  • Szefmester #2
    szép is lenne:D
  • LegionarR #1
    "És hogy mi igaz a pletykákból? Az X360 tulajok novemberben, míg a PC-s játékosok közel fél évvel később tudhatják meg."
    Novemberben? Gondolom akkor jelentik be hivatalosan, mert a novemberi megjelenést kizártnak tartom... Hacsak nem 2009ről van szó XD

    Amúgy örülni fogok ha az itt felsorolt dolgok fele igaznak bizonyul XD

    Pletyka az pletyka...