Németh Szabolcs

Prey 2 - az első információk

Egy interjúban a Human Head két feje érdekes dolgokat árult el a nagyszerű Prey folytatásáról.

Chris Rhinehart és Tim Gerritsen türelmesen válaszolgatott a jobb-rosszabb kérdésekre, de arra végig ügyeltek, hogy sok használható információval ne lássák el a közvéleményt. Annyit megtudtunk mindenesetre, hogy a Prey 2-ben nem kizárólag az előd sikeres ötleteit látjuk majd viszont, hanem az interjúalanyok szerint számos újítás is bekerül a programba.

Az biztos, hogy az idegenek mesterséges intelligenciája időkapuk készítésére és azok értelmes használatára is ki lesznek képezve. Sőt, mi magunk is képesek leszünk saját magunk által kreált kapukkal eljutni olyan helyekre, amit másképp megközelíteni sem tudnánk.

Annyit megígért a két guru, hogy ahogy a Preyben, úgy a folytatásában sem fogunk csalódni.

Az előd hivatalos oldala

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szalámi #3
    és ennek a fejlesztése is 10 évig tart majd?
  • szurka #2
    hmmm... ezt megcsinálhatnák amolyan kiegészítőként, talán nem kéne rá várni úgy 7-8 évet
  • Derapo #1
    "Annyit megígért a két guru, hogy ahogy a Preyben, úgy a folytatásában sem fogunk csalódni" Remélem erre nem kell majd annyit várni mint az elődre:)