Németh Szabolcs

Football Manager 2008 - van új a nap alatt

Az Electronic Arts néhány éve az addig egyeduralkodónak számító Championship Manager mellett is úgy érezte, van értelme beleinvesztálni a focimenedzseres bizniszbe.

A gondolatot tett követte, majd megérkezett az első FM, amely letisztultságával, három dimenziós meccseivel és könnyebb fogyaszthatóságával berobbant az élvonalba. Továbbra is a CM maradt az ász, de immáron azok is megtalálták a számításaikat, akik nem egy adatbázissal, hanem külsejében is ízléses játékkal szerettek volna játszani. Azóta eltelt már pár év, és idén ősszel - mint eddig mindig - érkezik a folytatás, amely több újítással is kecsegtet.

Egy magyar játékos élete csupa élvezet, gondolják sokan még ma is. Nosza neki, mutassuk meg, hogy mi jobbak vagyunk, majd miután pár csel után zihálva a realitás keserű gyepére huppanunk, elővehetjük az FM-et. Itt megmutathatjuk ország - világnak, hogy egy Alex Fergusson veszett el bennünk, aki még egy a világon mostanában nem jegyzett futballnemzetből is világverő alakulatot verbuvál.

Klikk ide! Klikk ide!

A Football Manager 2008-ban minden eddiginél közelebb kerülnek egymáshoz a klubok és a játékosok. A program életébe, és talán a menedzserek történetébe is először lép be a motiváció fogalma. Különféle ígéretekkel bódítjuk a játékosokat, majd elfelejtjük betartani őket? A játékos küzdeni tudása rohamosan csökkenni kezd, és a teljesítménye is a béka fertálya alá süllyed. Arra is lehetőségünk van, hogy nem foglalkozunk a játékosok által megfogalmazott igényekkel, de akkor ne csodálkozzunk, ha néhány meccs alatt a középmezőnybe ereszkedünk. Ahogy egy rendes munkahelyen is, fizetés nélkül, az ígéretek betartásának hiányában csökkenő munkakedvvel kell szembesülnünk.

Az edzéseket teljesen átformálták az EA-nál. A 2008-as verzióban egy újonnan debütáló analizáló rendszer segít majd minket, a lehető legjobb, céltudatos tréning kialakításában. Ugyancsak először a sorozat életében valódi, és teljeskörű scout-rendszer is a rendelkezésünkre áll majd. A scoutok másnéven tehetségkutatók, a klub pénzén járják a világot, mérkőzéseket tekintenek meg, és elhappolják a legnagyobb tehetségeket más klubok elől.

Klikk ide! Klikk ide!

A stadionszerkesztőt is teljesen átdolgozták. Az FM 2008-ban immáron több száz elemből álló eszköztárból választhatjuk ki azokat a részeket, amelyeket felhasználunk a sportkomplexum megtervezésénél. A tervek szerint a sorozat életében eddig ismeretlen ligák is bekerülnek majd, de erről konkrétabb információkat egyelőre nem hoztak nyilvánosságra. Az Electronic Arts idén ősszel ismét vagy egy tucat címmel rohamoz meg minket, talán az FM-re is érdemes odafigyelnünk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • breckinridge #13
    Aki ezt a cikket írta egy ... (nem akarom minősíteni, pedig lehetne).
    Legalább alapvető információkat kegyeskedett volna beszerezni. Marhaságot ír, látszik, hogy fingja sincs a dologról. Gyaníto, hogy az EA-től kapott apanázsért fényezi ezt a sz*rt. De még ha normálisan tenné...
    Ez a cikk a portál szégyene.
  • Vieri85 #12
    ... mondjuk ha megnézed az első képet, ott a bal alsó sarokban Fussball Manager van, ami ugye Football Manager angolul. Kíváncsi leszek, hogy ezt hogy képzelte az EA. Nem vagyok jogász, de szerintem ez nem szabályos: ezt a nevet már a Sega és Sports Interactive birtokolja.
  • Vieri85 #11
    Írtam egy emailt az oldalnak, hogy javítsák a dolgot. Eddig még semmi :)
  • cateran #10
    Én úgy tudom, hogy a SI a Football Manager Live-ot fejleszti és nem FM 8-at,de lehet hogy tévedek....Az Ea pedig a Fifa Manager 8-at tolja...de persze lehet, hogy már én sem vagyok képben:D
  • Osikaaa #9
    remelem nem vasarolta fel az EA a Sports Interactive-ot....me akkor az FM-et se jatszom tobbet
  • Acheron #8
    Én még a régivel játszottam anno a 2000/2001 ahol nem volt semmi látványorgia,de valahogy mégis órákig lekötött,és mindig izgúlva nyomtam végig a mecseimet.Nemtom,hogy ezek az újabb fajták milyenek lehet kipróbálom.
  • usstom #7
    Elég érdekes, mert ha megnézed a kirakott képeket akkor az van kiirva hogy football manager 08, de megnéztem a linkelt képeid és ott tökéletesen ugyan ez van csak fifa manager van oda írva szoval nagyon érdekes. de mindegyik elött az ea logoja van.
  • illesbela #6
    hmm már kezdtem én is azt hinni hogy ez egy FM es cikk
    fifa manager nekem nem jött be, igaz a 2007-es FM sem olyan jó mint a 2005 volt
    2005 ben van csomó sztár akit felfedezhetsz potom pénzért leigazolhatsz, 2007 ben már 1 sincs szval majdnem mindenkinek reális ára van :( és ez gáz
    mindig vannak felfedezetlen zsenik, pont mostanában gondolkoztam rajta hogy elkezdem újra a 2005 öt :) azt ajánlom mindenkinek :)
  • bobka #5
    jó hogy a cikk írójának gőze nincs miről ír :)
  • cateran #4
    De igen..Az EA csinálja a Fifa managert és a SI a Football managert...jó lenne ha a cikkíró eldöntené melyikről szól a cikk...
    (mondjuk a képek a Fifa manager 8-ból vannak...legalábbis nagyon hasonló:D