SG.hu·

Suzukis motorszimulátor: Crescent Racing

A Superbikes sorozat óta egy normális motorsporttal foglalkozó játék sem jelent meg a piacon, azonban ez most változhat.

2006 őszén illetve telén több kétkerekűekkel átitatott program is megjelenik majd. Az egyik közülük a Midas fejlesztése, amit nyugodtan felfoghatunk egy márkajátéknak, amely a Suzuki legnevesebb modelljeit vonultatja fel, így találkozhatunk többek között a GSX-R1000-el. Ne gondoljuk azonban, hogy a program csak a gépekre terjed ki. A Suzuki erőforrásokkal nagy sikereket elért versenyzők is helyet kapnak majd a programban. Itt megemlíthetjük John Reynolds-ot vagy éppen Steve Webster-t.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Nézzük meg, hogy mivel is próbálnak rávenni minket arra, hogy október végén megvegyük a Crescent Suzuki Racing-et. Tizenhat gyönyörűen kidolgozott és igazán hangulatos pályán illetve szakaszon róhatjuk majd a köröket. Ugyan a fejlesztők szerint szépek a pályák, ez a grafika már nem igazán állja meg a helyét, főleg ha azt is belevesszük, hogy a program egyértelműen a Suzukit hivatott reklámozni. Na de tegyük túl magunkat a vizuális hiányosságokon és nézzük mi mindennel vár minket eme motoros móka.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Huszonöt kétkerekűn illetve speciális modelleken tehetjük próbára képességeinket. A versenypályákon kívül igazán egzotikus tájakban gyönyörködhetünk majd. A hosszútávú szórakozásról hat bajnokság és tizenhat úgynevezett "time trial" gondoskodik majd. Arról, hogy valóban megizzadjunk a székünkben a brutálisan intelligens mesterséges intelligencia gondoskodik majd. Sietve hozzátesszük, hogy ezt is a fejlesztők ígérik, mi kipróbálni még nem tudtuk.

Szerencsére a Midas-nál nem estek a fejükre és pontosan tudják, hogy egy cím manapság csakis akkor lehet sikeres, ha beleépítik a többjátékos mód lehetőségét, legyen szó internetről vagy éppen hálózaton keresztüli játékról. Az év végén meglátjuk mi válik mindebből valóra.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© mafiafan2006. 09. 26.. 13:24||#16
kira játék, de nekem valahogy nem jönnek be a gyorsasági moik :) inkáb nézzétek meg ezt: www.salerisbar.try.hu
© lajcsy2006. 09. 17.. 15:00||#15
ja faxa
© Istvan252006. 09. 15.. 12:33||#14
A motor simulator eppugy mint az auto simulator is sokat segithet a jovendo es halado vezetoknek a jo helyzet meglatasba es a hozza szukseges reflexek kialakitasaban
© bnfront2006. 09. 14.. 14:56||#13
Ja nekem is de ez rusnya. :) Meg most a GTRrel se jáccana mindenki ha gagyi lenne a graf.
© HJPOWER2006. 09. 14.. 10:11||#12
Mostanában nekem sokkal többet ér az, ha egy játék inkább jól irányítható és hangulatos, minthogy legyen gyönyörûûûû, mert akkor az de k***a jó nekem ;)
Szerintem kipróbálom!
© bnfront2006. 09. 13.. 22:53||#11
Jáááá Superbike 2001 a legjobb aztán a Gran Turismo tt(asszem ez a neve rég jáccottam vele ;) ), ezek után, közt semmi élvezhetõ vagy gut szimulációval rendelkezõ game se készült ... bla bla

Csak nekem tûnt fõ hogy valami gusztustalanul SZ*R a grafika??????
© Shan2006. 09. 13.. 11:41||#10
Sikeresség = Irányíthatóság+sebességélmény
© psishock2006. 09. 12.. 21:28||#9
<#nevetes2>
© Rise Against2006. 09. 12.. 21:16||#8
motoracer rulz
© MrTressy2006. 09. 12.. 20:54||#7
sztm motogp 2 a rlz ebben a stilusban 3 nekem már nem jött be