SG.hu·

Visszatérnek a katakombák az Assassin's Creed Origins világában

Visszatérnek a katakombák az Assassin's Creed Origins világában
Az Assassin's Creed 2-ben megismert katakombás játékmenet is visszatér az Originsben.

A Ubisoft az eddig mutatott információk alapján nagyon jól tette, hogy pihenőre küldte az Assassin's Creed sorozatot, hiszen az Origins a széria alapjaihoz is hozzá mer nyúlni és így talán ismét, a második rész színvonalát elérő epizódot kaphatunk. A hasonlóság ráadásul nagyobb lesz mint elsőre gondoltuk volna, hiszen visszatér egy igen kedvelt játékmeneti lehetőség is az új epizódban. Az Origins ugyanis kihasználja a lehetőséget és visszahozza a katakombákat a programba. Ennek köszönhetően ismét megtornáztathatjuk majd az agyunkat, hiszen komoly kihívást nyújtanak majd ezen területek.

Az Origins egy trilógia első darabja lesz, mely az ókori Egyiptomban játszódik. A kor Kr.e. 1400 körül járunk majd, a második fejezetben Görögországba, a harmadikban pedig Rómába jutunk majd el. Az Origins hőse Bayek, Siwa szülötte, az egyiptomi katonai szervezet, a Medjay tagja és természetesen az Asszaszinok és a Templomosok közötti harc egyik fázisát ismerhetjük meg majd benne. Az Origins október 27-én jelenik meg.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zsoltee_a_bator2017. 08. 07.. 22:19||#4
Ra lehet majd kakilni az ellenfel fejere sas uzemmodban? At lehetne lopozni, amig elmegy a mosdoba letisztitani.
© Zombee2017. 08. 07.. 11:50||#3
Templomosok és az orgyilkos szekta Kr.e. 1400-ban!?
Utoljára szerkesztette: Zombee, 2017.08.07. 11:51:54
© Ender Wiggin2017. 08. 04.. 05:38||#1
Ki kedveli a katakombákat? Van arra bizonyíték, hogy bárki is? Nem az agyat tornáztatta, hanem az idegeket, a fos irányítás meg a rossz kameraszögek.