MTI

Számítógépjáték a Diótörő balettben

A magyar kulturális turisták egyre nagyobb számban keresik fel az osztrák fővárost kiállítások avagy opera- és balettelőadások miatt egyaránt.

Harangozó Gyula nyilatkozott az őszi szezonnyitás előtti legfrissebb koreográfiai terveiről: "Már a harmadik évadot töltöm Bécsben, és az idén ismét változatos programot kínálhatunk a nemzetközi közönségnek. A Wiener Staatsoper és a szintén hozzátartozó Volksoper színpadára tizenhat alkotó táncművéből állítottuk össze a kereken nyolcvan balettest műsorát. Az első premier Csajkovszkij közismert és megérdemelten népszerű Diótörőjének általam betanítandó új verziója lesz. A célom az, hogy ezt a klasszikus balettelőadást ismét a zeneszerző korabeli librettó-írójának, Marius Petipának eredeti koncepciója szerint mutassuk be, Vaszilij Vajnonen tradicionális táncbetétjeivel.

Ez a régi, de mégis újszerű változat lehetővé teszi számomra azt is, hogy az operaház szintén általam vezetett balettiskolájának kisebb és nagyobb növendékeit tömegesen juttassuk a darabban szerephez, és egyben fellépési lehetőséghez. Így sikerül közelebb hozni a legkisebbekhez is a mesebalettet, hogy legelső operaházi látogatásuk valóban egész életre szóló élmény maradjon, és elkötelezze őket a klasszikus táncalkotások mellett. A darab kezdete napjainkban játszódik: a Stahlbaum-família karácsonyi ünnepségére Drosselmeyer vadonatúj számítógépjátékot ajándékoz keresztgyerekeinek Creepyman és az általa vezetett kísértetek történetéről. Az egérkirály és csapata helyét ők veszik át Mária álmában is, amely egyébként a továbbiakban a korábbról ismert módon alakul...."

Harangozó Gyula azzal folytatta, hogy "Természetesen, ezzel párhuzamosan nem mondunk le arról sem, hogy a bemutató a tapasztalt és igényes felnőtt közönség számára is maradéktalan művészi élményt nyújtson. Korábban a Coppélia édesapámtól örökölt verziója is sikeres volt, és továbbra is repertoáron marad" - folytatta az új évad műsorának ismertetését a balettigazgató.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!