Ötvös Tibor

Nincs több C&C 3 kiegészítő

A hivatalos indoklás szerint inkább az idén esedékes két Command & Conquer játékra összpontosítanak,

Lehet ágálni ellen vagy elfogadni, de a tény tény marad: a Command & Conquer harmadik részének sikere bizony elég kétes. Sem a kritikusok sem pedig a játékosok nem dobtak hátast tőle. Ráadásul számos hiányossággal rendelkezett, melyeket a Kane's Wrath alcímű kiegészítővel csak többé-kevésbé sikerült kijavítani. Ugyanakkor sikerült egy kis újdonságot is belecsempészniük a játékmenetbe, mely a '95-ös első rész óta nem sokat változott.



Épp ezért meglepő, hogy az EA úgy döntött, nem lesz több küldetéslemez a C&C 3-hoz. A hivatalos indoklás szerint inkább az idén esedékes két Command & Conquer játékra összpontosítanak, hiszen mind a Red Alert 3 mind pedig az FPS-vonalon próbálkozó Tiberium megjelenése vészesen közeleg. Akkor mostantól várjuka C&C 4 bejelentését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dronkZero #11
    Rettentő nagy változást hozna játékmenet szempontjából. Mintha eddig nem a zöld szöszt kellett volna porszívózni feszt...
  • aadam #10
    hát akko má a föld kitakaritása is lehet a cnc 4.tüntessük el a tiberiumot meg am utánsokat.3 nép mint a cnc 3ba csak itt a mutáns lenne a harmadik.
  • M0RN1NGST4R #9
    nem lenne rossz mondjuk kiirtani a tiberiumot, helyreállitani mindent, aztán jöhetne egy újabb katasztrófa. esetleg egy újabb tiberium tipus. Eddig volt már zöld, kék, piros, tiberium-erek, biztos lehetne még mit kitalálni.
  • aadam #8
    nem kell ujjá épiteni a bolygot csak áttugrunk a scrinek bolygolyára
  • dronkZero #7
    Hm, hát lehet. Nekem a TS-sel nem volt sok bajom, bár rettentően nem is jött be.
    Pl a gyalogosok az alap C&C-ben elég rélszletesen le voltak animálva, pl kijöttek a barakkból és tisztelegtek, vagy unalmukban fekvőtámaszt nyomtak, dobáltak valamit, a kommandós is figurázott... Na ezt egy-az-egyben kiherélték...

    Az is tény, hogy a kétszereplős háborút kissé túlhaladta a kor, egy mai játékban már kevés a két oldal... Ellenben ritka is a C&C hosszúságú kampány, vagy a minden oldalról körbejárt SP kampányok...

    RA sorozat cseppet sem érdekel, az első résszel sem játszottam komolyan, azóta sem érdekel jobban... :P Béna az egész szvsz, ellenben azt érdekesnek találom, hogy egy szimpla rókabőrből milyen franchise-t csináltak a srácok.

    Szerintem a C&C3 nem lett annyira rettentően gyenge, végülis az alapC&C dolgait tartalmazza, egy kevés extrával. Az idegenek kissé elbaszták a fílinget, de technikailag nagy gond nincs vele, korrekt játék. Csak már nem az van, mint az első résznél, hogy mindenki leszopja magát, mert RTS, hanem vannak határozottan jobbak is, a konkurrencia lefejlődte a forrást...
  • Zocsi #6
    Szerintem a C&C univerzumot félig meddig a TS-nél baszták el. Ott ugrottak túl nagyot az időben. Akkor kellett volna kicsit visszább fogni a paripákat és egy részletesebb sztorit alkotni. Persz egy kétszereplős háborúban nem sok érdekesség van... Én akkor már inkább hegyezném ki a blitzkrieg vagy állóháború vonalon, és itt-ott egy két bazinagy csata, ahol tényleg nem számít se a mutáns, se az ember, és valóban a még megmaradt városok dőlnek romba...
    Apropó - ideje lenne elkezdeni felépíteni a Tiberium univerzumban található Földet, mert már úgy szétbaszódott, hogy nem lehet C&C4-et forgatni a felszínén! :D

    A RA3-ben se nagyon értem, hogy mit fognak beletenni? Anno a RA-ben az volt a klassz, hogy az amúgy is zseniális (akkori) C&C-t átültették egy hidegháborús érába. Nagyon feelinges volt, mert kijöttek a C&C-ben addig nem ismert lehetőségek... vizi csata, repülők, havas tájon lőni az ellent...stb. A RA2 nagy kedvenc, de az más miatt. Gyors és változatos egy ideig (a delfines rész után már elég hoki). Mondjuk még épp játszható, és elég jó volt az akkori AI is sztem.. Viszont mi az, ami egy RA3-at nagyjá tehet???? Én spec. örülnék, ha elmennének egy kicsit egy ilyen Fall Out-os jellegbe, ahol nem high-tech cuccokkal nyomulnak, hanem amolyan barkácsoltabb, egyszerűbb (oroszos) megoldásokkal. Nem kellene túlbonyolítani, viszont annyira ne legyen gyenge, mint a C&C 3, mert az a csili-vili graffon kívül semmit nem hozzot...
  • Rotcsa #5
    Inkább a Generalst fejlesztenék tovább! Az elég tuti lett! :)
  • dronkZero #4
    Ehh. Red Alert... :( Anno vérig sértett, hogy a C&C eredeti és fílinges világát és hangulatát lecserélték erre a B-kategóriás időutazós scifigiccs második világháborúsra... Azóta sem tudtam megszeretni, na meg a RedAlert2 valami bűnronda volt emellett...

    Talán majd a Tiberium. Bár most meg az élienek... Eh, elkúrták, rendesen. Pedig Kane karakterét minden idők legjobban eltalált vezérgecijének tartom.
  • tommyg #3
    nagyon helyes jöjjön a ra3
  • M0RN1NGST4R #2
    az biztos lesz. ha nem is sok