SG.hu·

Hazafias játékot fejlesztenek Kínában

Úgy tűnik, a kínai Nagy Fal építése után több ezer évvel is tartósan gátolja a nyugati kultúra terjedését, az informatika terén is.

A kínai kormány új módon, hazafias érzelmű játékok piacra dobásával próbálja megakadályozni a káros hatásúnak tartott amerikai, japán és nyugat-európai számítógépes játékok elterjedését. A pekingi vezetők már meg is bíztak egy kínai szoftverfejlesztő céget az új szoftverek megalkotásával. Bár nem sok információ szivárgott ki a termékekről, azt már biztosan lehet tudni, hogy az egyik új program főhőse a Kínában példaképnek és nemzeti hősnek számító Lei Feng lesz.

A fiatalember még évtizedekkel ezelőtt a kommunisták oldalán harcolt, és alig 22 évesen, autóbalesetben hunyt el. A kínai államnak mindez kapóra jött és felépített egy mítoszt Lei Fengről, a minden személyes igényét a rendszernek alárendelő fiatal katonáról. Nem csodálkozhatunk tehát azon, hogy a kínai kormány úgy találta, Leinél alkalmasabb főszereplője ha akarnák, sem lehetne a jövő egyik hazafias érzelmű kínai videójátékának.

A pekingi vezetők sebtében meg is bízták a Shanda Interactive Entertainment játékfejlesztő céget, hogy Lei Feng, mint főszereplő köré alkossanak meg egy programot és dolgozzanak ki egy megfelelően hazafias töltésű háttértörténetet. Egy másik játék főhőse egy szintén nagy kínai példakép, Zheng He admirális lesz, aki a fennmaradt dokumentumok szerint egy 600 évvel ezelőtt szervezett expedícióin még Amerika partjaihoz is eljutott. "A játékok fejlesztésére a kínai propaganda minisztérium adott megbízást. A célunk, hogy megmutassuk a fiatal kínaiaknak, országunknak is vannak hősei, akikre példaképként tekinthetnek" - nyilatkozta Tang Jun, a Shanda Interactive Entertainment vezetője.

Az ötlet meglehetősen érdekesnek mondható és bizonyára a játékok is nagyon sikeresek lesznek - ha másképp nem, úgy mint a hazánkban készült történelmi filmek (pl. Honfoglalás), melyekre komplett osztályokat cipeltek el, vagy mint az 1848. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc eseményeit feldolgozó stratégia népszerűségében nem kis szerepe volt, hogy letöltését az Oktatási Minisztérium 9,8 millió forint befektetésével teljesen ingyenessé tette. Persze ha az ember nem a politikai üzenetet nézi, még dicséretesnek is nevezhetők ezek a kezdeményezések, hiszen így a mai fiatalok könnyebben megtanulhatják történelmüket, illetve az egyes fontos személyek életét.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© GABOR162005. 09. 20.. 19:38||#28
Mondjuk egy FPS amiben Petõfi NEM halt meg, hanem visszatért mint egy "Halhatatlan Szüperhõs" és mitom én kiket darál majd le gépfegyverével, és kardjával, nomeg erõs pofonjaival <#nyes>...
© zippofcy2005. 09. 18.. 08:33||#27
Igazából a kommunizmussal "csak" annyi a baj hogy ugyanúgy véreskezû diktátorok elnyomásához kapcsolódik mint ahogy a fasizmus és nemzetiszocializmus. "A mindenki egyenlõ" elvét már maga a kommunizmus megcáfolta azzal a másik szlogenjével hogy "Mindenkinek szükséglete szerint, mindenki képessége szerint" Arrõl már nem is beszélve, hogy az - utólag - a kommunizmus fõ ideológusának kikiáltott Marx a maga idejében mivel is bírálta a modern jogrendszereket? Hogy a "nem egyenlõ embereket azonos feltételek szerint ítéli meg". Szóval még Marx szerint se egyenlõek az emberek. Ennyit errõl. De a diktátoroknak mindig kell vmi aminek az elve szerint elnyomhatják népüket. Legyen az akár a népük felsõbbrendûségének elve, akár a társadalom osztálymentességének elve, akár a terrorizmus elleni harc hisztériájának elve. Inkább csak az a szomorú, hogy 100 év alatt semmit sem fejlõdtek a társadalmak: ma is ugyanúgy el lehet nyomni az embereket mint a múlt század elején lehetett.
© Yurij2005. 09. 18.. 06:23||#26
A Kommunizmus mindig is a lelki rokant emberek gyüjtöhelye volt.Maguk köré gyüjtöték a társadalom szemetét.
Ez a sokk kis fasz aki itt élteti a rohadt vörös férgeket meg addig kellene ütni amig mozog.
Meg nézném meddig maradtak volna életbe moszkvában annak idején.Mikor a lakosság 90% beépittet ügynök volt.De ellég csak megnézni Észak Koreát a komunizmus igazi arca.
A Kommunizmus egyáltalán nem arrol szol hogy mi jo a népnek hanem hogy hogy lehet a legkonnyebben romba dönteni egy országot.
Örüljetek a Demokráciának,bár ez a piszkos komcsi kormány teljesen félre értelmezi a demokráciát.
© snorbi2005. 09. 18.. 01:35||#25
... elfoglalni Tajwan-t meg ilyenek :)
© zippofcy2005. 09. 18.. 00:05||#24
Che se volt nagyobb harcos mint Petõfi, és az egészsége se volt sokkal jobb <#vigyor1>

Supperaddi: "Egyébként meg nekünk is voltak fényes gyõzelmeink..." ja kb. Mohácsig, aztán már mindig csak arra hajoltunk amerre az erõsebb szél fútt.
© zippofcy2005. 09. 17.. 23:59||#23
A kínai hazafias játékban taiwaniak garmadáját kell halomra lõni, aztán köztörvényes bûnözõket kivégezni, végül a szólásszabadság gyakorlóit megkínozni. Az end-sequenceben pedig a pártfunkcionáriusok kórusban éneklik a komcsi népdalokat ... mint a Fel sárgák, proletárok, Nem nézünk ferde szemmel rád, Tízcentis farkunk lóg a lábunk között, stb. <#vigyor1>
© haxoror2005. 09. 17.. 23:54||#22
Che mostanában élt Petõfi meg több mint 150 éve ráadásul Che-nek egyértelmû halála volt a forradalomért Petõfirõl meg volt ez a talán nem is halt meg hanem szibériában családot alapított vagy mi cucc.

A forradalom meg eleve nem arról szól hogy a miénk...
© SirLord2005. 09. 17.. 23:12||#21
Itt pattognak azzal a csegevárááával, közben nem tudnak rola semmit, csak nagyon fa*za gyerek aki hordja... revolution? ott van nekünk Petöfi, nem kell külföldröl debütált nemzeti hös köszike...
http://www.tomcatpolo.hu/index.php?mod=polok&cat=22&id=284&color=white
© Emmegki2005. 09. 17.. 22:50||#20
" mert nincs nagy faluk, vagy szabadságszobruk,"

Van szabadságszobrunk, csak nem olyan híres mint az amerikai :)
© Emmegki2005. 09. 17.. 22:48||#19
Látom te is ismered a magyar történelmet...

Szalacsi meg egy iszonyat lejárt vmi.