SG.hu·

Az EA újra megpróbálja a Renegade után

Az Electronic Arts egyszer már befürdött azzal, hogy a Command & Conquert az akkori divatnak megfelelően FPS-ben is megpróbálta eladhatóvá tenni. Öt év után a fejlesztők ismét a tűzbe nyúlnak, és a Tibériummal felélesztik a Renegade mítoszt.

A Renegade igencsak vegyes fogadtatásban részesült mind a szaklapok, mind a játékosok részéről. Egyesek magasztalták a játékot, de a legtöbben inkább negatív kritikákat fogalmaztak meg róla. Nem csoda, hogy az EA leállította mind a kiegészítő, mind a folytatás fejlesztését, és öt évre sutba dobta az egész projektet. A stratégiai fronton viszont tovább sziporkázott a márkanév, hiszen a C&C harmadik része szépen hozott a konyhára. Persze ezt a sikert egy tökéletes marketinggépezet is segítette, amely alapfelszereltségnek számít az EA-nál. Ki ne venné meg a folytatást azok közül, aki a C&C-n nőtt fel, nemigaz?


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A pletykák akkor röppentek fel először egy esetleges Renegade "folytatásról", amikor egy játék kapcsán szóba került a CryEngine. Persze mindenki okosabb volt a másiknál és sorra kerültek elő a kétes megalapozottságú információk, de igazán hitelt érdemlő mondatokra nem leltünk. Egészen tegnapig, hiszen az Electronic Arts felfedte végre, hogy valóban asztalán várakozik egy FPS, amely reményeik szerint új lökést adhat a Renegade féle próbálkozásnak.

A Game Informer januári számában vezércikkben számol majd be a Command & Conquer: Tiberiumról. Mivel a nyomtatásban csak januárban jelenik meg a GI, ezért nyilvánvalóan nem tették közzé a teljes cikk tartalmát, de azért néhány morzsával felkeltették az emberek érdeklődését.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Tiberium története a harmadik tibérium háború után tizenegy évvel játszódik. Ricardo Vega, a GDI rutinos, ám már visszavonult veterán katonája új feladatot kap, miután a parancsnokok egy brutális Nod terv előkészületeiről informálódnak. Most már nyugodtan átválthatunk egyes szám első személybe, hiszen természetesen mi testesítjük meg Vegát a játékban. Utunk nem máshová, mint a mediterrán vörös zónába vezet, ahol csapatunkkal meg kell akadályoznunk az ellenség szövevényes akcióját.

A játékmenetről annyit tudni, hogy egy kicsit ilyen is, olyan is lesz: nagyrészt a C&C stílusjegyeit hordozza majd magán, de kap némi Battlefield beütést is a program. A vizuális megjelenítéssel nem lehetnek gondok, hiszen az eddig ismeretlen időben megjelenő Tibériumot a CryEngine hajtja majd.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© KasztnerTokman2008. 01. 06.. 17:13||#22
Én kiváncsi vagyok de C&C3 kiegészítõje is jöjjön már ki.
© kisviku2007. 12. 18.. 10:39||#21
Nem volt rossz játék a Rendegade.Jó, nem mai szemmel kell nézni.A multi részét nagyon sokáig toltam.
© ColdFire2007. 12. 17.. 23:31||#20
én még a renegadet díszdobozban hozattam anno németországból :)
© irkab1rka2007. 12. 17.. 17:02||#19
A c and c ghostot hoznák már ki végre, vagy csak én nem találom? :)
© BarGab852007. 12. 17.. 14:30||#18
nekem a renegade 1. része anno csalódás volt nem is játszottam végig. Várom a 2.-at nagyon bár nekem a grafika szinte mindegy ha nem pálcikaemberek akkor már elég nem kell ide Crysis grafbár az EA úgyis azt használja hiszen nem kell fizetnie érte.
© Balumann2007. 12. 17.. 00:19||#17
Sajnos az EA-t ismerve CryEngine 2-es lesz a játék. Grafika mindenek elõtt, abból megy a pénz nekik a hardver gyártóktól is... -.-'
© Carbine2007. 12. 16.. 21:54||#16
Inkább lenne CryEngine 1.0! A FraCry-ból is egy két MOD hihetetlen képeségeket volt képes kihozni, minimális erõforrás igény növekedés mellett. Meg így nem kéne vasat sem váltanom :D
© menetrend2007. 12. 16.. 12:59||#15
A Renegade szerintem jó játék lett. Grafika terén nem ronda, nemtudom én nem a megjelenés idejében játszottam vele de szerintem kifejezetten szép volt. Semmi extra de amit kaptál az minden volt csak nem csúnya. Amúgy én azt veszem észre, hogy manapság szinte mindíg lehúzzák a grafikát. (a nagy húzóneveknél mondjuk nem de a kisebbekénél már gyakorta) Pedig gyakorta van, hogy a játék amire azt mondták , hogy a grafika elviselhetõ de közel sem a legjobb szerintem meg gyönyörûen néz ki. Na mind1. Renegade hangulatilag meg nagyon ott van. Az elsõ Tiberium háború idejében játszódik tudtommal és ahhoz tökéletesen illik. A sztori hangulatos nekem nagyon bejött. CnC utalásba meg nem tudom mit kellett volna még tenni. A tiberium szmötyi az végsõsoron csak nyersanyag. Rendkívül hatékony energiaforrás mellékhatásokkal + szétcseszi a földet. Ez mind benne van a játékban. A CnC középpontjában a GDI vs NOD párbaj, háború állt mindig is. a CnC3 ban pedig van egy commando nevü egység GDI nál. Na az lehetne tisztára Havoc a Renegade bõl. Lekaszál egész hadseregnyi embereket és a lépegetõkes seperc alatt felrobbantja. Amúgy van Havoc ról az elsõ pályák egyikén egy szobor is :D kapunk asszem Intelt is róla
© baca012007. 12. 16.. 11:55||#14
értelemszerûen cryengine2!
© cousin3332007. 12. 15.. 15:21||#13
Cryengine, vagy a Cryengine2? Az elõbbi a Far Cry motorja, utóbbi a Crysis-é. Utóbbi szebb, csak sokkal gépigényesebb...