Németh Szabolcs

Parkan 2 - aranylemezes lett két év késéssel

A Frogster Interactive örömmel jelentette be a hivatalos oldalán, hogy végre valahára elkészült a Parkan 2. Az űrben és terepen játszódó program július 27-étől már a boltokban is elérhető lesz.

A programot a FI már 2004-ben bejelentette, de különféle okokból valahogy mindig eltolódott a program kiadása. A mostani dátum állítólag száz százalékos biztonsággal kijelenthető, hogy végleges. A Parkan 2-ben mi döntünk sorsunk felől, katona szeretnénk lenni, vagy inkább "döghúson" tengődő kalóz, netán kereskedő vagy telepes? Rajtunk áll, hogy milyen minőségben fedezzük fel a közel 500 csillagrendszert, amelyek egyenként több bolygót és egy holdat takarnak. A szimulátor-akció-FPS játékban több űrhajóban kell helytállnunk, hiszen a gonosz nem alszik és ha csak egy kicsit is dekoncentráltakká válunk, akkor nekünk végünk.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A játék hivatalos oldala

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • droidka #18
    ''Ivan Bannikov (Monday, 28 May 2007) [Ivan Bannikov rated 5] [Ivan Bannikov rated 5]
    So I know I've gushed about Parkan II before, but after playing it for about 10 more hours, I think it's my new favorite game of all time...

    This is no mean feat. For years my favorite game of all was Starflight, a game that's 21 years old, yet still was unmatched in its feeling of exploration, discovery, and awe. The thing I loved about Starflight -- and now Parkan II -- is freedom. You can go to multiple star systems, land on hundreds of planets, encounter lots of aliens, and so on. Many games have come close to the level of scope and freedom found in Starflight, but IMO they haven't come close until now.

    Here's an example of how awesome ONE MISSION this game is (and the game has dozens if not hundreds) -- I was to infiltrate this pirate base and load a virus into its computer. So as I approach the planet, I get approached by two cruisers. I launch drone fighters and take out one of the cruisers, the board the other one. Once connected, the game switches to FPS mode, and I transfer over to the other ship. I then fight off the ship's defenses and steal its cargo before it sets the self-destruct, giving me two minutes to run back to my ship and undock, which I do in the nick of time. Once the orbital defenses are cleared, I head down to the planet and land. I then leave my own ship and get attacked by the bases' warbot defenses. I then unload my own warbots and fight alongside six of my own bots to take down the base's heave defenses, which takes out three of my own bots. Once the bases' outer defenses are down, I enter the spaceport itself to fight off the bases' inner defenses on my own. Once that's done, I steal all their cargo and load up the virus to the base's computer, upon which I'm paid by my contractor. I then leave the base and head back to my ship for repairs.

    This takes place in one planet, in one system. There are 500 systems in the game, of which I've only seen 4 in the 20 hours or so I've played. I gotta tell ya, this game is just incredible.

    I can't gush enough about this game. I really can't...well, maybe I can, but I think that's enough for now. :)''

    ...
  • droidka #17
    Eről a Parkanról azért olvastam nagyon bíztató dolgokat is, de ahogy gondolom, nincs részletesen kidolgzova, bár még nem tudom letesztelni... Majd mindjárt:). Ami állítólag rossz: nem hinném, hogy van multi, meg tán' a hajókat sem lehet birtokba venni elfoglalás után, hanem csak kirabolni lehet a rakományát fpsezve (ami azért még így is roppant csábító egy magamfajtának:), meg a bolygós részek is nagyon kicsik, ha minden igaz...

    De vannak benne állítólag rpg-elemek, hajó, cuccok fejlesztése, meg valami gyártásról is hadováltak...
  • droidka #16
    (A Metal Gear 1-hez nekem is volt szerencsém PS-en, az valóban egy FANTASZTIKUS játék (JÁTÉK!!!) volt szerintem is. Ajánlom mindenkinek akinek elege van az agyatlan, ötlettelen tucat fpsek garmadájából. Annak valami egyedi hangulata volt...
  • Carbine #15
    Én csak meg szeretném kérdezni, hogy a programból elérhető már angol nyelvű verzió, vagy még csak német/orosz nyelven érhető el.

    A grafikára rátérve... LESZAROM!!!! ki lehessen venni, hogy mi, micsoda.
    Ha egy csillagködben akarok gyönyörködni, akkor letöltöm a Hubble űrtávcső múlt havi fényképeit. Újra igazi szorakozást akarok, amit a mai divat játékok nem képesek, és nem is akarnak kielégíteni. Idővel talán a mai grafika örültek is rájönnek, hogy ez így nem az igazi, és ha elegen akarunk végre minőségi játékokat, akkor azt észre veszik a kiadók és a fejlesztők is!!! Már csak ebben reménykedhetek.
  • hapi #14
    belenéztem ebbe a progiba. Nem rossz ötlet ám. Engem meg a grafika nem érdekel. most is épp a dungeon keeper 2.-vel játszottam ami nem mai baba de mégis hangulatos progi.
    Szal a parkanban ürcsata közben ha elég közel jutsz az ellenséges hajóhoz be tudsz dokkolni és akkor FPSben végzed el a munkát :) az ellenséges hajó fedélzetén. Vagy pl. leszállsz a bolygóra és ott a felszínen kerülsz konfliktusba. közben kereskedsz meg küldiket csinálsz, miközben fejleszted a hajód (ürszim) és fejleszted az űrruhád (FPS).

    Most épp azért vagyok csak itt a forumon mert leszálltam 1 bolygón megnézni 1 lezuhant roncsot, de közben valaki ellopta a hajóm, a roncs nem működött, és bár volt még ott 1 kalóz hajó de mikor bemásztam abba, a fedélzeten még volt ellenség nekem meg már nem volt lőszerem se rakétám az ürruhámhoz szal...
  • SonicBoom #13
    Fiúk, lányok, az a szó amit kerestek a "stílus". A grafikusnak vagy van vagy nincs, a sok paraszt meg vagy észreveszi vagy nem (de inkább nem).

    Nekem első számú példa a Metal Gear Solid. Mindenki fújja, hogy júj de gagyi mer a szplintercellnek mennyivel jobb a graf, csak ott meg stílus nincs, bár ez a többséget nem zavarja, hiszen nem érzi hiányát, mert akkor sem venné észre ha gyomorba dobnák vele.
  • Morden23 #12
    Kész csoda a CIV4 esete. Nem azzal szaroztak, hogy full3D-ben forgatható legyen a térkép, hanem azzal, hogy visszaállítsák a régi Civ feelinget, ami szerintem egészen jól sikerült.
    Nincsen agyoncsicsázva, pont úgy néz ki jól, ahogyan kinéz.
    Ellenben lehet egy játék fantasztikusan feelinges, lehet jó a sztorija, és gyönyörű a grafikája. Lásd Act of War, ami egy nagyszerű játék.

    Arról nem is beszélve, hogy hol van már a Wing Commander 3-4-5 időszak, vagy a régi C&C, amikor egy játékhoz VIDEÓKAT készítettek, nem pedig ezeket a legtöbbször rendkívül giccses engine-videókat?
    Act of War videojeleneteit (felrobbanó olajfinomító és társai) bárki megcsinálja otthon egy Premiere és egy After Effects kombinációval, szóval nem valami high-end kategória, de felfrissülés, hogy SZÍNÉSZEKET (akármilyenek is) látok a videókban, nem object-eket.
  • Indigo #11
    "Felesleges agyon3D-zni a cuccot, mert ha igazán jó a játék, akkor annyira "belebutulsz", hogy a szemed egyszerűen kiegészíti a grafikai hiányosságokat."
    Ezzel teljesen egyetértek, a Civ3 is tökéletes példa volt, csak az a szomorú, hogy a kis hugyos grafikabuzik miatt a fejlesztők inkább biztosra mennek, és csinálnak hozzá (sokszor fölöslegesen) valami nagyon látványos csillivilli grafikát, majd mutatnak néhány "fantasztikus" képet a játékról (persze nem a játékból vett screenshotot), és az emberek már rohannak is a boltokba.
  • Indigo #10
    Most komolyan gyerekek, ki nem szarja le hogy milyen egy játék grafikája? Természetesen minél szebb, annál jobb, de nálam sosem ez volt az elsődleges szempont. Itt van pl az Operation Flashpoint, ami nemhogy mai szemmel nézve nem szép, de a megjelenésekor sem volt az, és még ma is előveszem időnként, mert meg tudja teremteni azt HANGULATOT, ami miatt leül az ember játszani.
    Ezzel szemben hosszasan lehetne sorolni a mai "csodálatos" grafikájú hulladékokat, amik annyira unalmasak, hogy legtöbbször egy demót sem viszek végig (pl a legutóbbi ilyen "remekmű" a Prey). Persze nem a grakika minősége határozza meg egy játék értékét, nem erről beszélek... De a legszebb, legkívánatosabb körte is lehet belül rohadt.

    Mondjuk lassan tényleg kijöhetne már valami eredeti, érdekes játék, mert a Beyond Good & Evil óta elég nagy a pangás...

    A csúszások pedig általában tényleg nem a grafika miatt szoktak történni (pláne hogy ma már bevett módszer a grafikai engine licenszelése), sokkal inkább a hibakeresés meg apróbb csiszolgatások miatt(lásd Heroes V esete).
  • Morden23 #9
    Érdekes dolog, amit írsz, és nem vagyok programozó, hogy belekössek, de: tanultam humánmanagement-et jóideig (a management-tárgyak szofisztikáltságát ne firtassuk, mindegyik baromság amúgy), és én inkább azt mondanám, hogy van 100 programozó, és fogy az idő, akkor munkaerőátcsoportosítás történik. Például van a játéknak 10 tulajdonsága, mindegyiket egy 10 fős programozócsapat fejleszti. Ha fogy az idő, lóvé, érdeklődés, akármi, akkor azt mondják, hogy
    1. Lezárnak néhány csoportot, ami nem annyira lényeges (kirúgják, pihentetik őket)
    2. Késés miatt átcsoportosítanak embereket más csoportokba, hogy gyorsabban haladjanak a prioritást élvező dolgokkal.

    Namármost. Én például abszolút boldog lennék, ha megint lennének olyan játékok, amiknek a SZTORIJA és a feelingje egyszerűen odanyomott a gép elé anno. Csak egy-kettőt:

    Outcast, Zork sorozat, Timelapse, Wing Commander, Ultima, Deus Ex, Elite, Transport Tycoon, és még pár dolog.

    Tennék a grafikára, tennék a fizikára. Nem nagyon izgat fel az, hogy vajon a golyó pont úgy pattan-e le a falról, mint a való életben, főleg, hogy a való életben sosem láttam falról lepattanó golyót.
    Grafikailag meg annyit, hogy illeszkedjen a játékhoz a grafika. Valamit felesleges csicsázni, például a Civilization erre jó példa. Felesleges agyon3D-zni a cuccot, mert ha igazán jó a játék, akkor annyira "belebutulsz", hogy a szemed egyszerűen kiegészíti a grafikai hiányosságokat.

    Na persze, aki úgy áll hozzá, hogy ránézek és nem elég baró a kinézet, már megy is lefele a klotyón, arra azt mondom, hogy sok-sok élményt hagy ki. A mentalitás meg sok-sok remek stílust, játékot megszűntet.