SG.hu·

A gépzúzásban jeleskedik a Crashday

Azoknak az autós játék rajongóknak lesz igazán remek élmény a Crashdayel játszani, akik az ilyesfajta játékokból a gépzúzást, vagyis az autótöréseket hiányolták.

Ezentúl nem lesz semmiben hiányuk, hiszen a fejlesztésben ezer és ezer darabra szakíthatjuk járműveinket. Érdekesség, hogy a játék alapötlete már majd egy évtizeddel ezelőtt megszületett a készítők agyában, azonban a megvalósításra egészen idáig várniuk kellett. Az alapötlet Robert Clemens projectvezető jó barátjától, Jan Bodensteintől származik még 1997-ből. Robert elmondása szerint egy olyan játékot akarnak megvalósítani, amely a Carmageddonokból ismert pusztítást vegyíti az akrobatikus elemekkel és egy remek pályaszerkesztővel.

Néhány évig csak hobbi szinten fejlesztették a játékot, mivel sem idejük sem anyagi erőforrásuk nem volt egy igazán ütős project létrehozásához. Aztán 2003-ban egymásra találtak a hamburgi Replay Studiosszal, akik mindenféle támogatást megadtak, hogy befejeződhessen a fejlesztés. A hirtelen jött lehetőséget igyekeztek maximálisan kihasználni, és új ötleteket építettek a játékba, úgy mint hatalmas félcsövek és hurkok, amelyek segítségével rengeteg látványos mutatványt hajthatunk végre. Bár eddig olyan, mintha a TrackMania leírását olvasnánk, azonban Roberték nem szeretik más játékokkal összehasonlítani saját alkotásukat.

Klikk ide! Klikk ide!

Ahogy ő mondja "a versenyzés, a sebesség és a rombolás őrült vegyítése egy egészen egyedülálló és mással össze nem hasonlítható játékélményt produkál. Többféle játék tulajdonságai köszönnek vissza a játékban, de igyekeztük mindet felülmúlni. Így jobb lesz mint a Burnout, a Carmageddon vagy a Trackmania. Hiszen itt együtt van minden: a száguldás, a rombolás, egyéni pályák alkotásának lehetősége a pályaszerkesztővel, kaszkadőr mód stb. Ugyanaz, mint a Tony Hawk's Pro Skater, csak autókkal".

A sok beépített lehetőség és a különböző ötletek sikeressége azonban nagyban függeni fog a megvalósítás minőségétől. Erről azonban még semmilyen bizonyítékot nem adtak ki a fejlesztők, hacsak nem arra néhány screenshotra gondolunk, amely a gyér tartalmú hivatalos honlapon is megtalálható, illetve amelyeket korábban kiadtak.

Az Atari kiadásában valamikor érkező játék pontos megjelenéséről nincs hivatalos információ. A megjelenést sajnos már több alkalommal módosították. Ha hihetünk a híreknek, akkor a jövő év során kerülhet a boltokba.

A játék honlapja

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Irondog2008. 12. 01.. 17:39||#19
Nagyon jó a játék, persze biztos jobb a Flatout, nem tudom, mert nálam az nagyon beszaggat, szóval játszhatatlan... :( De ez legjobb felbontás mellett is tökéletesen fut...
© SFKS2006. 01. 11.. 16:59||#18
Mindegyik kocsin van gépfegyver.Ez jó vagy rossz<#nemtudom>
© 123462005. 12. 23.. 03:20||#17
gta-ban mit lehet száguldozni meg zúzni? lesd meg a mafiát kúltúráltabb addon autókkal. az jó. gta autókázás terén egy 0.
© spydee2005. 12. 17.. 15:07||#16
Nekem is Interstate 76 feeling-et váltott ki!
Szerettem, csak nem értem miért nem indul el a mostani gépemen:)))
© BiroAndras2005. 11. 24.. 16:59||#15
Ütõsnek tûnik a képek alapján. Ha jó lesz bene a fizika, akkor ez lesz a köv. kedvencem.
© gumikacsa2005. 11. 24.. 15:48||#14
Ekkora baromságot... Mi a sza***rnak egy autós játékba géppuska??? Ettõl eltekintve lehet nem lesz rossz
© alien472005. 11. 24.. 14:16||#13
Sajnalom hogy nem irtak de a regebbi kepek alapjan azt hittem hasonlitani fog az Interstate 76-ra. Az egyik kepen a kocsi oldalan egy hatalmas geppuska logott. Remelem azert a carmageddon mellett az I76 bol is lopnak par otletet.


Van burnout Pc re de egy kalap vacak az egesz.

Nem valoszinu hogy 100% os realitasra fognak torekedni, nem is az lesz benne a lenyeg mint ahogy az NFS sorozatokban sem. Hanem a jatekelmeny es a kikapcsolodas."szerintem" :)
© Athlon642005. 11. 22.. 21:55||#12
A ilyen autós játékoknál ha nem reális az autók mozgása az nálam azonnali uninstall-t vált ki!
Ép ezért remélem erre a momentumra ügyelnek!!!

Amúgy a sokak által kedvel NFS meg CM Rally nekem egyáltalán nem jött be, pont ezen ok miatt.
© Plutonium2005. 11. 22.. 17:33||#11
Ilyesmi valami volt az interstate 82 is, szerintem nem olyan eredeti az ötlet, csak nyilván szebben néz ki, mint egy régebbi játék.
© dirty dogg2005. 11. 22.. 13:48||#10
"Roberték nem szeretik más játékokkal összehasonlítani saját alkotásukat."
" "...Ugyanaz, mint a Tony Hawk's Pro Skater csak autókkal."" - még jó, hogy nem szeretik összehasnolítani.
amúgy a stunts kajak 1:1ben ilyen volt, csak nem voltak fegyverek (szerencsére).
a kiadást meg legalább 1-1,5 éve halasztgatják. mire kijön, addigra meg a tesztekben jó alacsony pontszámokat fog kapni a grafika meg a hangok miatt, szóval szerintem egy jó ötletet elbaltáznak a készítõk.
...persze ettõl még lehet, hogy sok kellemes percet fog szerezni az emebreknek....