Berta Sándor

Rossz helyen játszott a Pokémonnal

Egy orosz fiatal egy ortodox templomban játszott. Az egyház szerint istenkáromlást követett el, a rendőrség letartóztatta.

A 22 éves Ruszlan Szokolovszkij bűne az, hogy bement egy jekatyerinburgi ortodox templomba és a Pokémon Go nevű játékot kezdte el használni, és eközben videóra vette magát. Emiatt bíróság elé állították, ugyanis a vád alapján megsérthette mások vallási érzéseit és gyűlöletkeltő magatartást is elkövethetett. Amennyiben bűnösnek találják, akár 7 év letöltendő börtönt is kaphat.

A tavaly augusztusban a YouTube oldalán megjelentetett felvételét több mint 1,67 milliószor nézték meg a felhasználók. Ez adott esetben súlyosbító körülmény lehet, hiszen egy a széles nyilvánosság által látott anyagról van szó. A blogger a bíróságon visszautasította a vádakat és kijelentette, hogy ő ateista és a videóval "kritikus és polemikus célokat" követett. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy senkit sem akart megbántani és kész elnézést kérni a tettéért, ha valaki amiatt mégis megbántva érzi magát.


A fiatalember közölte, hogy senkit sem szólított fel a videói megtekintésére és egyébként is kicsoda az orosz ortodox egyház, hogy neki nyilvános bűnbánatot kelljen gyakorolnia. Szokolovszkij a vádak miatt már több hónapot töltött előzetes letartóztatásban, jelenleg pedig házi őrizetben van. Az Amnesty International az ellene folyó eljárást komédiának nevezte. Az orosz ortodox egyház úgy reagált az esetre, hogy a blogger istenkáromlást követett el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Danecay #10
    Persze én sem pártolom a blogger cselekedetét, de akkor Hujber Ferivel mit csinálnának? :)
  • Zoliz #9
    A blogger tényleg egy paraszt volt, nem templomban kéne szórakoznia hülyeségekkel.
  • gforce9 #8
    A törvényhozás legjobb tudomásom szerint minden ország belügye. Ha valahol az ilyen suttyóságot szigorúbban fogják, ő dolguk. És nem is biztos, hogy helytelen.
  • Fbn Lx #7
    azért nehogy már egyes közösségek tagjainak szubjektív suttyóságélményéről úgy beszéljünk, mint bűncselekményről ami törvényes megtorlást érdemel.
    Ne hasonlítsuk már a temetőben bulizva koszorúszétrúgáshoz, ami már garázdaság azt, hogy valaki a mobiltelefonján játszik magában egy templomban. Már a feltételezés is nevetséges, az meg, hogy a börtön egyáltalán felmerül, rendkívül szomorú.
    Nem gondolnám, hogy pont oroszországban ér el ilyen magaslatokat a szociális érzékenység. Bár ez inkább konzervativizmus és az ortodox vallásos közeg sérthetetlensége, mert nem gondolom, hogy egyéb, nem ortodox és esetlegesen nem vallásos jellegű közösségek is hasonló védelemben részesülnek
    Utoljára szerkesztette: Fbn Lx, 2017.03.19. 03:43:11
  • gforce9 #6
    "Szerintem kár idekeverni a füttyögést."

    Tökéletesen ugyanaz. Van egy szokás, nem illik beletrollkodni. Van aki szerint, a március 15 az politikai rendezvény. Van aki szerint történelmi megemlékezés. Mivel az utóbbiak voltak túlsúlyban, illik tiszteletben tartani. Tudod ez amolyan liberális eszme. Mindenkinek van joga ahhoz, hogy ünnepelhessen nyugiban.
  • arty #5
    Szerintem kár idekeverni a füttyögést.
    Közterületen, politikai rendezvényen(senkinek ne legyenek kétségei!!!) véleményt nyilvánít egy KÖZSZOLGA irányába, aki füttyög.
    (ha mondjuk agymosott fidesz-zombik gyűlése lett volna, akkor helytelenítem annak megzavarását! (és ne jöjjön senki azzal, hogy az volt :DDD ))

    A templom az egyházé, ott azt tehetsz, amit ők engednek.
    Jó, hát a 7 év kiszabható elég nevetséges, de oroszországról beszélünk.........
  • gforce9 #4
    Van olyan ország, ahol bizonyos vallások nem engedélyezettek. Arról a társadalom döntött. Ha neked nem tetszik xy felekezet (vagy kompletten az egyházak), akkor kell az ügy mellé toborozni embereket és a törvényhozásban szorgalmazni az eltörlést. Viszont míg nem ez a helyzet, addig oltári nagy suttyóság ilyet csinálni, mint ez a pokémonos idióta.
  • gforce9 #3
    Ugyanolyan mint az októberi vagy a mostani füttyögők. Vagy épp azok az idióták akik temetőbe mennek ki bulizni és esetleg szétrúgják a koszorúkat. Ha van egy közösség, egy hely, egy hagyomány, egy szokásrendszer, aminek megvannak az írott vagy íratlan szabályai, akkor tuskóság nem tiszteletben tartani. Mondjuk az többéves elzárás elég erős, de gondolom az a maximum kiszabható, azért már bele kell fojtani egy macskát a szenteltvízbe és leköpni a papot.

    Én is rosszul vagyok az egyházaktól, de azért van egy határ. Egy fórumon elmondom, hogy mit gondolok vagy akár személyesen is leállok vitázni egy hívővel (persze feleslegesen), de az a suttyóság netovábbja, hogy baromkodok egy istentiszteleten. Mi jön legközelebb? Odamegy egy temetésre és a sírgödörben keresi a kurva pokemonját, a gyásznép szeme láttára?
  • zola2000 #2
    Látszik hogy kezd jó idő lenni, megint egyre többen játszanak a goval :)
  • Bulics #1
    B*sszák meg a szaros vallásukat! Szerintem mind hülye! Én ezt mondom. Most akkor engem is le fognak tartóztatni? Jelezném, hogy én is megbántva érzem magam, amiért 2017-ben, amikor a szokásos emberi mocskosságokon(háború korrupció stb) kívül, a környezetszennyezés és a klímaváltozás is keseríti világunk mindennapjait, nekem arról kell olvasnom, hogy egy szakállas köcsög, aki szerint lapos a föld, megsértődött, mert azt hitte a pokémonra(ami amúgy hülyeség), hogy kicsi ördög(ami ugye szintén nincs), és emiatt letartóztatják. Engem mint homo sapiens sapiens-t ez elkeserít és felháborít, hogy pár (kvázi)fajtársam megengedhet magának ilyet. Úgyhogy tessék őket börtönbe zárni! Köszönöm!