SG.hu·

Star Wars Battlefront II - végre hivatalos képek!

A Lucasarts teljes sebességre kapcsolt az új film bemutatója időszakában. A napokban az eddig pletykaszinten híresztelt Battlefront folytatását jelentették be és néhány szép képet is mellékeltek hozzá.

A tavaly megjelent első részt szerencsére nem sikerült annyira elrontani, mint a kiadó néhány korábbi, emlékezetes munkáját, így várható volt, hogy ha már lendületben vannak, ezt a bőrt is szépen lehúzzák még egyszer. Azoknak, akik nem találkoztak a Star Wars Battlefront című alkotással, elég annyi, hogy tulajdonképpen egy online fps-t üdvözölhettünk benne. Szerepelt benne a filmeposz összes fontosabb gyalogsági egysége, járműve és helyszíne, s mivel szinte minden elemét a világhírű Battlefield-sorozatból "kölcsönözték", annyira nem is lett rossz, igaz, kimagasló újítások nem szerepeltek a játékban.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!

A következő részben az egyjátékos mód is nagyobb szerepet kap, legalábbis egy bizonyos történeti szálra lesz ráhúzva, amit a készítők mind a hat filmből gyúrtak össze. Ráadásul 12 zsírúj helyszínt is megismerhet benne az, aki kíváncsi az ilyesmire. A Pandemic Studios az ilyenkor elmaradhatatlan ígéretet, a grafikai fejlesztést sem hagyta le a palettáról, a mellékelt képek ezt legalábbis igazolják.

De a program legnagyobb dobása az űrbeli csaták megjelenítése lesz, ez egészen bizonyos. Ráadásul az űrbéli pályát egy központi hajóról kezdjük, majd választásunk szerint ülhetünk be az egyes vadászgépekbe! Ha ez a rész csak egy kicsit is vissza tud csempészni az X-Wing felejthetetlen hangulatából, akkor bizony nagy dolgoknak nézünk elébe.

A játék megjelenése 2005. őszén várható.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© red bull2006. 11. 16.. 16:40||#18
jaja

© ERykk2006. 02. 05.. 08:54||#17
öööö... nem eredeti a gamád😉
© Gergó Gábor2006. 02. 03.. 15:14||#16
Hy fiúk!
Van egy kis problémám.A Battlefront 2 nem megy hálózatban,és azt írja ki hogy nem megyfelelõ a cd-kulcs.Mi lehet ez?Ha valaki tudja akkor legyen szíves holnapra megírni.Köszönöm elõre is.
Hy!
© Mp3 MAN2006. 01. 06.. 17:24||#15
A Battlefront 2-nek van demo valtozata?
© bld2005. 11. 01.. 12:08||#14
már kijött a teljes?
© zso232005. 10. 31.. 08:48||#13
Na ki hogy indította el?
© JLac2005. 06. 22.. 19:11||#12
UI.: Jó képeket keresel róla, itt megtalálod😊->
www.lucasarts.com<#eljen><#taps><#felkialtas>
© JLac2005. 06. 22.. 19:07||#11
Láttam belõle máshol képet és ott azért jobban néznek ki mint itt. Aki eleinte sz.rnak tartja az próbálja ki inkább az 1. részét és nem valami szar, mint a Force Commander. Egyébként már 3 video is megjelent róla a 2-rõl.
© Somika92005. 05. 21.. 22:15||#10
sirály
© Cat2005. 04. 25.. 02:00||#9
csak jobb lehet, ennél szarabb nehezen 😊