Napi Online

Sikeresebb a Nintendo, mint a Sony

A videojáték-piacon sikeresebbnek bizonyulnak a Nintendo új termékei, mint a Sony gépei.

A Nintendo piaci értéke meghaladta a Sonyét, és a társaság belépett a 10 legértékesebb japán nagyvállalatot felölelő exkluzív klubba egyebek között a Toyota, a Honda és a Canon mellé. A cég Wii videojáték-konzoljából háromszor többet adtak el az év eddig eltelt részében Japánban, mint a versenytársa PlayStation 3-jából, az USA-ban pedig kétszer több fogyott a Nintendo gépéből. Emellett a cég DS nevű kézi berendezéséből is többet vesznek a vevők, mint a Sony PlayStation Portable hordozható gépéből.

Szakértők szerint mindez azt jelzi, hogy a Nintendo lassan visszaszerzi az elmúlt években a Sonyval szemben elvesztett részesedését a hagyományos konzolok piacán, miközben őrzi erős pozícióját a hordozhatókén.

A Sony ugyanakkor nem szerepel rosszul a tőzsdén. Az elmúlt két évben 67 százalékkal növelte piaci értékét, miközben a Nikkei index "csak" 57 százalékos bővülést tudott felmutatni. Csakhogy a Nintendónak ugyanezen időszakban négyszeresére nőtt az értéke. Ez utóbbiban az is szerepet játszott, hogy az elmúlt időszakban piacra dobott egy sereg könnyen játszható videojáték-szoftvert, amelyekkel sikerült kibővítenie a fogyasztók körét a fiúkon és a fiatal férfiakon túl a nőkre és az idősekre is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • neoG #12
    neeeem kell a rizsa.ide azzal a GTS-sel, hadd legyen szar nekem is
  • Tinman #11
    "Onimusha"

    Minde a 4 részt letoltad PS2-ön? Imádtam :-)

    Régi Contra elméletileg emulátorral megy NDS-en... Metal Slug viszont van GBA verzióba, az is nagy királyság :-)

    Egyébként én is így látom, ahogy te... Wii-t 1 játékért vennék /Sadness/ de az még nem jelent meg, PS3 jelenlegi felhozatal = bah, XBOX-ot Lost Planet miatt vettem volna, de az meg jön PC-re, Halo 2 is van már... max még a Dead Rising érdekelne, de ha zombizni akarok nagyon jó a RE:DS-es Deadly Silent is /meg is van eredetiben
  • adam first #10
    A játékkínálattal nem lesz, baj ezt már előre látom. Sokáig gondolkodtam egy Wii-n, de elnéztem a játékkínálatát és egyszerűen szörnyű és szánalmasan szar, hogy csak előző generációs portok vannak a gépen, az igazán nagy címekre pedig még várni kell, de amire várnom kéne még az se ér meg 70e Ft, nem beszélve az előző generációs hardverről. Amik meg igazán érdekelnének játékok Onimusha, Metal Gear Solid, Silent Hill azok pedig mind PS3-n lesznek. Így ugrott a Wii vásárlás, 360-at meg alapból nem veszek a megbízhatatlan hardver miatt. Ezért döntöttem úgy hogy marad a Ps2 és jön mellé a DS, véleményem szerint a legjobb párosítás. Egyébként inkább vagyok Sonic fan, mint Mario, de egyet el kell értenem veled a NES-es Super Mario Brosok megunhatatlanok, nagyon ott vannak, kedvenceim közé tartozik mind a 3 Super Mario Bros. rész . A 3D-s Mariokat amúgy se bírom, a GC-s Super Mario Sunshine pedig egyenesen szörnyű volt a régi nagy elődökhöz képest. Szóval Ds Lite 1000X-el játékkínálat már megvan, ki is néztem egy tucat zsír jó címet , de igazából az a bejelentés tette be a kaput hogy Contra 4 DS exclusive, az eredeti SNES-es Contra 3 egyenes folytatása, tuti üzlet a DS, 100 hogy megtérül szóval ilyen címek és ilyen platformerek után nem kérdés a kisgép megvétele. Mellesleg FPS hiányom nem lesz, mivel a Half-Life 1 óta nem játszottam normális FPS-el, Metroidokat meg a hülye világuk miatt utálom. Egyébként köszönöm a jó tanácsokat. ;-)
  • Tinman #9
    Ha szerencséd van egy új Lite-hoz már 25-ért hozzájuthatsz, csalódni max az tud benne, aki kvékkel kel vagy fekszik, de annak meg ott van a Brothers in Arms vagy a Metriod FPS-ek.
    Természetesen a DS nem erre való, de erről sem kell lemondani.
    Én pl. kifejezetten nem kedvelem a Super Mario-t, de a New Super Mario, egyszerűen tökéletes!




  • Tinman #8
    Akkor hagytam abba a PC-s játszadozást amikor a 3.2 GHz Prescott, 2x1GB 667 RAM, Raid 0, és a lentebb említett 8800 GTS 640 MB társaságában 1024-ben /minden más maxon/ 15 FPS sem volt ritka a STALKER alatt, az arénáig elszaggattam ott meg olyan 7-8 volt harc közben.

    Azóta bódogság, meg csillogó szempár van, mert az NDS egyszerűen aranyos, tündéri, imádnivaló és nem bírom abbahagyni a Puzzle Questet, meg a Castlevaniát meg a Final Fantasy részeket és akkor még a Golden Sun-t nem is említettem
    Legalább annyira szeretem, mint anno a C64-emet.

    A PC sem haszontalan, de távolról sem szerethető és a fun rate sem valami nagy, nem úgy mint pl a Project Rub-ban /néha fújnod kell, gyertyát, vitorlást stb/, Lost in Blue 1-2 /survivor egy tengerparton, eszméletlen színvonalas/ vagy akár a Brain Traingben /ahol magadat tesztelheted ezerféle képpen/.
  • adam first #7
    Többre is menne az új NDS játékokkal, mint egy csúcskategóriás pécével. Azt hiszem ez mindent, elárul. Eddig gondolkodtam Wii vásárlásán, de inkább nem akarom csalódni, egyszerűbb, ha veszek egy DS-t. Az tuti üzlet és nem csalódom.
  • neoG #6
    óóó, hát akkor nincs is rá szükséged.adok cserébe egy 7300PCIe-s karit.sokkal kevesebbet fogyaszt, így a megspórolt pénzből temérdek uj NDS-es játékot vehetsz
  • Cat 02 #5
    Canon Japcsi :O
    1ébként Wii 5letes volt, és nem a szokásos gamedpadja volt + eléggé családbarát a cucc :)
  • Tinman #4
    Mióta NDS-em van /kb. 4-5 hónapja/ azóta a 8800 GTS 640 MB kártyán 3D-s alkalmazás nem futott!
    Azért ez elég sokat elárul arról, hogy az NDS mennyire szerethető, pedig "vén" gamer vagyok már.
  • bomlat #3
    Az nds kétszer jobban fogy,mint a gba anno.
    De csak azért menrt nem tud belölle az N eleget gyártani.:-)