Ötvös Tibor

Megjelent a Prey PC-s gépigénye

Felkerült a netre a Prey hivatalos PC-s gépigénye.

A tegnapi fél órás nyitány után ma végre megjelent a Prey hivatalos PC-s gépigénye is, mely szerencsére cseppet sem lesz veszélyes. A fejlesztő Arkane Studios ráadásul azt is kijelentette, hogy a Dishonored 2 premierjével ellentétben a Prey kapcsán nem lesznek optimalizálási gondok, sokat tanulták a korábbi játék megjelenésekor kialakult botrányokból és ezeket most szeretnék elkerülni. A játék május 5-én jelenik meg.

A sztori szerint JFK túlélte a '63-as merényletet és ennek köszönhetően sokkal komolyabb támogatást kapott az űrprogram is. A program helyszínéül szolgáló állomást is az elnök idejében kezdték el építeni és az évek során folyamatosan bővítették. A játék elején 2032-ben járunk, a helyszín pedig a Talos űrállomás, ahol is a főhős, Morgan Yu egy kísérlet alanyaként tér magához. Az eredeti tervek szerint az emberiséget kellett volna megmenteni ezzel a vállalással, ám sajnos ahogy az már lenni szokott, minden kicsúszott a vezetők kezeiből. Egy idegen faj támadja meg az állomást és csak rajtunk múlik, hogy meddig jutnak.

Minimum:
Windows 7 (64bit)
Processzor: Intel Core i5-2400 (3.1GHz) vagy AMD FX-8320
Grafikus kártya: NVIDIA GeForce GTX 670 vagy AMD Radeon HD 7870
8 GB RAM
55 GB szabad hely a merevlemezen

Ajánlott:
Windows 7 (64bit)
Processzor: Intel Core i7-3770 (3.4GHz) vagy AMD FX-8350
Grafikus kártya: NVIDIA GeForce GTX 970 vagy AMD Radeon R9 290
8 GB RAM
55 GB szabad hely a merevlemezen

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ugh #4
    Esteleg amd gaming evolved felirat lesz az elejen.
    Amitol nem megy majd jobban, de a zs-ert ezt kellet irni.
  • ugh #3
    Biztos.
    Annak tenyleg kisebb a valoszinusege, hogy valami hulye marketinges agylovese...
  • Ender Wiggin #2
    Lehet, hogy ebben a játékban jobban muzsikál az AMD. Ezért tettek egyenlőségjelet az adott nVidia modellekkel.
  • ugh #1
    Ez megint miez?
    A 7870 miota van partyban a 670-el?
    Vagy 25% van a 670 javara.
    Es a 970 is 290-eket eszik reggelire.