SG.hu
Ezek voltak 2016 legjobb videojátékai
Eseménydús esztendőt zárhatnak le 2016-tal a videojáték-kedvelők, hiszen bár tény és való, hogy egy kicsit nehezen indult az év, azonban tavasszal felpörgött az ipar, ami végül egy olyan erős őszi időszakot eredményezett, amelyre régóta nem volt már példa. Jelentős változások ugyan nem történtek, így nem emelkedtek drasztikusan a gépigények – egyedül a Dishonored 2 ugrotta meg az ingerküszöbünket –, de nem kaptak akkora szerepet a VR headsetek sem, mint amekkorát korábban az elemzők vagy a gyártók reméltek, sőt a 4K-nak sem sikerült általánossá válnia a felhasználók között.
Persze ennek ellenére sem panaszkodhatunk, hiszen legalább rengeteg kitűnő videojáték jelent meg 2016-ban, és az alábbiakban össze is gyűjtöttük nektek, hogy mire volt feltétlenül érdemes odafigyelni az idei évben.
The Witness
A The Witness a döcögősen induló 2016 egyik nagy meglepetése volt, amely Jonathan Blow fejéből kipattanva egy olyan elképesztően látványos, mi több összetett játékélményt garantált az ügyességi játékok kedvelőinek, amilyent korábban még olyan címeknek sem sikerült, mint a Portal vagy a Quantum Conundrum. Habár a mai napig nem értjük, hogy a játék miről szólt, illetve miért csapott át egy kusza összevisszaságba, de varázslatos világára és fokozatosan nehezedő, gyakran napokig gondolkodásra késztető fejtörőire mindmáig szívesen emlékezünk vissza. Klasszikus ugyan nem vált belőle, mint azt sokan remélték, de az ügyességi FPS-ek kategóriájában ott van a legjobbak között!
XCOM 2
Rögtön az év elején új kedvencet avathattak maguknak a stratégia műfajának megszállottjai is, hiszen a Firaxis elkészítette az XCOM: Enemy Unknown folytatását, amely tipikus példája volt annak, hogy miként lehet 2016-ban olyan alkotást készíteni, amely az újdonságok és az összetettség ellenére megmarad a kitaposott ösvényen. A készítők ezt úgy érték el, hogy nem módosították, inkább csak finomították és bővítették az alapokat, így az XCOM 2 tökéletesített körökre osztott harcai, bázisépítése és fejlesztése, valamint az őrültebbnél őrültebb idegen ellenfelek alkalmazása miatt örökre belevéste magát az emlékeinkbe. Űrlényvadászat ugyanis ennyire összetett és szerethető korábban talán még soha nem volt!
Street Fighter V
Összességében nagyon jól indult az év az árkád verekedős játékok kedvelőinek is, hiszen már februárban megjelent a Street Fighter-sorozat ötödik epizódja, amelyre vegyes érzésekkel emlékezünk vissza. A küllem és a játékmenet ugyanis hibátlan volt, magasan hozta a korábbi epizódok szintjét, ellenben a grafikát leszámítva szinte semmiféle újdonsággal sem szolgált, de amiért a leginkább haragudtunk a Capcomra, az kétségtelenül a silány mennyiségű tartalom volt. Mivel a Street Fighter V időközben kapott egy összetett sztori módot, valamint újabb harcosokat is, ezért ma már az év egyik legjobb bunyós címeként tartjuk számon, de pár hónappal ezelőtt még haragudtunk rá a silány PC-s port és a röhejesen kevés tartalom miatt.
Rise of the Tomb Raider
Az év egyik első nagy sikerjátéka kétségkívül a Rise of the Tomb Raider volt. A pár hónappal korábbi xboxos premier után egy meglepően kellemes PC-s portot kaptunk, amely szinte csak és kizárólag apróbb hiányosságokkal vagy hibákkal rendelkezett, de összességében képes volt hozni a közvetlen előd, avagy a Tomb Raider-reboot színvonalát, sőt még annál is többet. Nyilván Lara Croft aktuális kalandja több újdonságot is hozhatott volna, de Szibéria kietlen tájai, a veszélyes természet, valamint maga a főhős karizmája egy nagyon kellemes végeredménnyel szolgált.
Far Cry Primal
2016 egyik első kiemelten várt játéka azonban határozottan a Far Cry Primal volt. A mai napig egy őrült ötletnek tartjuk, hogy a Ubisoft bevállalta ezt az őskori koncepciót, azonban kétség sem férhet hozzá, hogy a téma működőképesnek hatott. Habár a történet közelébe sem ért a Far Cry 3 őrületének, és a játékmenetet érintő újdonságokkal is csínján bántak a készítők, de Oros csodálatos tájai a mai napig csodálattal töltenek el minket, ha felidézzük őket lelki szemeink előtt, és arra sem lehet panasz, hogy a készítők nem használták ki az őskori koncepcióban rejlő lehetőségeket. Tény: sokan jobban örültek volna annak, ha ez a játék nem Far Cry név alatt jelenik meg, de mivel túlzás nélkül egyszeri és megismételhetetlen lett, ezért egyetlen rajongónak sem hiányozhat a polcáról, aki kedveli a különleges, nyitott világú FPS-eket.
The Division
Az idei tavasz másik kiemelkedően várt játékát is a Ubisofthoz köthetjük, lévén tetemes csúszás után, de végre megérkezett a The Division, amely a hangulat és a játékmenet terén már a premierkor levett minket a lábunkról, azonban technikailag voltak vele problémák, amelyek többségét hiánytalanul csak az év végére orvosolták a készítők. Mára tehát végre ténylegesen is úgy kalandozhatunk a posztapokaliptikus New Yorkban, ahogyan azt egykoron megálmodták a fejlesztők, aki tehát akkoriban kihagyta volna, az feltétlenül pótolja, hiszen a The Division az év egyik legjobb külsőnézetes akciójátéka lett, és főként a többjátékos lehetőségek miatt igencsak hamar képes beszippantani bárkit.
Hitman
A 47-es ügynök is visszatért közénk az idén, méghozzá egy igazán különleges formában, hiszen a megjelenéskor csak a játék egy kis szegletét kaptuk meg – amiért akkor haragudtunk is a Square Enixre –, de az év végére elképesztő mennyiségű tartalommal, számtalan új pályával és megszámlálhatatlan mennyiségű extra küldetéssel gyarapodott a soványka kezdőkínálat. Aki tehát korábban a tartalom miatt hagyta ki a Hitmant, az most már nyugodtan belevetheti magát a legújabb kalandokba, hiszen a játékmenet terén a kopasz bérgyilkos ugyanazt a nagyszerű élményt garantálja, mint a korábbi részek, ezáltal aprólékosan megtervezhető küldetéseket, amelyek minden eddiginél nagyobb szabadsággal és több lehetőséggel kecsegtetnek.
Need for Speed
Ugyan a konzolosok már tavaly megkapták, PC-re azonban idén érkezett meg a Need for Speed-sorozat legújabb része, amely nem hagyott bennünk ugyan mély nyomot, de ez nem jelenti azt, hogy rosszul sikerült volna. Éppen ellenkezőleg, a kötelező színvonalat hozta, sőt mi több, visszavezette a rajongókat a tuning révén egy kicsit az Underground mellékszál korszakába is. Ha hiányoltuk idén a jó autós játékokat, a Need for Speed biztosan egy jó pótlék volt, hiszen mellette talán csak a Forza Horizon 3-at lehetne kiemelni a stílusból.
Quantum Break
Az Alan Wake fejlesztőinek a legújabb játéka az év egyik legnagyobb különlegessége lett, hiszen a történet és a játékmenet tekintetében egyaránt valami olyan élményt kaptunk tőle, amire korábban még nem volt példa. A Remedy ismét bebizonyította vele, hogy a külsőnézetes akciók műfajába még bőven lehet újdonságot hozni, és ha a Quantum Break nem is hagyott bennünk olyan mély nyomot, mint korábban az őrült Stephen King-klón kalandja, azért mindenképpen itt a helye az év legjobbjai között, hiszen bizonyos játékelemeket sem előtte, sem azóta nem láthattunk máshol.
Dark Souls III
A Dark Souls III miatt biztosan idén is több száz billentyűzet és egér – valamint persze kontroller – tört össze világszerte, hiszen a From Software trilógiává bővítette a kifejezetten a legkeményebb játékosoknak szánt külsőnézetes akciójátékát. A hihetetlen nehézségéről, valamint már-már nyomasztóan sötét fantáziavilágáról ismert sorozat aktuális része ugyanazt a magas színvonalat hozza, mint a korábbiak, aki tehát azokat imádta, biztosan ebben sem csalódott, és bár a grafika, valamint az irányítás miatt sajnálkoztunk a megjelenéskor, összességében pont ugyanazt az izzasztóan nehéz és sajátos élményt kaptuk tőle, mint amit korábban megszoktunk. Nem véletlen, hogy több helyen az „Év játéka” díjra is jelölték!
Doom
A Doom képében egy igazi legenda is visszatért közénk az idén. Idejét sem tudjuk már annak, hogy mióta vártunk arra, hogy az id Software feltámassza ezt a legendát, és bár őszintén szólva féltünk tőle egy kicsit, ma már egy nagyon kellemes, nosztalgikus, ám mégis a modern követelményekhez illeszkedő FPS-ként emlékszünk vissza rá, ami a maga módján még meglepetéseket is tartogatott számunkra. Noha a kampányt a megjelenéskor jobban élveztük, azóta már a többjátékos mód is kikupálódott, így egy valóban teljes értékű Doom-játékként tekinthetünk rá, amely maximálisan méltó a nevéhez.
Overwatch
Közel két évtized után a Blizzard is bebizonyította az idén, hogy nemcsak a Diablo, a StarCraft és a WarCraft univerzumokban tudnak ők maradandót alkotni, hanem akkor is, ha valami újdonságról van szó. Az Overwatch kis túlzással jött, látott, és győzött, még jobban sárba taposva az alig pár héttel korábban megjelent Battlebornt, lévén az alkotás egy olyan zseniális többjátékos élményt garantál, ami az egyedi karakterek, a nagyszerű világok és játékmódok, valamint természetesen a páratlan közösség miatt képes bárkit azonnal magába szippantani. A megjelenéskor ugyan voltak gondok a tartalommal, de a Blizzard azóta már ezt a problémát is orvosolta – legalábbis hellyel-közzel –, így ma már az év egyik legnagyobb diadalmeneteként tarthatjuk számon a végeredményt. Nem hiába nyerte el az Overwatch a The Game Awardson is az „Év játéka” díjat!
Mirror's Edge Catalyst
Megérte éveken át könyörögniük a rajongóknak, hiszen idén egy új Mirror’s Edge is befutott közénk, egyetlen bánatunk ezzel kapcsolatban, hogy a DICE sajnos nem hallgatott meg minden kérelmet, így a végeredmény sajnos bőven hagyott maga után kívánnivalót, ami meglátszott az értékeléseken és az eladásokon is. A Mirror’s Edge Catalyst ugyanis messze nem lett rossz, a különleges FPS-ek kedvelői egyenesen imádták, sőt azok is, akik csak kalandozni akartak egyet Faith oldalán, de a tartalmatlan sztori, a felesleges nyitott világ, a hasonló jelzővel illethető fejlődési rendszer, vagy a harcok átalakulása nem tett túl jót az összképnek, és inkább lefelé kerekítette a többség száját.
Deus Ex: Mankind Divided
Egy új Deus Ex-játék is terítékre került az idén, aminek csak akkor örültek volna jobban a rajongók, ha a finomhangolások mellett valódi újdonságokat is hozott volna. A Deus Ex: Mankind Divided ugyanis egyáltalán nem lett rossz, a történet, a körítés és a játékmenet tekintetében is hozza mindazt, amit korábban imádtunk ebben a különleges akció-szerepjátékban, ellenben a végeredmény háromnegyede a közvetlen előd teljes lemásolása lett, ami azért kicsit csalódás volt. Persze az összképet ennek ellenére sem tekinthettük rossznak, de legközelebb azért sokkal többet várunk az új sztorinál, valamint a szebb küllemnél.
FIFA 17
Minden évben érkezik, és megmagyarázhatatlan módon minden évben jó, mi az? Persze, hogy a FIFA-sorozat, amely az aktuális évadban merész újításokkal vette le a lábukról a rajongókat. A virtuális focizáshoz kapcsolódó játékmenet ugyanis bár nagy általánosságban változatlan maradt, ugyanakkor a sztori mód megjelenése egy olyan húzás volt az EA Sports részéről, ami nemcsak kellemes meglepetés lett, hanem mindemellett egy nagyon jó, bizonyára folytatásra érdemes játékelem is egyben. Ha mindezt összevetjük az alapokat ért apró változásokkal és finomhangolásokkal, akkor kijelenthetjük, hogy focirajongóként bizony ez az év is kiváló volt.
Gears of War 4
Ha a legjobb külsőnézetes akciójátékot keressük az évben, akkor ezt a címet minden kétséget kizáróan a Gears of War 4-nek ítélhetjük oda. A korszakalkotó, fedezékalapú harcok átültetése, az Unreal Engine 4 makulátlan kihasználása, valamint az új szereplők, illetve az új sztori átörökítése mind-mind nagyszerűen sikerült, hovatovább tökéletes alapot adott ahhoz, hogy az elkövetkezendő néhány évben hasonló minőségű epizódokkal gyarapodhasson a sorozat. Ennek ellenére a Gears of War 4 összességében csak egy becsületes iparos munka, amely képes volt hozni az elvárható szintet, de ez a nagyszerű alapok miatt éppen elég is volt a sikerhez.
Battlefield 1
Ha a Gears of War 4 volt az év legjobb külsőnézetes akciójátéka, akkor ugyanezt a címet a belsőnézetes alkotások közül egyértelműen a Battlefield 1-nek ítélhetjük oda. A DICE elképesztően merészet álmodott, és miközben szembement a trendekkel, elkészült a valaha készült legjobb első világháborús játék is. A Battlefield 1 nyilván a játékmenet tekintetében nem hozott újdonságot, de a szemkápráztató küllem, a meglepően tartalmas sztori, valamint a hasonló jelzővel illethető többjátékos mód igazán professzionálisra sikeredett, noha nyilván a népszerűséget elsődlegesen a világháborús koncepciónak köszönheti a leginkább.
Call of Duty: Infinite Warfare
A kritizálók véleményével ellentétben a Call of Duty: Infinite Warfare egyáltalán nem lett mérföldekkel rosszabb a Battlefield 1-hez képest, hiszen az Infinity Ward mindent kihozott a játékából, de azért érezhetően voltak lemaradásai, a futurisztikus koncepció pedig olyan unalmas volt, hogy emiatt még a nagy újdonságként beharangozott űrhajós összecsapásokat sem tudtuk őszintén élvezni. Persze a játék semmivel sem volt rosszabb, mint elődei, egy korrektül összerakott FPS lett, méghozzá egy feltűnően tartalmas kampánnyal, a szokásosan összetett és megunhatatlan multiplayerrel, valamint a megszokott és ezúttal szintén zseniálisra sikerült Zombies játékmóddal. Az első világháborúval szemben azonban nem volt esélye.
Titanfall 2
Idén viszont nemcsak a Battlefield és a Call of Duty vívták szokványos háborújukat az FPS-ek piacán, hanem itt volt a Titanfall 2 is, amivel az égegyadta világon semmi probléma nem volt, mindössze az Electronic Arts a lehető legrosszabbkor küldte a boltokba a kész változatot. A játék az előző részhez mérten egy meglepően kellemes – ámbár rövid – kampánnyal bővült, megfelelő mennyiségű újdonságot is tartalmazott, a hatalmas Titánokkal átélhető csaták pedig még mindig elképesztő élményekkel kecsegtettek, de mindezt csak az igazán nagy rajongók ismerhették meg, akiknek az imént említett két nagyágyú valamelyike mellett maradt még pénze egy másik játékra is. A Respawn Entertainment alkotása tehát vélhetően hosszabb távon érik majd be, de ettől eltekintve már most is érdemes a figyelemre.
Watch Dogs 2
Habár lassacskán már minden játék nyitott világúvá válik, összességében azonban olyan „igazi” GTA-élményt garantáló cím csak nagyon ritkán jelenik meg a piacon, de idén erre is volt példa, méghozzá a Watch Dogs 2 képében. A játék egyszerűen jól sikerült, képes volt minden tekintetben orvosolni az első rész nyilvánvaló baklövéseit, miközben bár a szereplők szempontjából nem zártuk a szívünkbe, történetét azonban nagyon imádtuk, sőt San Francisco óriási, valóban elképesztően részletesen lemintázott mását egyaránt, a hackerkedés lehetőségéről nem is beszélve. Most pedig, hogy a multiplayer végre működik, már szemernyi panaszra sem lehet okunk.
Dishonored 2
Habár a gépigényétől még a sokadik javítás után is a falnak tudnánk menni, az év legjobbjai között azért méltó helye van az Arkane Studios által készített Dishonored 2-nek is. Az alkotás minden tekintetben a közvetlen előd nyomdokaiban jár, kiválóan átvéve annak zseniális hangulatát, a természetfeletti erők használatára és a lopakodásra kiélezett játékmenetét, kiegészítve minden eddiginél nagyobb és változatosabb pályákkal, egy nagyszerű sztorival, valamint két főhős középpontba állításával. A kooperatív mód hiányát még mindig megkönnyezzük, de a lopakodós FPS-játékok kedvelői keresve sem találnának idén jobbat ennél.
Civilization VI
Sajnálatos módon nem voltunk eleresztve az idén túl jó stratégiákkal, de az év végére azért befutott egy legendás sorozat, hogy új részével fényt adjon nekünk az alagút végén. A Civilization VI jött, látott, és győzött, és ha a mesterséges intelligenciával tudtak volna kezdeni valamit a készítők, akkor csaknem egy tökéletes körökre osztott stratégiaként tekinthettünk volna rá. A rengeteg civilizáció, a komolyabb újdonságok és a finomhangolások egyaránt az utóbbi 25 év legjobbjává tették a végeredményt, ami bár bizonyára ismét csak a későbbi kiegészítőkkel és modokkal válhat igazán teljessé, de garantáltan most sem okoz majd csalódást a franchise rajongóinak.
Persze ennek ellenére sem panaszkodhatunk, hiszen legalább rengeteg kitűnő videojáték jelent meg 2016-ban, és az alábbiakban össze is gyűjtöttük nektek, hogy mire volt feltétlenül érdemes odafigyelni az idei évben.
The Witness
A The Witness a döcögősen induló 2016 egyik nagy meglepetése volt, amely Jonathan Blow fejéből kipattanva egy olyan elképesztően látványos, mi több összetett játékélményt garantált az ügyességi játékok kedvelőinek, amilyent korábban még olyan címeknek sem sikerült, mint a Portal vagy a Quantum Conundrum. Habár a mai napig nem értjük, hogy a játék miről szólt, illetve miért csapott át egy kusza összevisszaságba, de varázslatos világára és fokozatosan nehezedő, gyakran napokig gondolkodásra késztető fejtörőire mindmáig szívesen emlékezünk vissza. Klasszikus ugyan nem vált belőle, mint azt sokan remélték, de az ügyességi FPS-ek kategóriájában ott van a legjobbak között!
XCOM 2
Rögtön az év elején új kedvencet avathattak maguknak a stratégia műfajának megszállottjai is, hiszen a Firaxis elkészítette az XCOM: Enemy Unknown folytatását, amely tipikus példája volt annak, hogy miként lehet 2016-ban olyan alkotást készíteni, amely az újdonságok és az összetettség ellenére megmarad a kitaposott ösvényen. A készítők ezt úgy érték el, hogy nem módosították, inkább csak finomították és bővítették az alapokat, így az XCOM 2 tökéletesített körökre osztott harcai, bázisépítése és fejlesztése, valamint az őrültebbnél őrültebb idegen ellenfelek alkalmazása miatt örökre belevéste magát az emlékeinkbe. Űrlényvadászat ugyanis ennyire összetett és szerethető korábban talán még soha nem volt!
Street Fighter V
Összességében nagyon jól indult az év az árkád verekedős játékok kedvelőinek is, hiszen már februárban megjelent a Street Fighter-sorozat ötödik epizódja, amelyre vegyes érzésekkel emlékezünk vissza. A küllem és a játékmenet ugyanis hibátlan volt, magasan hozta a korábbi epizódok szintjét, ellenben a grafikát leszámítva szinte semmiféle újdonsággal sem szolgált, de amiért a leginkább haragudtunk a Capcomra, az kétségtelenül a silány mennyiségű tartalom volt. Mivel a Street Fighter V időközben kapott egy összetett sztori módot, valamint újabb harcosokat is, ezért ma már az év egyik legjobb bunyós címeként tartjuk számon, de pár hónappal ezelőtt még haragudtunk rá a silány PC-s port és a röhejesen kevés tartalom miatt.
Rise of the Tomb Raider
Az év egyik első nagy sikerjátéka kétségkívül a Rise of the Tomb Raider volt. A pár hónappal korábbi xboxos premier után egy meglepően kellemes PC-s portot kaptunk, amely szinte csak és kizárólag apróbb hiányosságokkal vagy hibákkal rendelkezett, de összességében képes volt hozni a közvetlen előd, avagy a Tomb Raider-reboot színvonalát, sőt még annál is többet. Nyilván Lara Croft aktuális kalandja több újdonságot is hozhatott volna, de Szibéria kietlen tájai, a veszélyes természet, valamint maga a főhős karizmája egy nagyon kellemes végeredménnyel szolgált.
Far Cry Primal
2016 egyik első kiemelten várt játéka azonban határozottan a Far Cry Primal volt. A mai napig egy őrült ötletnek tartjuk, hogy a Ubisoft bevállalta ezt az őskori koncepciót, azonban kétség sem férhet hozzá, hogy a téma működőképesnek hatott. Habár a történet közelébe sem ért a Far Cry 3 őrületének, és a játékmenetet érintő újdonságokkal is csínján bántak a készítők, de Oros csodálatos tájai a mai napig csodálattal töltenek el minket, ha felidézzük őket lelki szemeink előtt, és arra sem lehet panasz, hogy a készítők nem használták ki az őskori koncepcióban rejlő lehetőségeket. Tény: sokan jobban örültek volna annak, ha ez a játék nem Far Cry név alatt jelenik meg, de mivel túlzás nélkül egyszeri és megismételhetetlen lett, ezért egyetlen rajongónak sem hiányozhat a polcáról, aki kedveli a különleges, nyitott világú FPS-eket.
The Division
Az idei tavasz másik kiemelkedően várt játékát is a Ubisofthoz köthetjük, lévén tetemes csúszás után, de végre megérkezett a The Division, amely a hangulat és a játékmenet terén már a premierkor levett minket a lábunkról, azonban technikailag voltak vele problémák, amelyek többségét hiánytalanul csak az év végére orvosolták a készítők. Mára tehát végre ténylegesen is úgy kalandozhatunk a posztapokaliptikus New Yorkban, ahogyan azt egykoron megálmodták a fejlesztők, aki tehát akkoriban kihagyta volna, az feltétlenül pótolja, hiszen a The Division az év egyik legjobb külsőnézetes akciójátéka lett, és főként a többjátékos lehetőségek miatt igencsak hamar képes beszippantani bárkit.
Hitman
A 47-es ügynök is visszatért közénk az idén, méghozzá egy igazán különleges formában, hiszen a megjelenéskor csak a játék egy kis szegletét kaptuk meg – amiért akkor haragudtunk is a Square Enixre –, de az év végére elképesztő mennyiségű tartalommal, számtalan új pályával és megszámlálhatatlan mennyiségű extra küldetéssel gyarapodott a soványka kezdőkínálat. Aki tehát korábban a tartalom miatt hagyta ki a Hitmant, az most már nyugodtan belevetheti magát a legújabb kalandokba, hiszen a játékmenet terén a kopasz bérgyilkos ugyanazt a nagyszerű élményt garantálja, mint a korábbi részek, ezáltal aprólékosan megtervezhető küldetéseket, amelyek minden eddiginél nagyobb szabadsággal és több lehetőséggel kecsegtetnek.
Need for Speed
Ugyan a konzolosok már tavaly megkapták, PC-re azonban idén érkezett meg a Need for Speed-sorozat legújabb része, amely nem hagyott bennünk ugyan mély nyomot, de ez nem jelenti azt, hogy rosszul sikerült volna. Éppen ellenkezőleg, a kötelező színvonalat hozta, sőt mi több, visszavezette a rajongókat a tuning révén egy kicsit az Underground mellékszál korszakába is. Ha hiányoltuk idén a jó autós játékokat, a Need for Speed biztosan egy jó pótlék volt, hiszen mellette talán csak a Forza Horizon 3-at lehetne kiemelni a stílusból.
Quantum Break
Az Alan Wake fejlesztőinek a legújabb játéka az év egyik legnagyobb különlegessége lett, hiszen a történet és a játékmenet tekintetében egyaránt valami olyan élményt kaptunk tőle, amire korábban még nem volt példa. A Remedy ismét bebizonyította vele, hogy a külsőnézetes akciók műfajába még bőven lehet újdonságot hozni, és ha a Quantum Break nem is hagyott bennünk olyan mély nyomot, mint korábban az őrült Stephen King-klón kalandja, azért mindenképpen itt a helye az év legjobbjai között, hiszen bizonyos játékelemeket sem előtte, sem azóta nem láthattunk máshol.
Dark Souls III
A Dark Souls III miatt biztosan idén is több száz billentyűzet és egér – valamint persze kontroller – tört össze világszerte, hiszen a From Software trilógiává bővítette a kifejezetten a legkeményebb játékosoknak szánt külsőnézetes akciójátékát. A hihetetlen nehézségéről, valamint már-már nyomasztóan sötét fantáziavilágáról ismert sorozat aktuális része ugyanazt a magas színvonalat hozza, mint a korábbiak, aki tehát azokat imádta, biztosan ebben sem csalódott, és bár a grafika, valamint az irányítás miatt sajnálkoztunk a megjelenéskor, összességében pont ugyanazt az izzasztóan nehéz és sajátos élményt kaptuk tőle, mint amit korábban megszoktunk. Nem véletlen, hogy több helyen az „Év játéka” díjra is jelölték!
Doom
A Doom képében egy igazi legenda is visszatért közénk az idén. Idejét sem tudjuk már annak, hogy mióta vártunk arra, hogy az id Software feltámassza ezt a legendát, és bár őszintén szólva féltünk tőle egy kicsit, ma már egy nagyon kellemes, nosztalgikus, ám mégis a modern követelményekhez illeszkedő FPS-ként emlékszünk vissza rá, ami a maga módján még meglepetéseket is tartogatott számunkra. Noha a kampányt a megjelenéskor jobban élveztük, azóta már a többjátékos mód is kikupálódott, így egy valóban teljes értékű Doom-játékként tekinthetünk rá, amely maximálisan méltó a nevéhez.
Overwatch
Közel két évtized után a Blizzard is bebizonyította az idén, hogy nemcsak a Diablo, a StarCraft és a WarCraft univerzumokban tudnak ők maradandót alkotni, hanem akkor is, ha valami újdonságról van szó. Az Overwatch kis túlzással jött, látott, és győzött, még jobban sárba taposva az alig pár héttel korábban megjelent Battlebornt, lévén az alkotás egy olyan zseniális többjátékos élményt garantál, ami az egyedi karakterek, a nagyszerű világok és játékmódok, valamint természetesen a páratlan közösség miatt képes bárkit azonnal magába szippantani. A megjelenéskor ugyan voltak gondok a tartalommal, de a Blizzard azóta már ezt a problémát is orvosolta – legalábbis hellyel-közzel –, így ma már az év egyik legnagyobb diadalmeneteként tarthatjuk számon a végeredményt. Nem hiába nyerte el az Overwatch a The Game Awardson is az „Év játéka” díjat!
Mirror's Edge Catalyst
Megérte éveken át könyörögniük a rajongóknak, hiszen idén egy új Mirror’s Edge is befutott közénk, egyetlen bánatunk ezzel kapcsolatban, hogy a DICE sajnos nem hallgatott meg minden kérelmet, így a végeredmény sajnos bőven hagyott maga után kívánnivalót, ami meglátszott az értékeléseken és az eladásokon is. A Mirror’s Edge Catalyst ugyanis messze nem lett rossz, a különleges FPS-ek kedvelői egyenesen imádták, sőt azok is, akik csak kalandozni akartak egyet Faith oldalán, de a tartalmatlan sztori, a felesleges nyitott világ, a hasonló jelzővel illethető fejlődési rendszer, vagy a harcok átalakulása nem tett túl jót az összképnek, és inkább lefelé kerekítette a többség száját.
Deus Ex: Mankind Divided
Egy új Deus Ex-játék is terítékre került az idén, aminek csak akkor örültek volna jobban a rajongók, ha a finomhangolások mellett valódi újdonságokat is hozott volna. A Deus Ex: Mankind Divided ugyanis egyáltalán nem lett rossz, a történet, a körítés és a játékmenet tekintetében is hozza mindazt, amit korábban imádtunk ebben a különleges akció-szerepjátékban, ellenben a végeredmény háromnegyede a közvetlen előd teljes lemásolása lett, ami azért kicsit csalódás volt. Persze az összképet ennek ellenére sem tekinthettük rossznak, de legközelebb azért sokkal többet várunk az új sztorinál, valamint a szebb küllemnél.
FIFA 17
Minden évben érkezik, és megmagyarázhatatlan módon minden évben jó, mi az? Persze, hogy a FIFA-sorozat, amely az aktuális évadban merész újításokkal vette le a lábukról a rajongókat. A virtuális focizáshoz kapcsolódó játékmenet ugyanis bár nagy általánosságban változatlan maradt, ugyanakkor a sztori mód megjelenése egy olyan húzás volt az EA Sports részéről, ami nemcsak kellemes meglepetés lett, hanem mindemellett egy nagyon jó, bizonyára folytatásra érdemes játékelem is egyben. Ha mindezt összevetjük az alapokat ért apró változásokkal és finomhangolásokkal, akkor kijelenthetjük, hogy focirajongóként bizony ez az év is kiváló volt.
Gears of War 4
Ha a legjobb külsőnézetes akciójátékot keressük az évben, akkor ezt a címet minden kétséget kizáróan a Gears of War 4-nek ítélhetjük oda. A korszakalkotó, fedezékalapú harcok átültetése, az Unreal Engine 4 makulátlan kihasználása, valamint az új szereplők, illetve az új sztori átörökítése mind-mind nagyszerűen sikerült, hovatovább tökéletes alapot adott ahhoz, hogy az elkövetkezendő néhány évben hasonló minőségű epizódokkal gyarapodhasson a sorozat. Ennek ellenére a Gears of War 4 összességében csak egy becsületes iparos munka, amely képes volt hozni az elvárható szintet, de ez a nagyszerű alapok miatt éppen elég is volt a sikerhez.
Battlefield 1
Ha a Gears of War 4 volt az év legjobb külsőnézetes akciójátéka, akkor ugyanezt a címet a belsőnézetes alkotások közül egyértelműen a Battlefield 1-nek ítélhetjük oda. A DICE elképesztően merészet álmodott, és miközben szembement a trendekkel, elkészült a valaha készült legjobb első világháborús játék is. A Battlefield 1 nyilván a játékmenet tekintetében nem hozott újdonságot, de a szemkápráztató küllem, a meglepően tartalmas sztori, valamint a hasonló jelzővel illethető többjátékos mód igazán professzionálisra sikeredett, noha nyilván a népszerűséget elsődlegesen a világháborús koncepciónak köszönheti a leginkább.
Call of Duty: Infinite Warfare
A kritizálók véleményével ellentétben a Call of Duty: Infinite Warfare egyáltalán nem lett mérföldekkel rosszabb a Battlefield 1-hez képest, hiszen az Infinity Ward mindent kihozott a játékából, de azért érezhetően voltak lemaradásai, a futurisztikus koncepció pedig olyan unalmas volt, hogy emiatt még a nagy újdonságként beharangozott űrhajós összecsapásokat sem tudtuk őszintén élvezni. Persze a játék semmivel sem volt rosszabb, mint elődei, egy korrektül összerakott FPS lett, méghozzá egy feltűnően tartalmas kampánnyal, a szokásosan összetett és megunhatatlan multiplayerrel, valamint a megszokott és ezúttal szintén zseniálisra sikerült Zombies játékmóddal. Az első világháborúval szemben azonban nem volt esélye.
Titanfall 2
Idén viszont nemcsak a Battlefield és a Call of Duty vívták szokványos háborújukat az FPS-ek piacán, hanem itt volt a Titanfall 2 is, amivel az égegyadta világon semmi probléma nem volt, mindössze az Electronic Arts a lehető legrosszabbkor küldte a boltokba a kész változatot. A játék az előző részhez mérten egy meglepően kellemes – ámbár rövid – kampánnyal bővült, megfelelő mennyiségű újdonságot is tartalmazott, a hatalmas Titánokkal átélhető csaták pedig még mindig elképesztő élményekkel kecsegtettek, de mindezt csak az igazán nagy rajongók ismerhették meg, akiknek az imént említett két nagyágyú valamelyike mellett maradt még pénze egy másik játékra is. A Respawn Entertainment alkotása tehát vélhetően hosszabb távon érik majd be, de ettől eltekintve már most is érdemes a figyelemre.
Watch Dogs 2
Habár lassacskán már minden játék nyitott világúvá válik, összességében azonban olyan „igazi” GTA-élményt garantáló cím csak nagyon ritkán jelenik meg a piacon, de idén erre is volt példa, méghozzá a Watch Dogs 2 képében. A játék egyszerűen jól sikerült, képes volt minden tekintetben orvosolni az első rész nyilvánvaló baklövéseit, miközben bár a szereplők szempontjából nem zártuk a szívünkbe, történetét azonban nagyon imádtuk, sőt San Francisco óriási, valóban elképesztően részletesen lemintázott mását egyaránt, a hackerkedés lehetőségéről nem is beszélve. Most pedig, hogy a multiplayer végre működik, már szemernyi panaszra sem lehet okunk.
Dishonored 2
Habár a gépigényétől még a sokadik javítás után is a falnak tudnánk menni, az év legjobbjai között azért méltó helye van az Arkane Studios által készített Dishonored 2-nek is. Az alkotás minden tekintetben a közvetlen előd nyomdokaiban jár, kiválóan átvéve annak zseniális hangulatát, a természetfeletti erők használatára és a lopakodásra kiélezett játékmenetét, kiegészítve minden eddiginél nagyobb és változatosabb pályákkal, egy nagyszerű sztorival, valamint két főhős középpontba állításával. A kooperatív mód hiányát még mindig megkönnyezzük, de a lopakodós FPS-játékok kedvelői keresve sem találnának idén jobbat ennél.
Civilization VI
Sajnálatos módon nem voltunk eleresztve az idén túl jó stratégiákkal, de az év végére azért befutott egy legendás sorozat, hogy új részével fényt adjon nekünk az alagút végén. A Civilization VI jött, látott, és győzött, és ha a mesterséges intelligenciával tudtak volna kezdeni valamit a készítők, akkor csaknem egy tökéletes körökre osztott stratégiaként tekinthettünk volna rá. A rengeteg civilizáció, a komolyabb újdonságok és a finomhangolások egyaránt az utóbbi 25 év legjobbjává tették a végeredményt, ami bár bizonyára ismét csak a későbbi kiegészítőkkel és modokkal válhat igazán teljessé, de garantáltan most sem okoz majd csalódást a franchise rajongóinak.