SG.hu·

Magyar cégtől lopott a Lara Croft-játék terjesztője?

Lopás és szabotázs vádjával vizsgálja a magyar rendőrség a Lara Croft számítógépes játék terjesztőjét, az SCI Entertainmentet, amelyet a cég új játékának, a Battlestation: Midway-nek a készítésével megbízott két alvállalkozó jelentett fel, írta a The Sunday Times.

A vezető vasárnapi brit lap szerint az MGE és a Mithis rendőrségi feljelentésében az áll, hogy az SCI betört magyarországi irodáikba és szoftvereket tulajdonított el, egyebek mellett a játék forráskódját. A két cég jogi képviselője, Versitz Piroska azt mondta a The Sunday Timesnak, hogy több panaszt is benyújtottak a budapesti rendőrségnek, egyebek mellett a Battlestation: Midway Joint Task Force-hoz és más játékokhoz kapcsolódó szoftver és hardver illegális eltávolítása, a Mithis számítógépébe történt törvényellenes behatolás, valamint másolás, szabotázs, a játék adatainak törlése és a szellemi tulajdonhoz fűződő jogok megsértése címén.

Az SCI azonban azt közölte, hogy "profi módon" járt el, és eleget tett minden szerződéses kötelezettségének. A cég "maradéktalanul cáfol" minden, ezzel ellenkező állítást. Az újságnak egy budapesti rendőrségi szóvivő megerősítette, két különböző ügyben két vizsgálat folyik, szerzői jogok megsértésének gyanújával. A The Sunday Times szerint mindkét fél magáénak tartja a játékhoz fűződő szellemi tulajdoni jogokat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Az SCI, amely külső vállalkozóknak adja ki az általa terjesztett számítógépes játékok előállítását, 2003-ban szerződtette az MGE-t a második világháborús tengeri hadviselésre épülő játék kifejlesztésére. Az MGE a maga részéről a magyar Mithis specialista céggel szerződött a forráskódok kifejlesztésére; a játékot a Mithis magyarországi irodáiban fejlesztették, áll a The Sunday Timesban.

A SCI és alvállalkozói között a brit lap szerint 2005 végén romlott meg a viszony, miután az SCI arra a véleményre jutott, hogy az MGE és a Mithis "alulteljesít", ezért magyarországi irodáikból elvitte a forráskódot és átadta egy másik fejlesztőnek. A SCI szóvivője azt mondta a lapnak, hogy 2005 novemberében az MGE nem teljesítette szerződéses kötelezettségeit, ezért az SCI élt "normális szerződéses jogaival", és átvette a szoftver fejlesztését.

A The Sunday Times szerint az SCI a részvényeseket erről egy rövid közleményben tájékoztatta még március végén, mondván: a cég új fejlesztő stúdiót hozott létre Budapesten, és jelenleg ez a csapat dolgozik a Battlestation: Midway játékon, amelyet a vállalat a 2007-es pénzügyi évben tervez kibocsátani.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Tom Alien2006. 07. 11.. 13:06||#24
Én pedig azt gondolom, hogy az SCI komolyabb cég annál, hogy jogalap nélkül ilyet csináljon.
© Yv@n2006. 07. 11.. 13:00||#23
Már ha ténylegesen így történt. Gondolom nemperelnének fejjel a falnak rohanva, ha nem lenne valami sumák.
© Tom Alien2006. 07. 11.. 12:47||#22
Tök mindegy szerintem ebben az esetben, hogy kilicseltek-e vagy megbízásra csinálták. Pénzért kilincseltek. A pénzért meg adni kell valamit. Az SCI nem alapítvány, aki visszanemtérítendõen támogat keleteuropai kiadókat. Csináltak valamit amit eladtak az SCI-nek. Ez onnantól kezdve az övé. A Mithis megkapta érte a pénzét.
© Tom Alien2006. 07. 11.. 12:33||#21
Ez szerzõdés kérdése. Az utolsó kifizetett milestone elõttrõl szerintem minden õt illeti. Nem csak a milestonkor leadott program, hanem az összes kód, concept art stb. A vita itt a milestone utáni produktunom lehet, abban az esetben, ha valóban utólag fizet.
© Inquisitor2006. 07. 11.. 12:01||#20
Itt van egy értelmesebben megszerkesztett verzió:
http://www.hardwired.hu/forum/forum.phtml?area=comment&id=18629
© Inquisitor2006. 07. 11.. 11:49||#19
Nem értettem, amikor a Crytek-es srác írta, hogy van náluk már pár ex-Mithises, de így már kezd értelmet nyerni, hogy miért léptek le.
Érdekes, mert ezek szerint már 2005 novembere óta gáz van a Midway-el, a játékhírekben ennek még se volt nyoma a többi oldalon?
A másik: Mi az, hogy a SCI rendelte a játék forráskódját? Amiket írtak a készítõk, abból egyértelmûen az jött le, hogy a készülõ játékötletükkel õk kilincseltek kiadóknál, nem?
Hiszen már akkor volt CGI animáció a játékból, mikor nem volt kiadó se.
Így meg az jön le a hírbõl, hogy a Mithis csak rendelésre csinálta???
Nem mindegy.
© Tetsuo2006. 07. 11.. 02:33||#18
Vannak persze újságok (pl Blikk) amik pletykákat írnak -a hitelesség itt nem fontos- mondjuk a netrõl véletlenszerûen; esetleg õk maguk találnak ki 'híreket', hiszen az olvasótáborukat ez nem is zavarja.

Aztán vanna az amatõr/csóró hírportálok amik próbálnak megbízható (mondjuk külföldi, szak-) infókat ingyen szerezni. Az SG is ilyen lenne? Nemtom. Nem is érdekel. :)
© Tetsuo2006. 07. 11.. 02:28||#17
Minden magyar újság és híradó a Magyar Távirati Irodától vásárolják (garanciával stb) a pontos információkat, esetleg külföldi hírügynökségektõl (pl Reuters), néha pedig saját maguk szerzik a helyszínrõl.
© quentit2006. 07. 11.. 00:15||#16
Kár, hogy ilyen játék, hogy "Battlestation: Midway Joint Task Force" nem is létezik...
Van Battlestation: Midway (Eidos hungary), és van Joint Task Force (Most Wanted). A kettõt két különbözõ cég fejleszti, hogy lett ebbõl egy játék???

Ha az sg.hu játékokkal is foglalkozó lap lenne, biztos észrevette volna <#nevetes1>

Amúgy tudtátok, hogy készül a Quake Wars: Gears of war? <#nyes><#rolleyes><#taps>
© Cat2006. 07. 10.. 23:52||#15
nem átvesz, hanem megvesz - nem ugyanaz. MTI-től nem lehet híreket csak úgy átvenni, annyira szánalmas a magyar hírügynökség, hogy fizetés nélkül nem is olvashatod - ha jól tudom pert is indítottak ellene emiatt, ugyanis közpénzből működik, az állampolgárok pénzén, mégsem lehet simán elolvasni.

A lényeg itt az, hogy utána az index ir egy iszonyat blõd baromságot a fõlapra: "Elvitte a magyar alvállalkozóktól a Lara Croft-játék forráskódját az SCI Entertainment", ami mellesleg kurvára nem igaz.