Ötvös Tibor

Visszatérhet a Dreamcast is?

A Nintendo sikerét meglovagolandó a Sega is feltámaszthatja konzoljait.

A NES és SNES feltámasztása kirobbanó sikernek bizonyult és már előre ki lehet jelenteni, hogy az Ultra GameBoy is megtalálja a saját maga közönségét is. Ezt látva feltehetően a Sega vezetőségének is feltűntek ezek a retro-hullám újabb fellángolásai és talán nem véletlenül írt ki a cég egy szavazást, mely arról szólt, hogy mely korábbi konzolt szeretnék újra a piacon látni a rajongók. A Dreamcast első helyét igazából semmi nem veszélyeztette, a MegaDrive is csak 39 százalékot kapott az előbbi 46 százalékával szemben.

És nagyon úgy tűnik most, hogy a CES 2018-on egy elejtett mondatban a Sega partnercége, a Retro-Bit meg is erősítette a konzol visszatértét. Mindezt éppen a Nintendo Life magazinja jelentette be. Értesüléseik alapján nem elképzelhetetlen egy Sega Dreamcast Mini felbukkanása. A dolog elég érdekes, hiszen a Dreamcast, bár megelőzte korát, de a PS2 megjelenésével gyorsan eltűnt a piacról. Személy szerint egy Megadrive II felbukkanást jobban preferálnék, de várjuk meg a hivatalos bejelentést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!