SG.hu·
Stormregionnél jártunk, Rush for Berlint láttunk!

Meglátogattuk a StormRegion budapesti főhadiszállását, ahol alaposan szemügyre vehettük a készülő Rush for Berlint. Az új cím minden stratégának rögzülni fog egy időre, hiszen a Panzers készítői 2006-os termékükkel sem fognak csalódást okozni.
A II. világháborús stratégiák mindenkinek a könyökén jönnek már ki, legalábbis a hardcore játékosokén biztosan. Általában szinte semmi újdonságot nem képesek nyújtani, csak ugyanazokat az elcsépelt szituációkat élhetjük végig újra és újra. A magyar kreatív csapat sem ragaszkodik nagyon ehhez az érához - lásd a karácsony alkalmából ingyenessé tett Swine-t -, de a kiadó szava szent, így újfent az oroszok, németek, szövetségesek és franciák gyűrűjében találjuk magunkat.
A bemutató első ígérete szerint "ez a játék más lesz". Itt bizony új dolgokat fogunk látni és mivel a fejlesztőknek is nagyon elege van már a klisékből, mindent megtettek azért, hogy kiszínezzék az egyébként eléggé megkopott tematikát. Első ránézésre a játék a Panzershez képest árkádos irányba tolódott el, de érdekes módon ezzel együtt a komoly stratégák számára is tartogat kellemes meglepetéseket.
Véleményem szerint a fejlesztés első nagyon helyes döntése az erőforrások kiiktatása volt, azaz nem kell farmolni, bányászni vagy csincsillákat nyúzni, semmit. Egy egység legyártásához csak időre van szükség. Persze ne képzelje senki, hogy hat másodpercenként kiugrik egy Tigris tank a gyárból, sőt, valójában gyár sincs. Az adott területen az esetek nagy részében bázispontokat találhatunk, amiket elfoglalva lehetőségünk van nekiállni sereget toborozni. Ez a hely lehet akár egy vasútállomás is ami néha szállít pár tankot, de külön megrendelésre ott nincs lehetőség. Ebből kifolyólag nincs is korlátozva, hogy mennyi egységet rakosgatunk le a pályára.
A játékos vérmérsékletétől függő döntés, hogy egy pályát taktikázva, az egységek megfelelő kombinálásával, vagy éppen kivárás mellett, egy rakat tank legyártásával fejezünk be. Kisebb generálisok nyilván az utóbbit választják, a komoly világmegváltók pedig az első verziót részesítik előnyben. Persze a sietős játékos a későbbiekben kárát láthatja mentalitásának, hiszen minden küldetés végén megmérettetünk és az időegyenes mentén elért érték szerint tudjuk frontvonalainkat előretolni.
Küldetésből a három nagy hadjáratban 7-7, míg a francia mini kampányban 4 van. Az első két sorozat természetesen az orosz és az amerikai oldalt veszi sorra, ahol a címben szereplő rush, azaz roham a cél. A verseny arról szól, hogy ki éri el előbb Berlint. A harmadik, német hadjárat egy ultrabrutális defenzív kampány, ahol a piaci igényeknek megfelelően nem lehet ugyan nyerni, de döntetlenre ki lehet hozni a bulit. A franciákkal pedig egy levezető sorozatban vehetünk részt, ami inkább bónusz a rajongóknak. Itt például egy DeGaulle elleni párizsi merénylet megakadályozása lesz feladatunk.
Az őszt, a telet és a nyarat volt szerencsém látni, mindegyik meggyőző. Ugyan állítólag a tavasz a tesztelő közönség szerint kicsit drogos hallucináció hangulatú, de a fejlesztők elmondásuk szerint csupán a rügyező fákat igyekeztek visszaadni - nem nagyon ábrázoltak még tavaszt háborús stratégiában. A víz persze még varázslatosabban csobog, a fák még látványosabban lengedeznek. Az átvezető animra először azt hittem, hogy renderelt, pár másodperc kellett hozzá, hogy leessen, bizony ez a grafikus motor műve.
Persze azért annyira ne könnyezzük meg a dolgot, ugyanis vas is kell a látványelemek alá. A tesztgépen - ami egy 3 GHz-es Athlon volt X800-as ATI kártyával - szépen futott 100 fps körül, de kb. ennyi kell is hozzá. 768 MB memória mindenképp ajánlott lesz és elindításához legalább GeForce 440MX videókártya kell. Cserébe esik a hó, az eső és olyan gép intelligenciát kapunk, ami nem mindennapi. Kicsit meglepődtem, mikor egy előretolt csapatomat megtámadta három tank, de csak kettő maradt a helyszínen, a harmadik nekiindult a viszonylag védtelen bázisomnak. Más esetekben rendszeresen hátba támadtak megkerülős taktikával, és persze okosan visszahúzták vonalaikat, ha nagy csapattal közeledtem.
Mosolygásra is volt azért alkalom a bemutató során, főleg, mikor a pályafejlesztő fiúk csapatának legelborultabb tagja által konstruált küldetést próbáltam ki. A szitu eleve izgalmas volt: több száz egység lőtte egymást folyamatosan oda-vissza, igazi frontvonali érzést támasztva, miközben nekünk egy szerény kis kontingenssel kellett besegíteni nekik. Haladtam is előre egészen addig, amíg egy domb mögött lévő 4-6 Katyusa 1 másodperc alatt elintézte seregem nagyobb részét. Állítólag ezek a durvulások a végleges változatban nem kapnak helyet, legalábbis könnyű és közepes fokozaton, de mindenki számíthat egy igen vérpisilős nehéz beállításra.
A World of Warcrafton rajta maradt fejlesztőgárda - igen, egy egész klánnyi Stormregion-tag borzolja még ma is Azeroth lakóinak idegeit - számos dologban merített a Blizzard termékéből, sőt visszanyúlt a Warcraft III-hoz is. A példa kedvéért seregünk gerincét az Officerek (tiszt) adják majd, akik - a fantáziavilág hőseinek analógiájára - könnyen haló, de több komoly extra képességgel rendelkező egységek lesznek. Területre ható passzív és különböző ultraerős, de ritkán használható aktív képességgel rendelkeznek. Ezenkívül az egységek tulajdonságai - eltérve a megszokott kliséktől - egyedi szájízt kaptak. A hipergyors, de gyenge felderítő alakulat például légicsapást rendelhet el bármilyen Fog of War-mentes (azaz egységeink előtt ködbe burkolodzó) területre, ezáltal komoly tényezővé lép elő.
Ezeken túl persze mind a körülbelül 100 féle egység rendelkezik majd valami egyedivel, tehát a vén rókáknak is lesz mit tanulni a játékban. Hogy mikor? A játék várhatóan májusban jelenik majd meg, és reméljük, hogy a lendületet nem töri meg a kora nyári szezon őrülete, azaz a foci-vb. Mivel a fő piac az angol, a német, a francia és az olasz terület, ami mind átitatódott a futball szeretetével is, ezért szerintem nem a legjobb ötlet két héttel a világbajnokság előtt kiadni egy ilyen értékes anyagot, mert lehet, hogy senki nem figyel majd rá.
Bár az egyjátékos rész már majdnem kész, és már csak az animációk és hangok készülnek, a játék azért még nyüzsög a hibáktól. De bízom benne, hogy a srácok belehúznak és tavasz végén egy profi munkát csomagolhatnak be a dobozba. Negatív dolgokat ugyan nem sokat tapasztaltam, de ezeket le sem írom, hiszen három hónap alatt még sokminden változhat. Az viszont tény, hogy magamra kellett parancsolni, hogy ne játsszak tovább: vérbeli stratégaként akár bent is aludtam volna ezért az anyagért.
További játékképeket a következő oldalon láthattok!
