Németh Szabolcs

Elite 4 - a klasszikus visszatér

David Braben, a nyolcvanas évek egyik legkeresettebb sorozatának egyik megálmodója elárulta, hogy gőzerővel dolgoznak az Elite 4-en.

A sci-fi univerzumba ezúttal egy egyjátékos módra építő program segítségével nyerünk betekintést, és csak egy minimálisnak mondható többjátékos lehetőség lesz elrejtve a játékban. Azonban Braben elmondta, hogy mindennek megvan a maga előnye is, ugyanis egy MMO-t is terveznek, azaz már az ezredforduló óta fejlesztenek, viszont a korábbi évekkel ellentétben most már olyan szinten van az internetes hálózatok kiépültsége, hogy az interneten játszható programok ősellensége, a ping sem jelenthet problémát.

A megjelenésről semmit nem tudni, de még az is lehet, hogy a programra több évet várnunk kell hiszen Braben jelenleg a Frontier Developments-vel a The Outsider-en ügyködik.

Két kép a hőskorszakból, 1984-ből

Klikk ide! Klikk ide!

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lee56 #9
    Az azér picit durva lenne, ha egy idő után szépen eltünnének az offline játékok, és mondjuk valaki szeretne (legyen csak) 5 kedvenc játékával jáccani, mostani fizetős rendszerben ezt nagyon kevesen engedhetnék meg maguknak, talán még a vad nyugaton is. Igaz vannak most is free mmo-k, dehát azok közül jót még nem láttam.
  • Komolytalan #8
    Már most is minden MMORTS, MMOFPS lenne, ha meglenne hozzá a technológia (elfogadható sebesség, játékélmény, stb). Sokkal több pénz mint a hagyományos játékok, mert ugye biztosan megveszi aki játszani akar vele, meg havidíj, stb.
  • Loverman #7
    Vampire MMO, az lesz a jó:) és valszeg a többi "faj"t (vérfarkas, szellem) is bele fogják rakni, mert vámpírok sűrűsége csak kb 100.000ember/1 vámpír lehet. ja és persze lennének ember varázslók is:) finom kis progi lesz
  • Loverman #6
    de akkor a szörnyek még überek lennének, mert ki kellene egyenlíteni az erőviszonyokat;)
  • lee56 #5
    Sőt akkor már inkább Alien vs Predator MMO-RPG-FPS, remélem egyszer lesz ilyesmi
  • lee56 #4
    Hát, lehet hogy lenne néhány szörny játékos is, olyan avsp mintára, az elég érdekes lenne :)
  • Loverman #3
    lol.. én inkább warcraftot játszok dosboxon. mellesleg ebből a játékból hogy akarnak mmo-t csinálni? ma már mindenki mmo-t csinál-_- 20 év múlva már minden az lesz, mmorts, mmofps is? az lol lenne, Doom 5-ben alig lenne szörny mert annyi a vadászpuskával mászkáló játékos.
  • peteytds #2
    Kedvenc játékom volt még ZX-re.
  • JeD #1
    Hazudjatok már, b+! A vak is látja, hogy a második kép az Oolite-ból van (http://oolite.aegidian.org/)!!

    Ez az Elite-nek egy mai feldolgozása. Hozzáad pár dolgot, mint szebb grafika, új küldetések, felszerelés, meg lehet venni más típusú hajókat is, stb. 84-ben mégis, mi tudott volna ilyen felbontást?! (Pl. a C64-es verzióban kitöltetlen poligonok voltak )

    Amúgy a második és harmadik rész már '93-ban és '94-ben jött ki, a "80-as évek egyik legkeresettebb sorozata" tehát csak 1 részes volt