Ötvös Tibor

Újabb Fallout játékok várhatók?

Úgy tűnikk a Bethesda nagyon bízik a Fallout 3 sikerében, hiszen - nem meglepő módon - cégen belül páran már a következő részen törik a fejüket.

"Nem azért vettük meg a Fallout jogokat, hogy egyetlen játékot készítsünk" - nyilatkozta Peter Hines a TechRadarnak és ezzel rögtön el is indultak a rajongói oldalakon a találgatások a negyedik részről. De Hines a programozás nehézségeit is megosztotta az olvasókkal. Elmondása szerint azért a PC és az X360 az elsődleges platform, mert ezekre sokkal könnyebb programozni, mint a Sony gépére. Épp ezért lesz exklúzív a kiegészítő lemez is. Ennek mondjuk kissé ellentmond a DiCE hozzáállása, akik a Mirror's Edge DLC-jét csak PS3-ra készítik el, mert ők épp fordítva gondolják.



Mindenesetre a Fallout 3 újabb piacot hódíthat meg. A Bethesda játékát az ausztrálok már előre betiltották, mivel szerintük túlságosan részletesen jelenik meg benne a droghasználat. Való igaz, hogy a leírások között még azt is megtalálhatjuk, hogy pontosan hogyan kell bevenni a cuccot, ám a kiadó rögtön lépett. Ausztráliában egy módosított verzió látja majd meg a napvilágot, melyet végül az ottaniak is elfogadtak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • axel93 #7
    fode.eu
  • Stonee #6
    alias Kojak :D :D
  • dronkZero #5
    Az mér' olyan meglepő, hogy vannak programozók, akiknek a PS3 fekszik, mewg vannak akiknek a PC/XBOX?
  • Fbn Lx #4
    nwm a fallout fog droghasználatra sarkallni :/
  • bertino #3
    ausztráliában laksz ?
  • Adam II #2
    És majd az ausztrál változatban nyalókát kell nyalogatni drogozás helyett?
  • Tinman #1
    Aki tud amazonról SE pakkot rendelni (hazánkba nem szállítanak!), az foglaljon be nekem is egyet... thx. P.ü- jöhet.