Gyurkity Péter

Évek múlva jön csak a GTA 6

A játék visszatér a Vice City helyszínére, viszont nem szeretnék túlhajszolni a csapatot.

A GTA-sorozat kapcsán nem is olyan rég írtunk arról, hogy frissült a játék soron következő epizódjának állítólagos térképe, miközben a stúdió a GTA Online esetében is komoly változtatásra szánta el magát. Most a helyszínnel, valamint a várható megjelenési dátummal kapcsolatban láttak napvilágot újabb részletek.

Egy külsős kiszivárogtató szólalt meg a napokban a GTA 6 jelenlegi helyzetéről, amit azzal toldott meg, hogy ő hagyományosan inkább a Battlefield-franchise kapcsán szokott megosztani érdekes részleteket a nagyközönséggel, most azonban több eltérő forrástól is ugyanazon információmorzsákat hallotta, így mindenképpen érdemes megtörnie hallgatását. Az értesülés alapján valóban visszatérünk majd az annak idején kiemelkedően népszerű Vice City helyszínére, erről már korábban is esett szó, viszont ami a hivatalos megjelenést illeti, ettől jó eséllyel még hosszú évekre vagyunk, a stúdió ugyanis igyekszik elkerülni a kiadók által gyakran elkövetett hibát.


A fent beágyazott videóban elmondottak alapján ez a hiba nem más, mint a fejlesztői csapat túlhajszolása, ami gyakran komoly hiányosságokhoz és hibákhoz vezet, ezek révén pedig a frissen kiadott játék sikere nem éri el a várt szintet. A népszerűséggel eddig nem volt gond, egyéb beszámolók viszont szintén arról szólnak, hogy a játék még évekig nem jelenik meg, tehát egyértelműnek látszik, hogy idén vagy jövőre erre nem kerül majd sor. Egyelőre a megjelenési évvel kapcsolatban sincs teljes egyetértés, a debütálást a 2023 és 2025 közötti időszakra vetítik előre, így még jó adag türelemre van szükség – ezen a téren pedig várhatóan számos további pletyka és külsős információ jelenik majd meg az interneten.

Kérdés, hogy miképpen fest majd a játék, amely a hírek alapján PC-re és csak a legújabb konzolokra jelenik majd meg, ennek látványvilága valószínűleg nagyon kellemes lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • vato loco #7
    Azt nem értem miért engedik el a kezét egy adott GTA engine-nek, miután kész. Csinálnak 1 db játékot rá és viszlát... Miközben a kész engine / térkép simán elbírna még 1-2-t, ahogy anno a 4-hez az EFLC. Csak nem ilyen pár órás "kieg", hanem teljes játék formában. 10 év alatt csak beleférne pár sztori, a technológiára meg kereken 0-t kéne költeniük. És vagy 3x kaszálnának, a vásárlói kör meg kb. biztos, mintha törvényileg lenne kötelező megvenni.
  • quatlander #6
    Tényleg nincsenek túlhajszolva.
  • kvp #5
    Egy hasonlo fejlesztes tortenete: https://en.wikipedia.org/wiki/Duke_Nukem_Forever
    https://en.wikipedia.org/wiki/Development_of_Duke_Nukem_Forever

    "The video game Duke Nukem Forever spent fifteen years in development, from 1996 to 2011."
  • t_robert #4
    Végül is a GTA V 2013-ban jött ki konzolra és 2015-ben PC-re. Még csak 2021 van minek kapkodni... :)
  • NEXUS6 #3
    Majd Ps6-ra talán kiadják. XD
  • Ender Wiggin #2
    valószínű neki sem álltak volna, ha nem nyomják őket, hogy kell most már egy női főhösös GTA is...
  • Zsoltee_a_bator #1
    10-12 ev ket resz kozott tenyleg elkeruli a csapat tulhajszolasat :)