Ötvös Tibor

Botrányos Alone in the Dark kritikák

Úgy tűnik, hogy nem váltja be az Alone in the Dark a hozzá fűzött reményeket. A neten megjelent értékelések legalábbis ezt sejtetik.

De azért nem ilyen egyszerű a helyzet. Az egyik első teszt után az Atari szinte felrobbant a méregtől, mivel szerintük a 4players.de azt egy kalózpéldány alapján írta és ezért kaphatta meg a vártnál jóval kevesebb pontszámát. A tesztben kifogásolták azt is, hogy szerintük az nem az elvárt végeredményt hozta.


Egy kis gameplay

Az oldal szerkesztője egy elég kemény - ám nagyon is értelmes és mindenre magyarázatot adó - cikkben reagált az Atari fenyegetésére, miszerint ha nem veszik le a cikket, 50 ezer euróra perlik a portált. De ennyi sem volt még elég. Ezzel párhuzamosan több skandináv oldalt is perrel fenyegettek, mikor megjelentek a 3 és 6 pontos értékelések a játékról.

Az indok ugyanez volt, ám azért kivételek természetesen most is akadnak. Az EuroGamer hét pontos értékelése ellen - mely egyébként az előbbiekkel egy napon került ki - egyetlen hangos szót sem emeltek. Hamarosan nálunk is olvasható lesz a kritika.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • alegjobb95 #16
    (pc-s verzio)szerintem qvára megérdemli a 3 pontosat mert az autós részt mostcsinálom meg pontosan 32 edszerre és irányíthatatlan egyszerűen f*s sz*r h*gy keveréke az nemelég hogy televan bugokkal de még az auto is bugosbenne ez nemfelháborító hanem sz*r kifejezhetetlenül sz*r és 1szerűen irányíthatatlan élvezetesnek élvezetes és változatos meg igen a kamerával van néha 1 kis bibi de hogy az autos pályán legalább csekpointot(checkpoint) raktak volna be mert qvára elsz*rták szóval f*szomat mek vissza és kiirom hányadik probálkozásnál tartok
  • chronos75 #15
    szerintem az irányitása bonyolult, ahogy a cikkben ki is emelik.. pl. futás közben gyújtsd meg a fáklyát.. használd egyszerre mind2 kart meg az inventory-t meg még menekülj is..
    de ezt én is tapasztaltam kábé negyedórás privát tesztemben.. aztán betettem helyette a ninja gaiden 2-t mert az sokkal kevésbé komplex..öö irányításilag..
  • cateran #14
    Meddig addig? Komolyan azt hiszed, hogy az újságírók elmennek a boltba a megjelenéskor és akkor vesznek 1 példányt, amit addig nyüstölnek, amíg cikk nem lehet belőle?Ne legyetek már ennyire naivak:)
    A kulcsrész (a cikkben), hogy a 7 pontos -szintén kalózverziós tesztre- nem szóltak,csak a lehúzó kritikákra! (vakoknak és gyangénlátóknak....)
  • Zodd #13
    Egyszerű ,akkor addig nem kell róla tesztet írni.
  • cateran #12
    Pedig -amennyire tudom- igaza van:) Vagy úgy gondolod a világ minden off és online újságkiadója kap 1-1 példányt grátisz a megjelenéskor? Promot max a nagy nevek kapnak (ha kapnak)
  • busman001 #11
    bazeg ide járok röhögni rajtatok hogy acsarkodto:D:D
  • pitiless #10
    Ha nem, küldtek ki nekik promo példányokat, akkor az nem legális meg mittomén, de ez nem változtat azon hogy a játék szar. Rengetegszer írnak béta állapotú játékról, mégsem húzzák le őket a bugok miatt. Inkább csinálnának rendes játékot, (szerintem a 4es is nagyon gyenge volt) a vinnyogás helyett.
  • Narxis #9
    Örülök, hogy mindent tudsz bennfenteském.
  • Tinman #8
    El vagytok tévedve?

    Az offline/online lapok 99% kalóz verziót tesztel. Naív dolog azt hinni, hogy első csettintésre kapnak egy példányt tesztelésre. Legtöbbször ráadásul az idő rövidsége miatt cheattel játszák végig és úgy írnak róla.
    Szánalom az egész, úgy ahogy van.
  • bakagaijin #7
    Ha jól látom azért akarnak perre menni, mert szerintük kalózverziót teszteltek. Itt a TESZT-en van a hangsúly... Nekem az jön le belőle, hogy az Atarinak nincsenek olyan jó "kapcsolatai". Az Eidos ugye simán kirúgatta a Gamespot-os újságírót a Kane&Lynch-es cikke miatt. Igaz, jó nagy port kavart vele.