Gyurkity Péter

Távozik a régi konzolokról a GTA Online

A játékot a két régi típusról vezetik ki, miközben a Cyberpunk 2077 visszatér a Sony boltjába.

A Rockstar Games meglehetősen hosszú ideje, gyakorlatilag már 2015 óta nem mutatott be további frissítéseket a Grand Theft Auto V játékhoz, legalábbis azon két konzolon, amelyek a fejlesztés megjelenése idején már jó ideje megvásárolhatók voltak. Az online változat ugyanúgy, többnyire változatlan formában elérhető, ez viszont csak az idei év végéig lesz így.

A stúdió a napokban jelentette be, hogy december közepén leállítják a GTA Online elérését, legalábbis a PlayStation 3 és az Xbox 360 konzolokon, amelyek hosszú évek óta kiszolgálják a játékosok táborának egy szűkebb szeletét. Ezt megelőzően, már szeptember 16-án, a mikrotranzakciókat száműzik, vagyis a Shark Cards funkciója nem lesz többé elérhető, a fenti lépés azonban nem érinti a továbbra is támogatandó platformokat, vagyis a PC-k, valamint a PS4 és Xbox One esetében nem kerítenek sort komoly változásra. Ami az új kütyüket (PlayStation 5 és Xbox Series X/S) illeti, itt további frissítéseket és tartalmakat ígérnek, a pontos részleteket azonban egyelőre nem árulták el.

Mindenképpen rossz hír a meglévő játékosok számára, hogy a régebbi, most száműzendő konzolokat használók nem vihetik majd át karaktereiket és eredményeiket az újabb készülékekre, mint ahogy a Shark Cards-vásárlások esetleges visszatérítése sem lesz megoldott. A fejlesztő nem árulta el, hogy a lépés pontosan mennyi felhasználót érint, mivel azonban a Social Club szolgáltatásai szintén búcsúznak ezen konzolokon (PS3 és Xbox 360), az L.A. Noire és a Max Payne 3 online funkcióiról is le kell majd mondanunk. Erre szintén korábban, már szeptember 16-án sort kerítenek, vagyis egyedül az egyjátékos kampány üzemmód lesz majd továbbra is elérhető.

A Cyberpunk 2077 fejlesztője eközben azt jelezte, hogy a játék hamarosan visszatér a Sony online boltjába. Ez (fél évvel a decemberi távozás után) alig néhány napon belül megvalósul, a pontos dátum ugyanis június 21.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Macropus Rufus #8
    @zola2000: futni eddig is futott, csak játszhatatlanul sz@r volt. És most sem sokkal jobb a helyzet

    "további figyelmeztetésekkel egészítették ki, a magyarázat szerint ugyanis a játékosok még mindig nem számíthatunk gondmentes élményre, a teljesítmény és a különböző hibák kapcsán a javítások ellenére sem ideálisak a körülmények."

    https://sg.hu/cikkek/jatek/146286/juniusban-elso-lett-a-ps4-en-a-cyberpunk-2077
    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2021.07.19. 15:30:20
  • Major #7
    A free-to-play már nem fizetős.
  • zola2000 #6
    Azért mert most már rendesen fut ps4en

    https://www.youtube.com/watch?v=3Qzho1hK5O4
  • Macropus Rufus #5
    miért nincs GTa Online LTS?
    A Cyberpunk-ot meg mi a halál f@szának rakták vissza a ps4 stroe-ba, amikor azon a hardwaren nem fut megfelelően (és ugye ott a figyelmeztetés is, hogy gázos a cuc)
    Ami megy és érdekli az embereket annak vége, ami meg úgy sz@r a ps4-en ahogy van, azt meg vissza tesszük. :|
  • Macropus Rufus #4
    pedig régen milyen jó volt amikor a server program része volt az alap játéknak.
    Elég ha egy vpn-t létrehoztál a két hálózat közt és már mehetett is a lan party. Most meg annyi elég, hogy leállítják a support-ot, és felejtős az egész játék.

    Utoljára szerkesztette: Macropus Rufus, 2021.06.22. 12:06:59
  • zola2000 #3
    Mondjuk az is lehet hogy olyan frissítés jön amihez a régi gépek ereje kevés, legalábbis a dragon quest 10nél azzal indokolta a Wii verzió kivezetését a square-enix hogy frissítés esetén ne fogja vissza őket a jelenetek megalkotásakor a régi hardver.
    Szerintem itt is hasonló okról lehet szó.
  • kvp #2
    Alapvetoen az oline jatekok tobbsege ilyen, nem fogjak a vilag vegeeig fenntartani a szervereket. Sajnos ez a felhos szervert igenylo pc-s jatekokra is igaz.
  • Sippie #1
    ez a probléma a konzolokkal... gondolnak egyet, és levágnak játékokat a hálózatról, olyanokat is amik multi only...
    ráadásul xboxon még fizetős a multi is, nem fussa belőle fenntartani a szervereket? szánalmas.